A gödöllői repülőtér vezetője szerint a felszálló Piper gép pilótája a felszállást követően az utasítás ellenére nem jobbra, hanem balra fordult. Ekkor ütközhetett össze a leszálláshoz készülődő, szabályosan közlekedő Cessnaval.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy az október 2-i referendumon ne kelljen használni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) útmutató kiadványát, amely szemlélteti, hogy mi számít érvényes vagy érvénytelen szavazatnak. A párt a kiadványt törvénysértőnek tartja, amely az érvénytelen szavazatokat is érvényessé akarja tenni.
Európa, amely a saját kontinensén kívüli afrikai migráció fő célpontja, a következő évtizedekben a jelenleginél jóval kiterjedtebb afrikai bevándorlásra számíthat – derül ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) legfrissebb elemzéséből.
Szeptembertől korlátozzák a hagyományos, azaz a halogén lámpák használatát, mert sokkal többet fogyasztanak, mint a ledesek. Az intézkedéssel is a lakossági energiafogyasztást csökkentenék, amely jelenleg az ország összfogyasztásának 40 százaléka. .
Az utóbbi 48 órában 374 menedékkérő érkezett Görögországba, míg előtte naponta átlagosan 50-nél is kevesebben - közölte hétfő reggel a menekültekkel foglalkozó görög válságstáb.
A helyszínen is tömegek voltak kíváncsiak a Nemzeti Vágtára, de a tévé előtt szép számmal összegyűltek azok is, akik nem tudtak ott lenni személyesen a Hősök terén, hiszen a Nemzeti Vágta közvetítése 282 ezer nézőt vonzott.
Az Európai Unióban az eddigi hibák oda vezettek, hogy már nem azokkal, hanem az intézménnyel szemben alakult ki ellenállás: populista, szélsőjobbos, euroszkeptikus nézetek terjednek Európában - hangsúlyozta Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti képviselője egy hétfői budapesti nemzetközi konferencián.
A szerb kormány tagjainak többsége támogatná, hogy Szerbia kerítést építsen Macedóniával és Bulgáriával közös határán, ám Aleksandar Vucic miniszterelnök továbbra is ellenzi a lépést.
A német jegybank vezetője szerint a londoni City pénzügyi központjának bankjai elveszíthetik szolgáltatásnyújtási engedélyüket a kontinentális EU-gazdaságokban, ha Nagy-Britannia úgy távozik az Európai Unióból, hogy az uniós belső piaccal is megszakítja a kapcsolatokat.
A Forma-1 Szingapúri Nagydíj volt a legnépszerűbb sportesemény Magyarországon az elmúlt hétvégén. Már a szombati időmérő edzést is közel 270 ezer néző látta, a vasárnapi versenyt ennél jóval többen, 506 ezren követték.
Elfogató parancsot adott ki a New York-i rendőrség hétfőn egy 28 éves férfi, Ahmad Khan Rahami ellen, akinek a gyanú szerint köze lehet az amerikai metropoliszban hét végén történt, 29 embert megsebesítő robbantáshoz.
Erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat, és segíti a magyarság megmaradását a karitatív szervezetek munkája.
Az MSZP azt kéri az emberektől, maradjanak otthon október 2-án, mert csak a nem leadott szavazatot nem lehet manipulálni - mondta Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke hétfőn Budapesten.
Az Európai Unió pozsonyi csúcstalálkozója után levonható legfőbb tanulság az, hogy Magyarország nemcsak Nyugat-Európában, hanem a visegrádi négyeken belül is elszigetelődött - jelentette ki a Magyar Liberális Párt (MLP) külpolitikai szakértője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Majd három év telt el a Forma1-es pilóta tragikus síbalesete óta. A Schumacher család ügyvédje most a bíróságon számolt be a pilóta állapotáról egy most kezdődött kártérítési perben.
Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy megítélésük szerint a rádiós kimeríti a Btk. szerinti, kommunizmus bűneinek tagadását.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hatpontos javaslatot terjeszt elő a New Yorkban hétfőn megrendezendő migrációs csúcstalálkozón. Szijjártó Péter a migrációs csúcs keretében - miután kétoldalú megbeszéléseken vesz részt -, a menekültek nagyarányú áramlásának okairól rendezendő panelbeszélgetésen elnököl, majd felszólal a plenáris ülésen.
A Samsung Magyarországon ma indította el a Samsung Galaxy Note7 készülékcsere programot, amelynek keretében a felhasználók a meglévő Note7 készüléküket újra cserélhetik.
Csak minden ötödik frissen alakuló vállalkozás köthető valóban új piaci szereplőkhöz, a többit más cégek, vagy több vállalkozást birtokló személyek alapítják.
A baloldal naponta támadja az október 2-ai kvótanépszavazást, az arról szóló tájékoztatást és a lebonyolító hivatalokat is - írja közleményében Fidesz.
Nem a belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól az október 2-ai népszavazás, és rendkívül szomorú, hogy az MSZP továbbra is nyers pártpolitikai céloknak rendeli alá a referendum kérdését - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Amerikai harci repülőgépek tévedésből a velük szövetséges afgán biztonsági erőkre mértek csapást Uruzgán tartomány székhelyének közelében, a támadásban legalább nyolc afgán rendőr életét vesztette.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a menekültválság kezelésének egyik fő elemévé kell tenni a gazdasági migránsok és a konfliktusövezetekből érkező tényleges háborús menekültek közötti különbségtételt.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok tagjainak jogértelmezését megkönnyítendő sorolt fel példákat a választási segédletben az érvényes és érvénytelen szavazatokra - közölte az NVI elnöke.
Közel harminc migráns kezdett tüntetésbe a szlovén főváros menekültközpontja előtt, tiltakozásul amiatt, hogy megítélésük szerint a hatóságok túl lassan bírálják el kérelmeiket - jelentette a szlovén közszolgálati televízió.
A 2016/2017-es tanévre 1115 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat az emberi erőforrások minisztere - közölte a tárca oktatási államtitkársága hétfőn az MTI-vel.