Bukarest — Elhallgattatták a tárgyalóteremben S. Dan román állampolgárságú orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy tüzet nyitott egy nyíregyházi házaspárra, amelynek női tagját meg is ölte.
Enyhe fokú gondatlanságot állapított meg, ezért jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék az egyik helyi művelődési központ volt vezetőjét, amiért a hozzá tartozó szabadidőközpontban egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút 2014 nyarán - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Nem támogatja Oroszország azoknak a hackereknek a tevékenységét, akik feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisát, ugyanakkor tisztázni kellene azokat a tényeket, amelyeket a nyilvánosság elé kerültek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) pénteki biskeki csúcstalálkozóján.
Nagyot erősödött a forint pénteken kora este arra a hírre, hogy a Fitch után a háromból immár a második nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's is befektetésre ajánlott kategóriába javította a magyar államadós-besorolást.
Felfüggesztett fogházbüntetést kapott annak a zalaegerszegi művelődési központnak a volt vezetője, ahol egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiútm még 2014 nyarán.
Az új trójai, amelyet teljes mértékben JScript programozási nyelven írtak, egy zip archívumot küld az áldozatnak, amiben egy rosszindulatú .js file van.
Eindhoven — A juniorválogatott elképesztő bírói manipuláció miatt bukta el az olaszok elleni Európa-bajnoki negyeddöntőt. A „meghibásodó” eredményjelző miatt három gólt elvettek a gárdától, majd kiállításokkal akadályozták meg, hogy a fiúk továbbjussanak.
Amióta csak létezik büntetőjogi felelősségre vonás, azóta vannak téves bírói ítéletek is. A kérdés így hát szerintem nem az, ki lehet-e küszöbölni valahogy az igazságszolgáltatás során elkövetett kisebb-nagyobb igazságtalanságokat, enyhébb vagy éppen brutálisabb melléfogásokat, hanem, hogy miként is lehet – ha lehet egyáltalán – jóvátenni azokat.
Az életmódváltást elősegítő ingyenes fesztivált rendeznek két hét múlva, szeptember 25-én a budapesti Ferencvárosi Művelődési Központban; a II. Életminőség Fesztivál központi témája és a női és férfi szerepek mellett a harmonikus párkapcsolat - közölte a szervező EGÉSZséges Táplálkozásért Egyesület vasárnap az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Manna Natúr Kozmetikum Kft. megalapozatlan hatásokkal reklámozta egyes szépségápolási termékeit, a jogsértésért ötmillió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - közölte at MTI.
A magyar nemzeti érdeket tekintve, illetve humanitárius és az európai jövő szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, hogy ne legyenek kényszerbetelepítési kvóták - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke pénteken, gyöngyösi lakossági fórumát követően az MTI-nek.
Mihalik Enikő a magyar szupermodell mostanában, olyan képeket oszt meg magáról az Instagram-oldalán, amelyeken igazán kevés ruhát visel. Például itt van a legfrissebb:
Beérett a magyar gazdaság jó teljesítményének gyümölcse, a felminősítés már hosszú ideje kijárt volna az országnak - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást.
Hatvanadik jubileumi évadára készül a József Attila Színház. Az intézményt öt éve irányító Nemcsák Károly szerint sokat elértek az elmúlt fél évtizedben, a közönség szereti a teátrumot, de még sok munka van hátra. A direktor idén is színpadra lép, a Dunakanyar című előadásban játszik.
A magyar álláspont az, hogy a beérkező migránsok ellenőrzés nélküli határátlépését, tömeges beáramlását meg kell szüntetni, a határellenőrzésnél érvényesíteni kell a schengeni követelményeket, mert egyik európai uniós tagállamban sem beszélhetünk belbiztonságról határbiztonság nélkül - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken Salgótarjánban.
A magyar kormány partner az antiszemitizmus elleni küzdelemben - hangsúlyozta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a Cionista Világszövetség európai antiszemitizmus elleni konferenciáján.
Milánó — Álomrajtot vett Korhut Mihály (27) légióskarrierje. A magyar ladarúgó-válogatott védőjének csapata, az izraeli bajnok Hapoel Beér-Seva 2-0-ra győzött az olasz Internazionale otthonában az Európa-liga csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.
Az európai uniós tagországok közti együttműködésre törekvés jellemezte a Pozsonyban pénteken tartott csúcstalálkozót, amelyen a 28 európai uniós tagország közül 27-nek a vezetője vett részt - jelentette ki Angela Merkel német kancellár a megbeszélés után.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagországai vezetőinek pozsonyi, nem hivatalos csúcstalálkozója után sajtótájékoztatót tartott, amelyen kiemelte: a tanácskozáson a magyar szempontból legfontosabb kérdésre pozitív válasz érkezett. A pénteki összejövetelen 27 állam- illetve kormányfő vett részt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentése szerint megszűnik a FIFA és a France Football közös elismerése és a 2010 előtti állapotokhoz hasonlóan, kizárólag a francia szaklap nevéhez kötődik majd az Aranylabda. De mit is jelent ez valójában?
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha sikeres lesz az október 2-i kvótareferendum, akkor az alapot adhat Orbán Viktor miniszterelnöknek ahhoz, hogy a jövő év elején előrehozott választásokat tartsanak.
Budapest – Csórics Balázs (31) és Peller Anna (35) nagy dobásra készülnek! A Barátok közt macsója, s a Budapesti Operettszínház színésznője közös duettet adnak elő szeptember 17-én a Broadway Fesztiválon. Természetesen a próbákon egyetlen percig sem unatkoznak.
Egy nappal kitűzött esküvője előtt halt meg agydaganatban a mindössze 25 éves Anna Swabey. A fiatal brit nő egy éve ismerte meg vőlegényét, Andy-t, aki úgy kérte meg a kezét, hogy tudta: szerelme halálos beteg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra bíztatta a választókat, hogy az október 2-ai kvótanépszavazáson mondjanak nemet "Brüsszel erőszakos betelepítési politikájára".
Ibiza — Zimány Linda napok óta posztol szexis képeket spanyolországi nyaralásáról, ám az eddig nem derült ki, hogy kivel élvezi a nyár végi napfényt, a jachtozást és a luxuspartikat. Egy olvasó-riporterünk, K. Mónika lerántotta a leplet Linda társaságáról, és arról, hogyan mulatnak a gazdagok. Bár mindnyájan feketébe öltöztek, nem egy temetésen vettek részt.
Pozsony — Először ültek össze a brit vezetők nélkül az Európai Unió állam- és kormányfői Pozsonyban, ahol az egyik fő téma természetesen a menekültkérdés volt.
Kim Kardashian kedvencei közé tartoznak, azok a ruhadarabok, amelyek megmutatják az alakját. Persze van, amikor kicsit többet mutat a kelleténél. Nézze meg galériánkat!
Lang Ádám menedzsere, Illés Zoltán a Digi Sport „Reggeli Start” című műsorában mesélte el, hogy a hátvéd szó szerint az átigazolási időszak utolsó pillanatában szerződött külföldre, de egy olasz sztárcsapat is lehetett volna a végállomás.
Budapest — Még nem lépett az ügyészség a Voldemort nagyúrként elhíresülő Mengyi Roland fideszes képviselő ellen, noha már hétfőn felfüggesztették a mentelmi jogát.
A lengyel súlyemelő, Tomasz Zielinski úgy szerzett bronzérmet, hogy négy éve Londonban kilencedik helyen zárt, Rióban pedig doppingvétség miatt el sem indulhatott.
Egyetértésről és az együttműködésre való törekvésről számolt be a Pozsonyban pénteken tartott csúcstalálkozóról Angela Merkel német kancellár és Beata Szydlo lengyel kormányfő. A találkozón menetrendet fogadtak el az unióban a júniusi brit népszavazás után, illetve a menekültválság miatt szükségessé vált lépésekről.
Magyarország — Még idén újra tizennégy Gripen teljesít majd szolgálatot Magyarországon, azaz pótolni fogja a Magyar Honvédség azt a két vadászgépet, ami tavaly szenvedett balesetet.