Dzsudzsák Balázs kijelentette: mindenképpen klubot vált a nyáron. Klubjának, a török labdarúgó-bajnokságban szereplő Bursaspornak az elnöke, Ali Ay most elmondta, mennyit kérnek a magyar válogatott csapatkapitányááért.
Megérkeztek Nyírbátorba a Mária-maratonon résztvevő kerékpárosok, akik július 10-én érik el végcéljukat, Csíksomlyót - hangzott el az M1 aktuális csatorna tudósításában.
Négy gyermekét késelte halálra egy anya Tennessee-ben – közölték az amerikai állam hatóságai. Az anya ötödik gyermeke, egy hétvées kisfiú el tudott menekülni. A memphisi Shanynthia Gardnert négy rendbeli emberöléssel vádolják.
Az új európai uniós szabályok alapján hétfőtől Magyarországon is szigorodik a bennfentes kereskedelem és a tőkebefektetési csalás büntetése, a legsúlyosabb piacbefolyásoló tevékenységek miatt büntetőjogi szankciók is alkalmazhatók, és jelentősen emelkednek a kiszabható bírságösszegek is - tette közzé a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank a honlapján.
Pincéket öntött el, lakóházakat veszélyeztet a vasárnap kora reggel hirtelen lezúdult nagy mennyiségű esővíz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A huszonhárom túsz életét követelő dakkai terrortámadás elkövetői mind bangladesiek voltak, egy betiltott helyi szervezet tagjai voltak, nem az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei - közölte vasárnap a bangladesi belügyminiszter.
Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap meglátogatta a kórházban a pénteki hortobágyi robbanásban megsérült katonát - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a honvedelem.hu oldalon.
Több ezren látogattak idén a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer székely leány napjára, a 85 éve meghirdetett hagyományőrző mozgalom felhívására 1775 leány és 800 legény öltött magára székely népviseletet - vonta meg az előző napi ünnepség mérlegét a Székelyhon.ro hírportál vasárnap.
Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap meglátogatta a kórházban a pénteki hortobágyi robbanásban megsérült katonát - közölte a Honvédelmi Minisztérium a honvedelem.hu oldalon.
Nagy veszteségként értékelte a világ számos vezető politikusa a 87 éves korában elhunyt és az emberi jogok fáradhatatlan védelmezőjeként számon tartott Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, egyetemi tanár halálát.
Valahogy ez az ország semmihez sem ragaszkodott még annyira, mint ahhoz, hogy a Prodigy évente egyszer legalább valamelyik strandfesztiválon felléphessen. Idén a VOLT Fesztivál vállata magára a brit együttest. Nagy kérdés, hogy ez hagyomány megszakad-e végre a Brexit miatt. (Fotó:MTI/Nyikos Péter)