2016. július 6. szerda

júl. 6
16:27
Blair mély sajnálatot érez a hibák miatt, de szerinte el kellett távolítani Szaddám Huszeint (444.hu)
Az egykori brit miniszterelnök reagált a jelentésre, ami szerint megalapozatlan volt Irak megszállása. Sajnálja, de szerinte így kellett tenni.
júl. 6
16:29
Varga Mihály (dolgozó) bevándorlók tízezreinek betelepítéséről álmodozik (444.hu)
Adókedvezményeket is kapnak a cégek majd a képzett vendégmunkások elszállásolásához. A többiekről népszavazás október 2-án.
júl. 6
16:30
Egyhangúlag megszavazták az alapkamat tartását (hirado.hu)
A monetáris tanács minden jelenlévő tagja támogatta a júniusi kamatdöntő ülésen az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását - derült ki a jegybank június 21-i kamatdöntő ülésének rövidített, szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
júl. 6
16:32
Trócsányi: nem lehetséges a kötelező betelepítés (hirado.hu)
Áder János köztársasági elnök döntése nyomán most már biztos, hogy a magyar embereknek lehetőségük lesz arra, hogy megállítsák Brüsszelt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján a kvótareferendum időpontjának kiírására reagálva.
júl. 6
16:42
Szívás - Videóra vették a miniszter maszturbálását - és közzétették a neten (18+! videó) (Blikk)
A fél világ Enock Ruberangabo Sebineza kongói politikuson röhög, amióta felkerült róla az internetre egy videó, amin hivatali irodájában az ország zászlaja és a elnök képe előtt maszturbál. Néhány képet muszáj volt kivennünk, már a "csak úgy"-faktor végett, de alul ott van a videó is.
júl. 6
16:44
Húsz évet kapott a testvérgyilkos (Blikk)
Debrecen – Húsz év fegyházat kapott az a férfi, aki 2015 áprilisában olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy az asszony röviddel azután elhalálozott.
júl. 6
16:46
Easy rider, öcsém! Így verte pofán a feldühödött sofőr a másikat - Videó (Blikk)
Brutális felvételt látott napvilágot, amin két autós szólalkozik össze egy autópályán.
júl. 6
16:48
Mellparádé Malibuban! Charlotte McKinney óriási cicije alig fért a fürdőruhába! - Galéria (Blikk)
Malibu - Charlotte McKinney-ről az ember el sem hinné, hogy csupán 22 éves és már több filmben is szerepelt.
júl. 6
16:48
Félmillió éves kövületeket fedezett fel egy négyéves argentin kisfiú (hirado.hu)
Óriási tudományos jelentősége lehet a kövületeknek.
júl. 6
16:50
Botrány! Katalin teljesen kiakadt egy másik hercegnőre (Blikk)
A legtöbben úgy gondolnak Katalin hercegnére, mint egy folyamatosan mosolygó, kedves hölgyre, akinek mindenkihez van egy-két kedves szava. Nos, most egy másik hercegnőnek sikerült kihúznia nála a gyufát.
júl. 6
16:50
A felszerelés hiányos volt, mégis beavatkoztak a britek Irakban (hirado.hu)
A háború hátterét feltáró vizsgálat szerint Nagy-Britannia úgy csatlakozott a hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére.
júl. 6
16:52
Drága fű! Negyedmillió forintos jointot szívott el a buliban a rapper! (Blikk)
A “Love & Hip-Hop: Hollywood" sztárja, Mally Mall a füvesek álomajándékát kapta születésnapjára: egy majd' másfél méter hosszú blantot.
júl. 6
16:54
Elképesztő! Így biztatja Ronaldót az édesanyja - videó! (Blikk)
Lyon - Az édesanyja a legfőbb szurkolója Cristiano Ronaldónak (31). A portugálok világklasszisának a mamája már nagyon készül a szerda esti Portugália-Wales Európa-bajnoki elődöbtőre.
júl. 6
16:56
Szenzáció! Ezzel a gigantikus műszerrel akarják leleplezni a földönkívüliek létezését! (Blikk)
Végre elkészült a világnagyobb rádióteleszkópja Kínában, aminek segítségével a földönkívüliekről szeretnének még többet megtudni.
júl. 6
16:58
Charlie:"Imádtam ezt az Eb-t!" (Blikk)
Sajnálom, hogy közeledik a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság a végéhez, mivel a magyar válogatott szereplésének köszönhetően maradandó élményt jelentett számomra a torna. Szinte minden találkozót volt lehetőségem megnézni a sűrű programom mellett.
júl. 6
17:00
A gusztustalan Löw a rasszista Deschamps ellen (Blikk)
Marseille — Balhés szövetségi kapitányok ütközete következik csütörtökön a labdarúgó-Európa-bajnokság második elődöntőjében.
júl. 6
17:00
Igazi kincseket nézhetünk meg az Esterházy-kastélyban (Blikk)
Az fertődi Esterházy-kastély múzeumában nyílt kiállítás „Az eltűnt idő nyomában” címmel, 470 műtárgyat mutat be, amelyek hajdan az Esterházy-család tulajdonát képezték.
júl. 6
17:00
Számítógéppel edzik a katonákat pszichés zavarok ellen (Metropol)
70 százalékkal csökkent a pszichés zavar előfordulásának esélye azoknál a katonáknál, akik előzőleg részt vettek egy számítógépes kiképzésen.
júl. 6
17:00
Robert Fico szerint Szlovákia és Magyarország kapcsolata sosem volt ilyen jó (444.hu)
A menekültválság mindenkit összeboronál Kelet-Európában.
júl. 6
17:02
Pénzt gyűjtenek a belga fociszurkolók a kapitány kirúgására (Blikk)
Brüsszel – Nagy ára lenne Marc Wilmotsnak (47), a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának menesztésének.
júl. 6
17:02
Alvállalkozásban kerestették a meghalt tűzszerészekkel a bombát (Blikk)
Budapest - Külső, független szakértők vizsgálják a múlt pénteki hortobágyi robbanás körülményeit, okait, amelyre 30 nap áll rendelkezésükre - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter, aki elismerte, hogy egy külső cég végezte a robbanótestek keresését a hortobágyi lőtéren.
júl. 6
17:02
A rendőrség füvezés miatt nyomoz a ligetvédők ellen (444.hu)
Bizonyítékként egy kanalat, egy hamutartót és egy zacskó zöldségszerű valamit mutattak.
júl. 6
17:04
Bikiniben mutatjuk Sarka Kata szépségeit - vérforraló képek a nyilvánosságtól elzárt táborból! (Blikk)
A Magyarország Szépe 2016 már javában zajlik, most strandolni mentek a gyönyörű hölgyek. Fotósunk, Isza Ferenc pedig velük tartott, hogy megörvendeztessek Önöket pár igen forró pillanatképpel. Nyissa meg galériánkat és nézze meg, mi történik a Sarka Kata nevével fémjelzett szépségverseny nyilvánosságtól elzárt felkészítőtáborában, ahol egy úgynevezett Talent versenyt is tartottak.
júl. 6
17:04
A Blikknek nyilatkozott a ligetvédő, akit pszichiátriára szállítottak a Közlekedési Múzeumtól - Exkluzív videó! (Blikk)
Komáromy Gergely lett a ligetvédők arca, mikor a múlt héten a Közlekedési Múzeum kéményéről leérkezve a pszichiátriára juttatták a rendőrök.
júl. 6
17:06
A Viszkis! - Exkluzív képek a leghíresebb magyar rablóról szóló film forgatásáról - Galéria (Blikk)
Már forog a Viszkis rabló életéről szóló film, melyet Antal Nimród rendez, Ambrus Attilát pedig Szalay Bence alakítja. A forgatáson jártunk, fenti galériánkban megnézheti az ott készült képeket!
júl. 6
17:06
Meghökkentő videó: bőröndbe bújt migránst fogtak a határőrök (hirado.hu)
Az eritreai férfi Svájcba tartott.
júl. 6
17:08
Ízletes és könnyű vacsora a forró nyári napokra: citromos csirke (Blikk)
Senki nem szeret a nyári hőségben órákig a konyhában pepecselni, így most egy könnyű, de rendkívül ízletes recepttel szolgálunk!
júl. 6
17:08
Csúfos bukás: csupán három ember volt kíváncsi Emma Watson legújabb filmjére (hirado.hu)
A Harry Potter sztárja milliós bevételekhez szokott, ezt most hatalmas törés lehet karrierjében.
júl. 6
17:10
Így vághatja fel Ön is a legegyszerűbben a dinnyét! (Blikk)
Egy dinnye felvágása olykor problémákat okozhat pedig van egy roppant egyszerű módja a szeletelésnek.
júl. 6
17:18
Benedek ezért hagyta ki az olimpiai csapatból Madarast (Blikk)
Közeleg a riói olimpia, férfi pólósaink éremesélyesek. A szakvezető 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban játékosként nyert olimpiát, most csodás lenne ezt kapitányként is átélnie.
júl. 6
17:20
Olyan újítással érkezik az iPhone 7, amit mindenki utálni fog (Blikk)
Az Apple minden telefonba igyekszik új funkciókat csempészni, bár nem mindig aratnak vele nagy sikert.
júl. 6
17:22
Felismeri ezt a magyar sorozatszárt? Húsz éves fotó a színésznőről! (Blikk)
Ma már az ország egyik legnépszerűbb sorozatának egyik legfontosabb szereplője, ám azt kevesen tudják, hogy sokáig játszott színházban is, sőt a mai napig vannak előadásai. Vajon ki lehet ő?
júl. 6
17:24
Újra előléptethetők a hősi halottak (hirado.hu)
Visszaállították a hősi halott katonák posztumusz előléptetési lehetőségét. Az erről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
júl. 6
17:26
Fico: összefogásra van szükség (hirado.hu)
Az unió tagországainak kézzelfogható eredményeket kell felmutatniuk - emelte ki a szlovák miniszterelnök.
júl. 6
17:33
Balaton Sound 2016 Starter Pack (444.hu)
júl. 6
17:35
Minden idők fővárosi mutyija készülhet (444.hu)
A Heti Válasz szerint Rogánnal és Habonnyal az irányítópultban. Évi 300 milliárd forint kiszórásáról dönthetnek.
júl. 6
17:36
Felismeri ezt a magyar sorozatszárt? Húszéves fotó a színésznőről! (Blikk)
Ma már az ország egyik legnépszerűbb sorozatának egyik legfontosabb szereplője, ám azt kevesen tudják, hogy sokáig játszott színházban is, sőt a mai napig vannak előadásai. Vajon ki lehet ő?
júl. 6
17:38
Bőröndből bújt elő a migráns, mikor elkapták a határon! - Hihetetlen videó! (Blikk)
Chiasso - Bőröndbe bújt menekültet fogtak az olasz-svájci határnál a Milánóból érkező vonaton.
júl. 6
17:42
Beindult a karnevál Pamplonában (hirado.hu)
Kilenc napon át tartó non-stop fiesta vette kezdetét.
júl. 6
17:44
Küszöbön a drónok szabályozásáról szóló rendelet (hirado.hu)
Még idén közigazgatási egyeztetésre bocsáthatják a drónok szabályozásáról szóló rendelettervezetet.
júl. 6
17:46
Tizenkét embert előállítottak a Városligetben (hirado.hu)
Hatvanhárom emberrel szemben intézkedett a rendőrség szerdán a budapesti Városligetben, közülük tizenkettőt előállítottak, egyiküket hivatalos személy elleni erőszak, a többieket szabálysértés továbbfolytatása miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
júl. 6
17:48
Több amerikai katona marad Afganisztánban (hirado.hu)
Pedig Obama azt ígérte, jóval kevesebben lesznek.
júl. 6
17:50
Életszerűtlen a strasbourgi ítélet a Fidesz szerint (hirado.hu)
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Magyarországot elmarasztaló ítéletében a testület első fokon azt mondta ki, hogy a magyar hatóságok indokolatlanul rendelték el egy iráni menedékkérő fogva tartását. Az ítélet életszerűtlen – közölte a Fidesz-frakció szóvivője.
júl. 6
17:54
Bevándorlókra vár a kormány, 250 ezer munkavállaló jöhet? (Blikk)
Budapest – Mégsem ódzkodik annyira a bevándorlóktól a kormány? Varga Mihály gazdasági miniszter ugyanis az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.
júl. 6
17:56
Miben hasonlít Budapest és Prága? Videónkból minden kiderül! (Blikk)
Mindössze 2 óránk volt várost nézni, egy Budapesten, egy pedig Prágában. Ilyen rövid idő alatt nehéz arra vállalkozni, hogy minél több hasonlóságot találjunk a 2 főváros között, de mi azért megpróbáltuk. Természetesen a cseh söröket is megkóstoltuk.
júl. 6
17:58
Hoppá! Orbán Viktor Michael Jackson babérjaira tör (Blikk)
Budapest – Nehéz eldönteni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Michael Jackson popsztár sajátos tánclépéseit próbálta utánozni, vagy esetleg Monty Python Hülye Járások Minisztériumára gondolt, amikor Iván egy héttel ezelőtt lefotózta budai várnál és az Instagramjára felrakta.
júl. 6
18:00
Így bulizik együtt Gáspár Evelin a kedvesével! (Blikk)
Gáspár Evelin ragyog a boldogságtól, ami nem is csoda, hiszen rátalált a szerelem és tökéletes a kapcsolata. Evelin minden idejét a párjával tölti, így egyik ismerősük születésnapjára is együtt érkeztek.
júl. 6
18:00
Útra készen a Nemzetközi Űrállomás következő legénysége (hirado.hu)
Amerikai, orosz és japán asztronauta indul csütörtökön a világűrbe.
júl. 6
18:02
Sokkoló büntetés! Kizárták az Újpest az átigazolásokból! (Blikk)
Budapest - A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egy 2014-es igazolás miatt durván megbüntette az Újpest labdarúgócsapatát.
júl. 6
18:04
Itt a bikiniszezon, de még nem késő! Ez a 7 legjobb zsírégető gyakorlat! - Videó (Blikk)
Szeretne fogyni és izmosodni, de nem tudja melyik gyakorlatok a leghatásosabbak? Bizony még a több éve edző szabadidősportolók sem mindig a helyes gyakorlatokat végzik. Jordan Yeoh fitneszmodell és edző a többszáz gyakorlat közül összeválogatta a hét leghatásosabbat.

Keresés