A Malaysia Airlines nyomtalanul eltűnt gépén utazók kínai hozzátartozói szeretnék, ha folytatódna az MH370-es járat Boeing 777-ese utáni kutatás - erről 30 családtag írt alá petíciót, amit a pekingi Külügyminisztérium illetékeseihez akarnak eljuttatni.
Bogdan Olteanu állítólag 1 millió eurót és választási kampánytámogatást kért és kapott a kiterjedt médiabirodalommal is rendelkező Sorin Ovidiu Vantu elítélt üzletembertől.
A kormány elfelejtette tájékoztatni az önkormányzatot a tervéről, hogy hatszorosára bővítené a kísérő nélkül érkező fiatalkorú menekülteket is befogadó fóti gyermekotthon kapacitását.
Budapest - Teljesen átrajzolhatják Budapest térképét, kerületeket szabhatnák át, olvasztanának egybe, a jelenlegi 23-ból egyes tervek szerint csak 6-8 maradna.
A szarvasmarhákat, bivalyokat érintő bőrcsomósodáskór vírusos betegség, emberre nem veszélyes - hangsúlyozta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán pénteken.
A Turay Ida színház igazgatónője, Darvasi Ilona a saját facebook oldalán búcsúzott szívbemarkoló szavakkal a Gödöllőn kegyetlen rablótámadás áldozatává vált fiatal munkatársnőjétől.
Montreal – Alaposan kiszúrtak Babos Tímeával, a jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező ugyanis óriási kerülővel fog csak eljutni a riói olimpiára.
Elázott falak és ingóságok, megbontott tetők, beömlő víz, gombásodás és penészesedés – sokaknak ismerősek lehetnek ezek a szituációk, hiszen az elmúlt napok időjárása rendkívüli károkat okozott országszerte.
A Zala megyei magyar-szlovén és magyar-horvát határszakaszon jó állapotú a tavaly őszre kiépített határvédelmi rendszer, az elmúlt nyolc hónapban alig néhány illegális bevándorlót fogtak el a kerítéseknél.
Mint megírtuk, pénteken bejelentette visszavonulását a 3-szoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa. Galériánk fotói a nagy bejelentés pillanatában készültek. Az eseményre a családja is elkísérte a kajakkirálynőt, vele volt a két éves, kicsi Anna Luca is, a lánya.
Súlyos év néz ki a biztosítóknak a viharkárok szempontjából. A szakmai szövetség szerint 2016 nyara kiemelkedően csapadékos lehet, s ez meglátszhat majd a káresetek számán is.
Egy órát kell várakozniuk a személyautóknak és az autóbuszoknak az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt.
A partiumi Szatmárnémeti csütörtöki tanácsülésen a szupermarket területrendezési tervét végül egyetlen szavazatos többséggel leszavazták, miután 1 órás vita alakult ki, mert „három pópa és egy Jézus-ikonnal felfegyverzett idős nő” is megjelent, és azt mondták, meg kell változtatni a szupermarket elhelyezését, hogy ne a háta nézzen a templomra, ami egyébként még nincs kész, évek óta épül. A helyi…
Minden egyetemen mások a kihívások, és más a kancellári tevékenység fő hangsúlya, az ELTE-n a kancellária-rendszer bevezetése segíthet a bevételek növelésében, nyilatkozat Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja.
Hiába tetszik egy napszemüveg, ha nem áll jól. Megmutatjuk, mi illik a négy legáltalánosabb arctípushoz. Már csak a keret és a lencse színét kell kiválasztanunk.
Caracas - Az elmúlt fél évben 50 vadállat pusztult el krónikus alultápláltság miatt a tébolyító gazdasági válságba süllyedt dél-amerikai ország fővárosának állatkertjében.
A milliárdos Forma1 tulajdonos anyósát még múlt héten pénteken rabolták el Sao Paoló-i otthonából. Az emberrablók horribilis összeget kérnek a túszért.
Víz alá került a vasúti aluljáró és az autós átkelő is, és a helyiek közül nincs mindenki meggyőződve arról, hogy érdemes volt teljesen átszabni a váci vonatállomást.
A lakástulajdonosok 68 százaléka hatékony házőrzőnek tartja a kutyákat, az ebek megelőzik a rangsorban a saját videós megfigyelő rendszert, a polgárőrséget és a távfelügyelet nélküli riasztókat is - derült ki a K&H Biztosító felméréséből.
Berlin - A német labdarúgó-válogatott világbajnok középpályása, Bastian Schweinsteiger pénteken bejelentette, hogy többet nem lép pályára a német labdarúgó-válogatottban - írja az MTI.