Az egyházaknak messzebbre kellene tekinteniük, mint a "nyitott kapuk Merkel-féle politikája, amely nyilvánvalóan megbukott" - mondta az AfD társelnöke.
Egyfelől legyünk tisztában azzal, hogy aki valaha Hugo Chávezt éltette, az semmivel sem jobb Donald Trumpnál. Másfelől a világ nyomorult szegletei nem a rezsim pártállása miatt nyomorultak.
Ideje, hogy a Szűz végre szembenézzen a félelmeivel, a Nyilas az állandó bizonyítással túlerőlteti magát, a Bak egész héten hivatalos ügyeivel lesz elfoglalva.
Budapest — Barátokra vágyik a halálos kórral küzdő Csorba Dávid. A 23 éves fiatalember – bár minden segítség jól jön, hiszen édesanyja egyedül ápolja őt a nap 24 órájában – arra vágyik a legjobban, hogy fogadják el őt az emberek, hogy könnyebben viselhesse betegségét.
Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett vasárnap Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár az első világháború nyugati frontja egyik leghosszabb és legvéresebb ütközete, a verduni csata századik évfordulóján rendezett megemlékezésen.
Dörgicse—Zánka — Tűző napon, több mint 30 fokban futotta végig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes csapata az idei Ultrabalatont.
Az Egyesült Államokban hétfőn van az Emlékezet Napja (Memorial Day), amely nemzeti ünnep, s ezen a napon emlékeznek valamennyi amerikai katonára, aki háborúban vesztette életét.
A kormány szerint nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani, az ellenzék szerint sökken a családok és a legfiatalabbak támogatása
Az EU egy olyan országgal kötött egyezményt, amelyről tudni lehetett, hogy gyakorlatilag az embercsempészet egyik fellegvára - mondta az alkotmányjogász.
Megvédte bajnoki címét a Szolnok férfivízilabda-csapata az ob I-ben, miután a döntő utolsó, ötödik mérkőzésén 10-8-ra megverte az Egert, s ezzel története nyolcadik aranyérmét szerezte meg.
Cardiff — Daniel Craig (48) után az utóbbi két James Bond- film rendezője, Sam Mendes (50) is nemet mondott arra, hogy részt vegyen a 007-es ügynök kalandjairól szóló további történetekben.
Több helyen lehetnek záporok, erős, akár viharos széllel kísért zivatarok, helyenként viszont hosszabb napos időszakok mellett akár 30 Celsius-fok körüli meleg is lehet.
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem véletlen, hogy a szolgálatok egyre többet szivárogtatnak, ez egy segélykérés a részüktől a politikusokkal szemben.
"Mi azt szeretnénk, ha nemcsak a mai napon, hanem az év minden napján megkönnyebbülhetnének és előrébb léphetnének a magyar gyermekes családok" - mondta Dunai Mónika.