New York – Antony Lopez neve nem ismeretlen a rendőrség számára. Volt idejük megtanulni, hiszen a férfit már 52 alkalommal tartóztatták le, ebből 6 esetben családon belüli erőszak miatt.
Országos kompetenciamérést tartanak ma az ország szinte összes iskolájában, több mint 266 ezer diák részvételével. A 6., a 8., és a 10. évfolyam diákjai érintettek.
Galambos Lajcsi a Morning Show-ban elárulta, egész konkrét sejtése van arról, ki juttatta őt börtönbe. A mulatós sztár szerint többek között a Sláger Tv román tulajdonosa, Radu Morar állhat a letartóztatása hátterében.
A korábban a Baywatch szereplőjeként megismert, Alicia Arden egy Woodland Hills-i parkban állt neki golfozni, mégpedig nem a legtökéletesebb ruhaösszeállításban. Az őt lencsevégre kapó lesifotósok így nemcsak a színésznő sportteljesítményét, hanem kivillanó bugyiját is élő egyenesben csodálhatták. Nekik köszönhetően ez utóbbit már mi is megtehetjük.
Monaco – Immáron két évtizedes hagyománya van a Monacói Nagydíjat megelőző jótékonysági mérkőzésnek, amelyen kedd este az F1-es pilótaválogatott legyőzte a sztárok csapatát 3-1-re.
A juttatás mögött húzódó gondolat az, hogy ne kelljen dolgozni, teljesítmény nélkül járjon pénz, ami a kommunizmust idézi . mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton. "Kézi távcsővel természetesen jobb képet kaphatunk a vörös bolygóról, mely hétfőn "csak" 76 millió kilométerre halad el mellettünk.
Görög Zita a Facebookon esett neki nyílt levélben Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség elnökének, miután Gyárfás nem nyilatkozott érdemben a Blikknek a legutóbb kirobbant nemi erőszak ügyről.
Beszakadt szerdán Firenze központjában egy utca az Arno folyó partján, az így keletkezett mintegy 200 méter hosszú és 7 méter széles lyuk nagyjából 20 autót "nyelt el", de személyi sérülés nem történt.
Nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-nak.
Máthé Zoltán, az MTI fotósa a párkányi vasútállomáson fényképezte le a Budapest felé tartó, fehérre mázolt kocsikat. Ez még csak az első adag, az orosz Metrovagonmas vállalat, összesen 222 kocsi felújítását vállata. A felújítástól azt várják, hogy akár 30 évvel is meghosszabbíthatja az amúgy sem új járművek élettartamát.