David Cameron szombaton a miniszterelnöki hivatal jelentette be, hogy a kabinetülésen született döntés alapján a kormány a népszavazási kampányában azt képviseli, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált Európai Unió tagja. Cameron szerint a kilépéssel az ország visszaugrana a sötétbe. A referendumról szóló törvény alapján 2017 végéig kell megtartani. A június 23-i időpont nagyjából egyenlő…
A vetélytársak már beindultak, de mi hátradőlve nevetünk az erőlködésükön. Ha lesz, majd biztosan nagyot robban a Budapest 2024 honlap. De még az sincs.
Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának elnöke szerint a kormánynak partnerként kell tekintenie a tiltakozó egészségügyi, oktatásügyi szakmai szervezetekre, civilekre, nem pedig bűnösként, ellenségként, "pártok bérenceiként".
Las Vegas – Ismét rátalált a szerelem Floyd Mayweatherre (38)! A világsztár ökölvívó egy 19 éves lánnyal kavar, akivel egy brit kisvárosban ismerkedett meg a Money (pénz) becenévre hallgató klasszis.
Az ugandai választási bizottság szerint 60 százalékos fölénnyel az eddigi elnök, Yoweri Museveni nyerte az elnökválasztást. A bizottság szerint Museveni legnagyobb ellenfele, a Demokratikus Változás Fórumának vezetője, Kizza Besigye csak 35 százalékot ért elé. Azonban Besigye pártja szerint a választást elcsalták, ezért nem fogadják el az eredményt. A bejelentés idején Besigye egyébként házi…
A február 23-i koncertet Wagner sodró lendületű A bolygó hollandi-nyitánya és Muszorgszkij egyedi hangú sorozata, az Egy kiállítás képei keretezi, utóbbi Ravel öt évtizeddel későbbi hangszerelésében. A két mű között Debussy impresszionista zenei triptichonja, A tenger hangzik el.
Egy kamion és egy személyautó ütközött az M1-es autópályán Lébénynél. A gépkocsiban ülő áldozatnak esélye sem volt: a tűzoltók fesztítővágóval tudták csak kiemelni.
A Wiesbadenben megrendezett Kézműves Cipőkészítők Európai Bajnokságán Kovács Attila miskolci cipészmester három aranyérmet, és a munkája A világ legjobb cipője díjat is elnyerte.
Egy ember meghalt, egy pedig megsérült szombaton az M1-es autópályán, Lébény térségében. Egy Hegyeshalom irányába közlekedő kamion átszakítva a korlátot átvágott a szembesávba, ahol frontálisan ütközött egy személygépkocsival. Fotó: MTI / Szántó György. (MTI)
Tabáni Istvánról már a Csillag Születikben kiderült, hogy nem az a kapkodós, heves vérmérsékletű figura, inkább mindent alaposan megfontol, mielőtt belevág.
Baleset helyszíne az M1-es autópályán Lébény térségében, ahol a főváros felé vezető oldalon egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor személyautóval ütközött egy teherautó február 20-án. A kamion Hegyeshalom felé haladt, amikor átszakította a szalagkorlátot és a szemközti sávban összeütközött az autóval.
Imádja a hivatását a Budapesti Operettszínház sztárja, aki művészként és magánemberként is hatalmas kihívás előtt áll. A teátrumban a Marie Antoinette musical címszerepére készül, míg otthonában „szülőként” kell megfelelnie, miután a közelmúltban örökbe fogadott egy kiskutyát.
Trevis Fimmel arca a sorozatok kedvelőinek a Vikingek című tévésorozatból lehet ismerős, ám akik otthonosan mozognak a divat világában, azok tudhatják: a színészként egyre elismertebb ausztrál modellként már befutott, olyannyira, hogy még a Calvin Klein is felfigyelt rá, többször választotta reklámarcának.
BUDAPEST – Körülbelül 80-100 ember tüntetett szombat délután Orbán Viktor XII. kerületi házánál - tudta meg a kgv.hu. A miniszterelnököt próbálták faggatni megafonnal, de ő nem jött ki, ezért a demonstrálók 2 óra után hazamentek.
Nem is az izmaikat terhelte meg a sok ezer kilométer óceáni evezés, inkább az idegrendszerüket - mondta el Kovácsik Levente és Szabó Norbert, akik majdnem három hónapig eveztek a spanyol partoktól a Karib-térségig.
Pedig a Puskás Akadémia a kiesés ellen menekül. A Fradi pocsékul játszott, de aztán beállt a súlyos sérülése után felépült Böde, és a zöld-fehérek azonnal szereztek két gólt. Hiába a jó idő, a tévé sem adta a meccset, mégis kevesebb, mint harmad ház (6124 néző) volt a meccsen az Üllői úton.