2016. február 16. kedd

febr. 16
18:58
Férfiakkal edz a legjobb magyar női kajakos (Blikk)
Orlando – A napfényes Orlandóban edzőtáborozik a tavaly az év legjobb női kajakosának választott Kárász Anna, aki edzőjével, Kovács Lászlóval, valamint a dán válogatott tagjaival végzi az edzéseket – írja a Magyar Kajak-kenu szövetség honlapja.
febr. 16
19:00
Horvátország fokozta a rendőri jelenlétet Szerbiával közös határán (hirado.hu)
Készenléti rendőröket is vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzák az illegális határátlépéseket.
febr. 16
19:02
Moszkva cáfolja a szír kórházak elleni támadásokat (hirado.hu)
Azt mondják, nincs egyetlen olyan hadihajójuk sem, amelyről ballisztikus rakétatámadást intézhettek volna.
febr. 16
19:09
Ezt tette magával, mert nem tudta levágni a neje mellét (BorsOnline)
Súlyos rögeszméjévé vált egy fiatalembernek, hogy a felesége megcsalta őt, méghozzá a fivérével. Olyannyira, hogy emiatt végleg búcsút inthetett a péniszének.
febr. 16
19:12
Ez már nyílt, a Rákosi-rendszerhez illő támadás (444.hu)
Nem létező dokumentumok bemutatására kötelezi a Klik a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. Elindult a koncepciós eljárás Pukli István ellen, most már egész konkrétan A tanú világában járunk.
febr. 16
19:18
Helyén marad az ukrán kormány (hirado.hu)
Nem kapta meg a kellő támogatást az ukrán kormány elleni bizalmatlansági indítvány.
febr. 16
19:36
Megelőzte a Duna a TV2-t (hirado.hu)
A csatorna történetében először fordult elő, hogy heti átlagban magasabb nézettséget ért el főműsoridőben, mint a TV2.
febr. 16
19:38
Fazekas: újabb gazdabarát program indul (hirado.hu)
Kiemelt cél a szakmai munka fejlesztése is.
febr. 16
19:45
Újabb palota került a Tiborczhoz köthető cégbirodalomhoz (444.hu)
A turai kastély után most a Városligeti fasorban vettek egy villát.
febr. 16
19:48
Hárman felelnek a vonatbalesetért (Blikk)
Salgótarján — Három vasutas ellen emelt vádat tö­meg­szerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés miatt a Balassagyarmati Járási Ügyészség.
febr. 16
19:50
Így ünnepelt Stadler József a szabadulóbuliján (Blikk)
Akasztó - Akasztói sziki-pontypörkölttel és juhtúrós sztrapacskával várták legközelebbi barátai Stadler Józsefet, a falu leghíresebb emberét.
febr. 16
19:52
5 ok, hogy miért erősek azok, akik mentális betegségekkel küzdenek (Blikk)
A társadalom által közvetített üzenetek legtöbbször azokat, akik valamilyen mentális gonddal küzdenek, legyen az szorongás vagy depresszió, gyengének titulálják, pedig éppen ezek a betegségek teszik őket sokkal erősebbé az átlagnál.
febr. 16
19:54
Tényleg rossz ruhákat adtak Tatár Csillára! (Blikk)
Budapest — Tatár Csilla (32) A Dalban viselt ruhái soha nem látott kritikahullámot generáltak, és a műsor készítői között is számos veszekedésnek szolgáltattak már eddig is alapot.
febr. 16
19:54
Másfél évtized után megvalósulhat a mohácsiak ötlete (hirado.hu)
Mohácson új, szabvány méretű konténerek rakodására alkalmas kikötő épül. Versenyképesebbek lesznek a térség vízi közlekedésben és szállításban érdekelt vállalkozásai.
febr. 16
20:06
Nem adnak engedélyt a hatóságok Klapka kutyakrematóriumára (Blikk)
Budapest – Harcol a hatóságokkal Klapka György, mert betiltották kutyakrematóriumát. Az arany­em­ber ko­moly össze­tű­zésbe ke­ve­re­dett az ön­kor­mány­zat­tal, akik nem en­ge­dik fel­épí­teni ham­vasz­tóüze­mét a ter­ve­zett he­lyen.
febr. 16
20:08
Kim Kardashian kislánya gyűlöli a kamerákat! - videó (Blikk)
Ha a Kardashian családba születik az ember, sok nehézséggel kell szembenéznie: féltékeny tekintetek, előítéletek, kamerák mindenhol.
febr. 16
20:10
Blikk Bónusz! 50 ezret kapartam ki! (Blikk)
Magyarország — Önnek is adott a lehetőség! A Blikk Bónusszal mindennap készpénz ütheti a markát, ami legalább egy heti, de akár több mint egy havi bevásárlását fedezi! Ön mire költené a 10, 25, 50 vagy akár 100 ezer forintot?
febr. 16
20:12
A csok és a passzívház nem barátok (hirado.hu)
Még csupán fantázia a magyarországi építtetők nagy többsége számára a passzívház. A terjedéséhez biztosan nem a csok fogja megadni a lökést, legalábbis nem közvetlenül – mondták szakértők a hirado.hu-nak.
febr. 16
20:14
Tizenkét megyében van látogatási tilalom (hirado.hu)
A fővárosban is elrendelték az óvintézkedést.
febr. 16
20:16
Vona: a kormányt akarja meghátrálásra kényszeríteni nemzeti konzultációjával a Jobbik (hirado.hu)
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a korrupció, az egészségügy és az oktatás három olyan terület, ahol már szinte "leégett a ház".
febr. 16
20:18
Rendőrök vitték el a Washington Post jeruzsálemi tudósítóját (444.hu)
Fél óra múlva elengedték, az újság szerint mégis aggasztó az eset.
febr. 16
20:18
Megnyílt a Tajpeji Nemzetközi Könyvvásár, Magyarország a díszvendég (hirado.hu)
Tíz magyar kiadót és számos magyar szerző munkáját ismerhetik meg a február 21-ig tartó irodalmi seregszemlén.
febr. 16
20:20
Körmendy-Ékes Judit lett a ritmikusgimnasztika-szövetség vezetője (444.hu)
Az ő híres mondása volt 2000-ben, hogy az internetet csak pornóképek nézegetésére használják az emberek.
febr. 16
20:21
„A bugyimban matatott, a kezem a hímtagjához tolta” (BorsOnline)
Egyre szaftosabb részletek derülnek ki a Sunderlandtől kirúgott focista, Adam Johnson tavaly januári szexuális viszonyáról 15 éves rajongójával. A tini ugyanis részletekbe menő vallomást tett a bíróságon.
febr. 16
20:24
Blikk friss: Velünk nem marad le semmiről! (Blikk)
A Blikk mindig éber, elhozza önnek a legütősebb híreket. Biztosan nem marad le semmiről, ha minket olvas.
febr. 16
20:26
Botrány! 12 éves kislány nagypapa korú férfival házasodik! - videó (Blikk)
Bejrút – Egy 12 éves kislány és egy nagypapa korú férfi esküvőjéről készült videó sokkolja az internet népét világszerte. A felvétel Libanonban készült, de szerencsére csak egy kiskorúval történő házasság-ellenes reklámkampányhoz.
febr. 16
20:28
Szuperszexi képek készültek Gangl Edináról - Fotók (Blikk)
Budapest – Elképesztően szexi fotók készültek a belgrádi vízilabda-Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női pólóválogatott kapusáról, Gangl Edináról.
febr. 16
20:30
Ónodi-Szűcs: két és fél év van arra, hogy érdemit alkossanak az egészségügyben (hirado.hu)
Az orvosok keresetével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy a béreket muszáj lesz emelni.
febr. 16
20:32
Elkobozták a menekült gyerekek mobiltelefonját (hirado.hu)
A dán rendőrség 55 kísérő nélküli kiskorú menedékkérő mobiltelefonját vette el.
febr. 16
20:34
Hollandia is megkezdte a csapásmérést az Iszlám Államra (hirado.hu)
Ez derül ki a holland védelmi minisztérium keddi rövid közleményéből.
febr. 16
20:42
70 milliós Bentleyvel vigasztalta magát az angol focista (Blikk)
Leicester - Az angol labdarúgó-Premier League-ben meglepetésre az élen álló Leicester City ugyan a hét végén 2-1-re elbukta az Arsenal elleni rangadót, de a csapat gólvágója, a Rókákkal szerződést hosszabbító Jamie Vardy gyorsan megvigasztalta magát. A csatár egy 168 ezer fontos (70 millió forintos) Bentley Continental GT-t vásárolt.
febr. 16
20:44
Hollandia lecsapott az Iszlám Államra (Blikk)
Szíria -A holland légierő F-16-os típusú harci repülői csapásokat mértek Szíriában az Iszlám Állam létesítményeire - derül ki a holland védelmi minisztérium keddi rövid közleményéből.
febr. 16
20:46
Pordán Petrát megbántották volt kollégái (Blikk)
Budapest - A Music FM műsorvezetője kiakadt volt munkatársaira, ugyanis kirúgásakor korántsem jó kívánságokkal köszöntek el tőle. Sok minden rosszul esett a magyar műsorvezetőnek.
febr. 16
20:48
Tombol hazánkban az influenza (Blikk)
Az Állami Népegészségügyiés Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) keddi adatai szerint Budapesten és már tizenkét megyében is, több egészségügyi intézményében rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenza miatt.
febr. 16
20:48
Ahmed megindító levele a királynak (hirado.hu)
A 12 éves szír fiú Gusztáv svéd királynak írt levelében számolt be családja menekülés közbeni megpróbáltatásairól.
febr. 16
20:50
Szerdán sztrájkba kezdenek a miskolci közlekedési dolgozók (hirado.hu)
A törvényileg garantált tömegközlekedést biztosítják a dolgozók.
febr. 16
20:51
A szabad fegyverviselés támogatója az Eagles of Death Metal énekese (444.hu)
Ez az együttes koncertezett a Bataclanban, amikor lecsapott az ISIS és 90 embert megöltek a nézőtéren.
febr. 16
21:00
Így szavazzatok, ha jó akartok! - üzente Kövér László (Blikk)
Salgótarján - "Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson – figyelmeztetett Kövér László, az Országgyűlés elnöke a városban tartott sajtótájékoztatóján.
febr. 16
21:02
Orgia a köbön! - Futballisták legendás szexbotrányai (Blikk)
Sunderland – Adam Johnson (28) tehetséges angol labdarúgó, ám mióta bevallotta, hogy egy 15 éves kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, kicsúszott a lába alól a talaj.
febr. 16
21:04
Tízszer kitoloncolták – tizedszer is visszajött (Blikk)
Frankfurt – Újra és újra elkapja a rendőrség a férfit drogkereskedés közben.
febr. 16
21:06
Döbbenetes, hogy kivirult a volt miniszterelnök! (Blikk)
Kijev - Ha nem is mindent szépít meg az idő, de Julija Timosenko (55) volt ukrán miniszterelnököt mindeképp.
febr. 16
21:06
A Horthy-kultuszt elemzi könyvében Turbucz Dávid (hirado.hu)
A reális megítéléshez kritikára és empátiára egyaránt szükség van - hangsúlyozta a történész.
febr. 16
21:18
Kiöntött a Balaton, veszélyben a nyaralók! (Blikk)
Balatonfenyves — Már több nyaralót is elöntött a Balaton vize Balatonfenyvesen és Balatonmárián. A híradó.hu szerint ugyanis árad a tó, megteltek az árkok, a kertekbe is befolyt a víz.
febr. 16
21:20
Garfieldék és a jövő zenéje (Blikk)
Liz mély beszélgetést kezdeményezett Jonnal a kapcsolatukról, ám a férfi továbbra is infantilis módon viselkedik.
febr. 16
21:24
Márciustól vonhatják ki a forgalomból a jogsértő Ubereket (hirado.hu)
Március végén, április elején hatályba lép az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó Uber taxisok gépkocsijáról egy esetleges ellenőrzés során az intézkedő levegye a rendszámot, vagyis a gépkocsit kivonja a forgalomból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális…
febr. 16
21:24
A Facebook már úgy is blokkol oldalakat, hogy nem mondja meg, miért csinálja (444.hu)
Most egy nagy múltú brit humormagazin oldalára szálltak rá.
febr. 16
21:26
Hidegháború csak a legvadabb orosz álmokban van (444.hu)
Nem, nem ott tart a világ, ahol 1962-ben. Nem két nagyhatalom, és főleg nem két világrend néz farkasszemet. Akkor sem, ha az oroszok nagyon szeretnék.
febr. 16
21:28
Március végétől kivonhatják a forgalomból azokat az uberes autókat, amik nem felelnek meg az új követelményeknek (444.hu)
Erről Fónagy János államtitkár beszélt az M1-en.
febr. 16
21:36
Kőkereszttel szelfizett, kórházba került a férfi (Blikk)
Gödöllő–Tura – Ilyen elfuserált ötletet is kevesen tudnak kitalálni: K. Ádám (25) egy kőkereszten akart szelfizni, ám az nem bírta el a súlyát.
febr. 16
21:38
Gusztustalan! 35 éves húst találtak egy hentesnél (Blikk)
Harmincöt éves húsra bukkant két román hentesnél a román élelmiszer-biztonsági hatóság. Hogy mennyire régi volt az áru, az csak a kémiai elemzésnél derült ki: eszerint az 1980-as évek elején tették fagyasztóba.

Keresés