A kormány és a szakszervezetek közötti, a közszolgálati dolgozókat érintő szerdai bértárgyalás konkrétumok nélkül zárult. A Magyar Idők úgy értesült, az egyeztetés csak január közepén folytatódik.
Kedden robbant a hír, hogy Horváth Éva egykori modell, műsorvezető gyermeket vár. A gólyahírt Instagram oldalán posztolta a szépség, akinek születendő babája a legszebb karácsonyi ajándék.
Az Olajterv (mai nevén OT-Industries) ország legnagyobb vezetékes infrastruktúra-építő cége, és eredetileg is a Molhoz kapcsolódva jött létre. Jelenleg a cég korábbi vezetője, Pap Géza a többségi tulajdonos, a Figyelő azonban úgy tudja, hogy a Mol Nyrt. hamarosan visszaveszi a céget, és erről már tájékoztatták a dolgozókat is. Értesülések szerint a menedzsmentet is a Mol adja majd.
Testközelből a 220 milliárdos felcsúti filozófus-gázszerelő, akit imád a falu, akit a Barca-elnök hív az El Clasicora, és aki pályája csúcsán már a visszavonuláson gondolkodik.
Akár már ma dönthet a bíróság „Bróker Marcsi” előzetes letartóztatásáról. A karcagi nőt tízmilliárdos csalással gyanúsítják; másfél hónapja tűnt el, a gyanú szerint sokak pénzével.
Hazajön Amerikából az ünnepekre Zimány Linda. Az ügyvédbojtárként is tevékenykedő szépség Instagram oldalán osztotta meg a hírt rajongóival, hogy legjobb barátnőjével hazatérnek az Egyesült Államokból.
Az 1970 óta évente kiosztott Szele Tibor-emlékérmet a magyar matematikai élet olyan nagyjai mondhatják magukénak, akiknek a tanítványai is jelentőset alkottak.
Szabó Zsófi karácsonyi zenékkel hangolódik a közelgő ünnepekre, amit valószínűleg azért is vár nagyon, mert férjével, Zsoltival először ünnepelhetik a karácsonyt férj és feleségként.
Pozsony - Priskin Tamás elévülhetetlen érdemeket szerzett tavaly ősszel a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra kijutásában, miután a norvégok elleni pótselejtező visszavágóján bődületesen nagy gólt lőtt.
Magyarország - Egész országra kiterjedő, fokozott közúti ellenőrzéseket tart hétvégén a rendőrség. A hatóság célja az ittas és bódult állapotban vezető sofőrök kiszűrése.
Szőcs Renáta (22), a TV2 Star Academy beköltözős tehetségkutatójának nyertese nemrég Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival, hogy valaki feltörte a profilját.
Paris Hiltont nemrég még Lewis Hamilton Forma-1-es pilótával hozták össze, miután az Abu-dhabi Nagydíjat követően a szőkeség egy közös képet tett ki Instagram-oldalára.
Madrid - Miközben Cristiano Ronaldo átvehette negyedik Aranylabdáját, s a Bajnokok Ligája-győzelem után készülhet Japánban a klubvilágbajnoki szereplésre, addig Lionel Messi a Barcelonával az arab világban haknizik.
Pénzhamisító bűnszervezetet számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A hamis húszezer forintos bankjegyeket gyártó és forgalomba hozó bűnözői csoporttal szemben vádemelést javasolt az NNI - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtök reggel az MTI-vel.
Hazánk továbbra is elutasít minden kötelező kvótára irányuló javaslatot - emelte ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő, hozzátéve: az önkéntes kvótát is rossz ötletnek tartják, mert úgy vélik, az további vonzerőt jelentene az Európába induló migránsoknak. Kovács Zoltán hangsúlyozta: nem támogatják, hogy felpuhítsák a szabályokat.
Zsarolná Donald Trumpot a török elnök – írja az amerikai sajtó. Recep Tayyip Erdogan azt akarja, hogy Amerika adja ki Törökországnak a puccskísérlet megszervezésével gyanúsított Fethullah Gülent. A hitszónokot Barack Obama amerikai elnök nem adta ki – a kérdés, hogy Donald Trump hogyan áll majd az ügyhöz.
A Budapesti Corvinus Egyetem Franciaország-szakértője szerint a francia választásokon "erős" téma lesz a terrorfenyegetettség és a terrorizmus elleni fellépés.
Októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Tíz éve töretlen a szerelem Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea között, és bár voltak mélypontok, kísértések, eddig sikeresen vették az akadályokat. Az sem zavarja őket, hogy külön kasszán vannak.
Tanzánia - Több millió éves lábnyomokat találtak, amelyek feltehetően az Australopithecus afarensis emberelődtől. Ebből a fajból ered Lucy is, akinek leleteit először fedezték fel.
A mezőgazdasági termelői árak októberben 5,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 9,7 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Csaknem másfél kilogramm marihuánát, egy pisztolyt és hozzá tartozó lőszereket találtak a pénzügyőrök egy szerb gépkocsiban elrejtve Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága olyan bírák és ügyészek életpályáját hozta nyilvánosságra, akik az 56-os forradalom idején statáriális ítéleteket hoztak.