Magy – Fegyvert, céltávcsövet, hangtompítót és lőszert foglaltak le a Nyíregyházától nem messze fekvő Magyon, az ingatlanban "előzetes bűnügyi infók alapján" tartottak házkutatást.
Célegyenesben a romániai választási kampány. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral készített interjú a hirado.hu-n is élőben követhető, 18.30-tól.
Napok óta tart Zágráb és Belgrád között egy nyilatkozatháború, amely azért robbant ki, mert Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő egy óvodai látogatás alkalmával Szerbiában gyártott csokoládét osztogatott dubrovniki gyerekeknek.
Az Emberi jogok, integráció, migráció című konferencia záróvitájának résztvevői, Schiffer András, Gulyás Gergely és Fodor Gábor a nemzetközi vándorlás kapcsán néhány fontos pontban egyetértettek, a szintén elővett sajtószabadság ügyében azonban szinte semmiben.
A magyar méhésztársadalomnak el kellene gondolkoznia azon, hogy szövetkezeteket hozzon létre, a méhészek külön-külön nem tudnak kellő erőt felmutatni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Gyulán.
A romániai magyarság számával arányos parlamenti képviselet biztosítását tekinti céljának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai parlamenti választásokon. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor az M1-nek adott interjúban arról beszélt: furcsa kampány volt a mostani, teljesen más, mint amihez eddig hozzá voltak szokva.
Vác – Ennél cukibb tolvajjal még biztos nem találkozott: a Váci Tv felvétele egy tolvaj labradort mutat be, ahogyan az csokit csen a boltból. A tulajdonos szerint, nem ez volt az első eset.
Mádai Vivienék már ünnepi hangulatban vannak, ami nem is csoda, hiszen a családot a közelgő karácsony apropójából fotózták nemrég az egyik budapesti luxusszálloda elnöki lakosztályában, ahol többek között olyan világsztárok is megfordultak már, mint Jude Law, Matt Damon, Melissa McCarthy, Hugh Jackman, vagy a Szikla, azaz Dwayne Johnson.
Gyanítom, nem tíz-, hanem százezrekben mérhető azon magyar alkalmazottak száma, akik reggelente remegő gyomorral indulnak a munkahelyükre, azt latolgatva, aznap vajon mi olyat talál ki a főnökük, amivel megint sikerül kiborítani őket. Mindez lehetne az érintettek egyéni gondja is, csakhogy nem az.
Kisebb földrengés volt a horvát tengerparton, amely áldozatokat nem követelt, de nagy pánikot okozott - jelentette a horvát közszolgálati rádió pénteken.
Égetően szükséges ellátmánnyal a fedélzetén Japán teherűrhajót indított pénteken a Nemzetközi Űrállomásra, miután december elején a szintén legénység nélküli orosz Progressz MSZ-4 teherszállító űrhajó megsemmisült.
Elpusztult Long Hui, a bécsi állatkertben augusztusban született pandaikrek apja, amelynek hasában egy 10 centiméteres tumort fedeztek fel. A 16 éves állat péntek délelőtt múlt ki orvosi vizsgálat közben.
Árokba hajtott és felborult egy mikrobusz a 405-ös főúton Dabas és Újhartyán között péntek este, nyolcan megsérültek - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
London — Döbbenetes felszólalás hangzott el a minap a brit parlament alsóházában: Michelle Thomson (51) részletesen beszámolt arról, miként erőszakolták meg 14 éves korában. Az ülés témája a nők elleni erőszak volt, az ülésteremben alig egy tucat képviselő tartózkodott. A beszámolók szerint néma csendben, többen könnyes szemmel hallgatták végig, amint a képviselőnő elcsukló hangon idézte fel a…
Az erdélyi magyarság számára a mostani választás tétje az, hogy a magyar képviselet tud-e olyan helyzetbe kerülni, amivel nélkülözhetetlen lesz a kormányalakításhoz – magyarázta Illyés Gergely politológus.
Sacramento — Megható képek: a kórházi halálos ágyon vett végső búcsút egy boxer fiatal gazdájától. Ryan Jessen (33) a múlt hónapban került be a klinikára, agyvérzést kapott.
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa szerint az agyhártyagyulladással kórházba kerülők közül nagyon kevesen vesztik életüket, a halálozási ráta akkor magas, ha a beteg nem kap időben ellátást.
Manapság nem csak melleket szoktak villantani a sztárok, hanem egyre gyakoribb a szoknya alól kivillanó bugyi is vagy netalán valami még kínosabb. A kificcenő bugyi talán még kellemetlenebb is, mint a cicivillantás. Íme, egy galéria az év legnagyobb bugyis villantásairól!
Budapest — Nem csak műsort, sütit is együtt készített a Micsoda nők! csapata. Várkonyi Andi rutinosnak tűnt a konyhai pult mögött, a Blikknek elmesélte, otthon miket készít a családnak.
Mindazonáltal az Európai Uniónak a mai világhoz kell igazítania a szabályait, és egyes államok számára új pályát kell kialakítania - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.
Magyarország – Önfejlesztő eseményeiről, rendkívüli előadásmódjáról és motivációs üzeneteiről hazánkban is méltán híres Szabó Péter, ám Péterre most egy amerikai vállalat is felfigyelt, majd nem is akármilyen ajánlatot kapott!
A világbajnoki mezőny létszámának bővítése mellett a csoportkörös döntetlenek eltörlését is szívesen látná Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke - közölte az MTI.
A tűz megfékezéséhez egy tucat tűzoltójárművel szálltak ki a tűzoltók, akik közül kora este is több, mint harmincan dolgoznak a tűz továbbterjedésének megakadályozásán.
Kriston Zoltán postás autójába rakja az önkormányzat kézbesítésre váró csomagjait a nyíregyházi 1. számú postahivatal udvarán. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagját.
Csalás bűntett gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi elnöke egyik cégével kapcsolatban - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában péntek este.
Egyebek között Európa jövőjéről, a migrációs válságról és gazdasági kérdésekről tárgyalt pénteken Krakkóban Orbán Viktor magyar miniszterelnök Jaroslaw Kaczynskival.
A magyar politikusok pénteken egész nap Székelyföldön kampányoltak. A kampányhajrá legfontosabb üzenete az volt, hogy mindenkinek el kell mennie szavazni.