Hiába van már több száz koncerten is túl Demjén Ferenc (69), mai napig lámpalázas a fellépések előtt. A maximalista zenész ezért minden nap lázasan készül Hetvenkedem című turnéjára, ami az Arénában fejeződik majd be.
Budapest – Hihetetlen információ jutott birtokunkba: már egyszer elkapták a rendőrök a zuglói gázolót - akkor is bódult állapotban autózott. Sőt, találtak is nála már drogot! Az ügyészség is fellebbez a bíróság döntése ellen, miszerint kiengedték a rácsok mögül.
Mindössze három mérkőzést nyert idén, első számú csatára a visszavonuláson gondolkodott, mégis kiemelkedő évet zárt a magyar labdarúgó-válogatott 2016-ban és Bernd Storck ennek kapcsán nem tűr negatív hangnemet.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatának tavalyi katasztrófája miatt kötelező alkohol-és drogellenőrzéseket javasol a pilótáknál az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség.
Névtelen informátorunk szerint Magyarországon a 2016. december 9-én 16 óra 10 perctől 17 óra 45 percig tartó intervallumban senki nem lopott el semmit. Az emberek ebben az időben egymásnak csak adtak dolgokat: dicsérő szavakat, csokoládét, telefontöltőt kölcsönbe stb. Magyarország, ha csak 35 percig is, de jó útra tért, így mi az elemi jóság tiszteletére most közreadjuk a bombabiztos Fásy Ádám…
Lesodródott az úttestről és egy út menti háznak csapódott egy gépkocsi pénteken Zalabaksán, az épület fala egy az egyben leomlott, kényelmesen be lehetett látni a helyiségekbe.
Több mint ezer orosz sportoló - nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon - érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban - tárta fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Richard McLaren vezette vizsgálóbizottsága - közölte az MTI.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központ lakói megnézhetik az MTVA jelmeztárát, és az úgynevezett greenbox stúdióban azt is kipróbálhatják, milyen híradósnak lenni.
A társadalom elöregedése nagy kihívás elé állítja az egészségügyi rendszert, és hiába lesz több forrás az egészségügyre, a demográfiai helyzetből fakadóan növekedni fog a felhasználás - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Legalább 30 ember életét vesztette és 57-en megsebesültek, amikor pénteken öngyilkos merénylők pokolgépes támadásokat követtek el az északkelet-nigériai Madagali városának egyik forgalmas piacán.
"Vámpír Ági" és "Csipkés Zoltán", a Mónika Show két legendás szereplője Magyarországon komoly hírnévre tett szert, szinte mindenki ismeri őket. A rajongóknak jó hírünk van, most egy férfi basszusgitáron elevenítette fel eposzi csatájukat.
Windsor — Felemás a magyar mérleg eddig a rövid pályás úszó-világbajnokságon, hiszen amíg Hosszú Katinka (27) parádézik a medencében és gyűjti az aranyérmeket, addig a többiek szereplése – néhány kivételtől eltekintve – kudarcnak tekinthető. Ha a háromszoros olimpiai bajnok nem indult volna a viadalon, nem lehetne minek örülni.
Crsitiano Ronaldo új barátnője, Georgina Rodriguez is a helyszínen tekintette meg párja teljesítményét a Santiago Bernabéu stadionban a Dortmund elleni, 2-2-es döntetlennel záruló Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A KÉSZ Zrt. építheti tovább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálját, a beruházás értéke több 6 milliárd forint - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
A magyar kormánynak nem mindegy, hogy mi történik vasárnap a romániai parlamenti választáson, és arra buzdította a romániai magyar választókat a miniszter, hogy menjenek el voksolni.
Ha a Központi Hitelinformációs Rendszerben a lakossági adósok korábbi és meglévő hitelszerződéseire vonatkozó pozitív adatokat jogszabályi felhatalmazás alapján teljes körűen megismerhetnék a hitelintézetek, akkor csökkenhetnének a lakossági hitelek kamatfelárai az MNB szakértői szerint.
Szerbia felől érkezett, cementet szállító tehervonat plombáit ellenőrzik rendőrök a kelebiai vasútállomáson december 9-én. Minden csavart átvizsgálnak migránsok után kutatva a Magyarországra érkezett vonaton.
Magy – Fegyvert, céltávcsövet, hangtompítót és lőszert foglaltak le a Nyíregyházától nem messze fekvő Magyon, az ingatlanban "előzetes bűnügyi infók alapján" tartottak házkutatást.
Célegyenesben a romániai választási kampány. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral készített interjú a hirado.hu-n is élőben követhető, 18.30-tól.
Napok óta tart Zágráb és Belgrád között egy nyilatkozatháború, amely azért robbant ki, mert Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő egy óvodai látogatás alkalmával Szerbiában gyártott csokoládét osztogatott dubrovniki gyerekeknek.
Az Emberi jogok, integráció, migráció című konferencia záróvitájának résztvevői, Schiffer András, Gulyás Gergely és Fodor Gábor a nemzetközi vándorlás kapcsán néhány fontos pontban egyetértettek, a szintén elővett sajtószabadság ügyében azonban szinte semmiben.
A magyar méhésztársadalomnak el kellene gondolkoznia azon, hogy szövetkezeteket hozzon létre, a méhészek külön-külön nem tudnak kellő erőt felmutatni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Gyulán.
A romániai magyarság számával arányos parlamenti képviselet biztosítását tekinti céljának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai parlamenti választásokon. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor az M1-nek adott interjúban arról beszélt: furcsa kampány volt a mostani, teljesen más, mint amihez eddig hozzá voltak szokva.
Vác – Ennél cukibb tolvajjal még biztos nem találkozott: a Váci Tv felvétele egy tolvaj labradort mutat be, ahogyan az csokit csen a boltból. A tulajdonos szerint, nem ez volt az első eset.
Mádai Vivienék már ünnepi hangulatban vannak, ami nem is csoda, hiszen a családot a közelgő karácsony apropójából fotózták nemrég az egyik budapesti luxusszálloda elnöki lakosztályában, ahol többek között olyan világsztárok is megfordultak már, mint Jude Law, Matt Damon, Melissa McCarthy, Hugh Jackman, vagy a Szikla, azaz Dwayne Johnson.
Gyanítom, nem tíz-, hanem százezrekben mérhető azon magyar alkalmazottak száma, akik reggelente remegő gyomorral indulnak a munkahelyükre, azt latolgatva, aznap vajon mi olyat talál ki a főnökük, amivel megint sikerül kiborítani őket. Mindez lehetne az érintettek egyéni gondja is, csakhogy nem az.
Kisebb földrengés volt a horvát tengerparton, amely áldozatokat nem követelt, de nagy pánikot okozott - jelentette a horvát közszolgálati rádió pénteken.