2016. december 9. péntek

dec. 9
13:38
Nem robbantotta fel a slágerlistákat a Halszagú Magyarország, mindössze tizenegyszer adta le a Petőfi Rádió (444.hu)
Mindent fillért megért.
dec. 9
13:38
Házi őrizetbe került a zuglói gázoló (hirado.hu)
Megszüntette az egy hónappal ezelőtt elrendelt előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte a bíróság azt a fiatal nőt, aki november elején Zuglóban autójával halálra gázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
dec. 9
13:39
Garas Dezső emléktáblájának avatásán egyszer csak megjelent Kulka János a nézelődők között - Fotó (Blikk)
Egy emléktábla avatásán jelent meg a súlyos betegségéből lábadozó színész
dec. 9
13:40
Végül nem is ők vitték ki az ajándék Erzsébet-utalványokat, de nagyobb jutalmat kapnak fejenként, mint ami a nyugdíjasoknak jár (444.hu)
Fejenként 12 ezer forintot kapnak Komárom-Esztergom megyében a kormányhivatali dolgozók az Orbán-féle Erzsébet-utalványok miatt. Pedig végül ki is sem kellett kézbesíteniük azokat. De ha már ott volt rá a pénz, szétosztják.
dec. 9
13:40
Varga Mihály: fordulat várható az építőipar teljesítményében jövőre (hirado.hu)
Az építőipar teljesítményének növekedése ugyan az idén megtorpan az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak kifutása miatt, jövőre azonban már fordulat várható - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
dec. 9
13:42
Új adatközpont alapkövét tették le Gödön (hirado.hu)
Az egységes kormányzati adatkezelés megvalósítását szolgáló központ építése kezdődött Gödön, az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. nemzetközi biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpontjának alapkövét pénteken tették le, a beruházás 2017 harmadik negyedévében készül el.
dec. 9
13:48
Sokkoló: Húsevő szuperbaktérium miatt vágták le a férfi péniszét (Blikk)
Andrew Lane (61) prosztatarákkal küzdött, majd a rutinműtét során átszúrták a húgyhólyagját és elkapott egy fertőzést.
dec. 9
13:50
Lemondott Baráth Etele, a kajakszövetség elnöke (Blikk)
Budapest - Nem folytatja a munkáját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökeként Dr. Baráth Etele (74). A sportág eddigi vezetője az olimpiai ciklust lezáró tisztújító közgyűlésen 21 év után adta át a stafétabotot az eddigi főtitkárnak, Schmidt Gábornak, akit a küldöttek megválasztottak az MKKSZ új elnökének. Baráth Etele mostantól a közgyűlés elnökeként dolgozhat tovább.
dec. 9
13:52
Félholtra vert egy járókelőt baseballütővel a volt sztárfocista (Blikk)
Párizs - Őrizetbe vették a francia Paris Saint-Germain egykori sztárfocistáját, Antonie Contét (22), miután a nyílt utcán a baseballütőjével vert félholtra egy járókelőt.
dec. 9
13:54
Varga: 40 ezer lakás épülhet a ciklus végéig (hirado.hu)
Az építőipar teljesítményének növekedése ugyan az idén megtorpan az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak kifutása miatt, jövőre azonban már fordulat várható - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
dec. 9
13:56
Orbán: új, felívelő közép-európai korszak következik (hirado.hu)
Új, felívelő történelmi időszak kezdődik Közép-Európában, és a fiataloknak kell megtalálniuk a választ arra a kérdésre, hogy miként kell újjáépíteni a magyar-lengyel barátságot ebben az új korszakban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Krakkóban, egy 1956-os ünnepségen.
dec. 9
13:58
Robbantásos merénylet gyanújával őrizetbe vettek egy embert Drezdában (hirado.hu)
Robbantásos merénylet elkövetésének gyanújával őrizetbe vettek egy férfit Drezdában - közölte pénteken a németországi nagyváros ügyészsége.
dec. 9
14:00
Kósa: nagyjából megegyeztek a polgármesteri bérekről (hirado.hu)
A tervezett új polgármesteri fizetések mértékéről egyeztettek a parlamenti képviselőcsoportok pénteken, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta, a jövő héten "megkísérlik" a parlamenti döntést a bérrendezésről, amelynek alapja az államtitkári fizetés lenne.
dec. 9
14:02
Katalin hercegné ismét varázslatosan festett Diana kedvenc tiarájában (hirado.hu)
Közel négy évig nem viselte a fejdíszt, tekintettel férjére, pedig a családnak sosem lett volna ellenére.
dec. 9
14:03
Huszonegy év után távozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke (444.hu)
A közgyűlés új elnököt választott Baráth Etele helyett.
dec. 9
14:04
Ismét több tucat egyetemi oktatót vettek őrizetbe Törökországban (hirado.hu)
Az elfogatóparancsokat összesen 87 ember ellen adták ki.
dec. 9
14:06
Hihetetlen szerencse: Egy lámpaoszlop mentette meg balesetező nő életét - Videó (Blikk)
Egy hihetetlen szerencsének köszönheti életét az a lengyel nő, aki majdnem szörnyethalt egy autóbalesetben.
dec. 9
14:06
Ki lett Steve Jobs utódja? (hirado.hu)
Minden nemzedéknek meg van a maga leginkább inspiráló alakja: egy kutatás szerint nem kétséges, hogy ki ma a high-tech ipar csillaga.
dec. 9
14:08
Ma 100 éves a hollywoodi filmcsillag, Kirk Douglas - Ezek a legikonikusabb filmjei (Blikk)
Ma ünnepli 100. születésnapját a hollywoodi legenda, Kirk Douglas. A filmcsillag 70 évtizedes pályafutása alatt több mint 90 alkotásban szerepelt, köztük olyan sikermozikkal, mint a Spartacus, a Pisztolypárbaj (Gunfight), a Kőkemény ököllel (Man without a star), vagy a Nemo kapitány (20000 Leagues under the sea).
dec. 9
14:08
Meghalt Bárányi Ferenc (hirado.hu)
Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el péntekre virradó éjszaka. Temetéséről a család később intézkedik.
dec. 9
14:10
Pintér Ádám kikerült a Fradi keretéből (Blikk)
Budapest - Bekeményítetett az NB I-ben szereplő Ferencváros edzője, Thomas Doll (50) és kirakta az első csapat keretéből a magyar válogatott Pintér Ádámot (28).
dec. 9
14:10
Kedvezőbb ajánlatokra számítanak a 3-as metró új tenderein (hirado.hu)
A főváros arra számít, hogy az eddigieknél kedvezőbb árajánlatok érkeznek a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításának tendereire, amelyeket a kiviteli tervek alapján írnak ki - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 9
14:12
Kiderült: nem csak a nyugdíjasok kapják az ajándék Erzsébet utalványt - itt a lista, kik még (Blikk)
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből derül ki, hogy nem csak a nyugdíjasok, hanem más, különböző járadékokban részesülők is kaphatnak étkezési Erzsébet-utalványt karácsonyi ajándékba az államtól.
dec. 9
14:12
Elhunyt Jászai László színművész (hirado.hu)
Életének 82. évében péntek hajnalban elhunyt id. Jászai László Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett színművész - tudatta az Újszínház az MTI-vel.
dec. 9
14:12
Jobbik: továbbra is kérdéseket vet fel Ghaith Pharaon magyarországi tevékenysége (hirado.hu)
dec. 9
14:14
Elvész vagy átvihető az idei, még ki nem vett szabadság? (hirado.hu)
Mindjárt itt az év vége, de még sok szabadsága ragadt bent?
dec. 9
14:16
KDNP: adócsalás miatt elítélt embert indítana országgyűlési képviselőnek a baloldal (hirado.hu)
A KDNP szerint korrupció lengi be a baloldalt, amelyet az is bizonyít, hogy a következő országgyűlési választáson a baloldal közös jelöltje lehet Szombathelyen az a Czeglédy Csaba, aki "körül jelenleg is nyomozás zajlik".
dec. 9
14:18
Szijjártó: erős tagállamokra épülhet az erős Európai Unió (hirado.hu)
Erős Európai Uniót csak erős tagállamokra alapozva lehet megteremteni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti meghallgatásán.
dec. 9
14:24
Ez aztán a forró fotó: Ebben a kis csipkében ünnepelte Nicki Minaj a tengerparton szülinapját (Blikk)
Turks - Kedvese fotózta le a karibi tengerparton sistergő szexbombát.
dec. 9
14:26
Mikulásruhába bújtatott cicikkel sokkol botrányhősnő - fotók (Blikk)
Courtney Stodden, a sokakat megbotránkoztató szőkeség nemrég elvetélt, ami nagyon megviselte lelkileg. Na ez nem nagyon látszik rajta a következő fotókon.
dec. 9
14:28
Ég egy óvoda Dunaharasztin, buszra menekítik a gyerekeket (Blikk)
Kigyulladt Dunaharasztin a Nádor utcában az óvoda. Úgy tudni, senkki nem sérült meg.
dec. 9
14:30
Meghalt az ismert magyar rádiós bemondónő, sokak egykori kedvence (Blikk)
Kilencvenéves korában elhunyt P. Debrenti Piroska, a Magyar Rádió volt bemondója csütörtök este - tudatta a család az MTI-vel pénteken.
dec. 9
14:30
Tűz volt egy dunaharaszti óvodában (hirado.hu)
Tűz ütött ki Dunaharasztiban, a Nádor utcai óvodában pénteken kora délután. Senki sem sérült meg - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-t.
dec. 9
14:32
Pénisz alakú csokimikulást kapott a kisfiú - Fotó (Blikk)
Liverpool - Csoki Mikulást kapott egy boldog kisfiú, egy ideig apjának sem tűnt fel, miért lenne furcsa, hogy a gyerek elkezdené rágcsálni.
dec. 9
14:32
Jagland: A gyűlöletbeszéd nem egyenlő a szólásszabadsággal (hirado.hu)
A kettőt nem szabad összetéveszteni - jelentette ki az Európa Tanács főtitkára az emberi jogok napja alkalmából tartott strasbourgi beszédében pénteken.
dec. 9
14:36
Házkutatás buktatta le a gyulai graffitist (444.hu)
A rendőrség szerint városszerte 57 helyre fújt.
dec. 9
14:42
Brutális: 3 órán keresztül égette a testét és verte a 28 éves nőt a barátja (Blikk)
Walsall - Az angliai Lauren Adock (28) többször is barátja áldozatául esett: a kegyetlen férfi 3 órán keresztül ütötte és égette a testét a nőnek.
dec. 9
14:44
Így spóroljunk a vízzel: hasznos tippek egy szakértőtől (Blikk)
A víz az élet szerves része: mindenhol jelen van, körülvesz minket, és az egyik legtermészetesebb anyagként tekintünk rá.
dec. 9
14:48
DK: Lázár János kérjen bocsánatot a pedagógusoktól! (hirado.hu)
A Demokratikus koalíció (DK) felszólítja Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kérjen bocsánatot a pedagógusoktól, miután rájuk hárította a felelősséget a katasztrofális PISA-felmérés eredményei miatt - tájékoztatta pénteken az MTI-t a párt oktatáspolitikusa.
dec. 9
14:50
Orbán: Ha a magyarok méltó életet akarnak Erdélyben, el kell menniük választani (hirado.hu)
Nagy hiba lenne kimaradni a román törvényhozásból, a vasárnapi romániai parlamenti választások tétje szoros összefüggésben van az erdélyi, partiumi magyarság megmaradásával - mutatott rá Orbán Viktor az Erdélyi Magyar Televíziónak nyilatkozva.
dec. 9
14:52
Kismonográfiát ad ki az MMA (hirado.hu)
Új kismonográfia-sorozatot indított a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata, az első három kötetet pénteken mutatták be a Pesti Vigadóban.
dec. 9
14:54
Rekordot döntöttünk áramfogyasztásban (hirado.hu)
Megdőlt az áramfogyasztási rekord: a december 8-án mért 6749 megawatt az eddigi legmagasabb rendszerterhelési adat Magyarországon - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) pénteken az MTI-vel.
dec. 9
14:56
Elhunyt P. Debrenti Piroska, a Magyar Rádió egykori bemondója (hirado.hu)
Kilencvenéves korában elhunyt P. Debrenti Piroska, a Magyar Rádió volt bemondója csütörtök este - tudatta a család az MTI-vel pénteken.
dec. 9
14:58
Magyarország rendezheti jövőre a Családok Világkongresszusát (hirado.hu)
Oktatási együttműködési megállapodást kötött Novák Katalin a Dél-afrikai Köztársaságban.
dec. 9
15:00
Megválasztották a 2017-es év legtrendibb színét (Blikk)
A legismertebb szakértő minden évben kiválasztják a következő év legtrendibb színét. A szinte már hagyománnyá vált ülésen a választásuk ezúttal a fák lomkoronájához hasonlító zöld színre esett.
dec. 9
15:00
Évente lesz szlovák-magyar gazdasági fórum (hirado.hu)
A magyar-szlovák politikai és gazdasági kapcsolatok soha nem tapasztalt magas szintre jutottak - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken, a magyar-szlovák gazdasági vegyes bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.
dec. 9
15:02
Ez aztán az ünnepi hangulat: 90 karácsonyfa díszeleg a sörözőn - fotók (Blikk)
London - 90 karácsonyfával díszítettek fel egy helyi kocsmát a szeretet ünnepe szellemében. A 21 ezer égő láttán biztos minden szomjas kensingtoni eltalál a látványos söntésbe az ünnepek alatt.
dec. 9
15:02
Rekordévet zárt a magyar mezőgazdaság (hirado.hu)
Nem csak az időjárás kegyének, de a technológiai fejlődésnek és a bővülő szaktudásnak is köszönhető, hogy több szempontból is rekordévet zárt az ágazat.
dec. 9
15:04
Mentálisan zavart pilóta okozhatta a Bin Laden-család halálát (Blikk)
London - Vizsgálat derített fényt a tavaly júliusi szerencsétlenség legvalószínűbb okára.
dec. 9
15:04
Légből kapott hír, hogy Balog Zoltán váltja Áder Jánost (hirado.hu)
Februárban kezdődnek parlamenti egyeztetések az államfőválasztásról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Keresés