Gyanítom, a Kun-Mediátor károsultjai kicsit sem bánták volna, ha a sokak által csak Bróker Marcsinak hívott hölgy élete végéig a belize-i napsütést élvezi, amennyiben „befektetésük” megtérül. Amiként aligha vigasztalja őket a tény, hogy a 62 éves asszony immár a rendőrség vendégszeretetét élvezi, ha korábbi megtakarításaiknak örökre búcsút inthetnek.
Néhány nap múlva beköszönt a karácsony, és bizony még rengeteg feladat vár ránk addig. A következő jó tanácsok megkönnyítik a készülődést, és segítenek ráhangolódni a szeretet ünnepére.
New York - Harminc év börtönbüntetésre ítélte egy amerikai szövetségi bíróság azt a férfit, aki ipari erősségű röntgenkészüléket akart készíteni, hogy muzulmán embereket sugározzon halálra - közölte az amerikai igazságügyi tárca.
A kispesti labdarúgóklub adta hírül hivatalos honlapján, hogy 65 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Lukács Sándor, a Bp. Honvéd egykori védőjátékosa és örökös bajnoka.
A feltételezett elkövető vélhetően alaposan fel van fegyverkezve és várhatóan újra lecsaphat. Tovább nyomoznak a rendőrök a karácsonyi vásárba kamiont vezető után.
Az országot behálózó, 197 darab, 27 milliárdba kerülő polgári lőtér építésének bejelentése után Simicskó hadügyminiszter most újabb katonai tervről árult el részleteket. Honvédség az iskolában, önkéntes erők, sőt lesz új MHSZ is, mint annak idején.
Küzdött a könnyeivel Andrej Karlov felesége és fia, amikor a hétfő délután meggyilkolt ankarai orosz nagykövet koporsóját ünnepélyes ceremóniával útjára bocsátották Moszkva felé.
Veszprém — Különlegesen finom falatokkal karácsonyoznak az állatok is, legalábbis azok a szerencsés példányok, amelyeket a veszprémi állatkertben leptek meg gondozóik és a kisiskolások.
A vasárnapi után újabb tűzharc tört ki kedden a jordániai Karakban rendőrök és feltehetően iszlamista terroristák között. Az első hírek szerint négy rendőr életét vesztette.
London- Az egészséges szövetek károsítása nélkül ölte meg a rákos sejteket egy alacsony kockázatú prosztatarák kezelésére kifejlesztett, kísérletiszakaszban lévő módszer.
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár kedden egyetértett abban, hogy a "terrorizmus elleni könyörtelen harc nem mehet a demokráciáink értekeinek és az életmódunknak a rovására" - közölte kedden a francia elnöki hivatal a két ország vezetőinek telefonbeszélgetését követően.
A teljes körű rekonstrukciót követően kedden átadták a Hild-villát, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének új otthonát.
Bean Shanine különleges és egyben rettentően ijesztő alkotásokat készít: horrorbabákat csinál híres filmszereplők, fantasy-karakterek alapján. Zombik, vámpírok, de még maga a Grincs is szerepel alkotásai között.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet nevét adta a berlini kamionos merénylethez -jelentette kedd este a dzsihadista szervezet szócsöve, az Aamák hírügynökség.
Diana hercegnő 1997-ben bekövetkezett tragikus halála óta most először fedte fel a nyilvánosság előtt is érzéseit Harry herceg, aki mindeddig igyekezett mélyen elfojtani azokat.
Egy 77 éves férfi, Arthur Boyt régóta gyűjti az utak mellett elpusztult állatok tetemeit és mindegyikből ételt főz magának. Az idős úr szeretne a közeljövőben egy receptkönyvet is kiadni az évek során szerzett tapasztalatok alapján.