2016. december 19. hétfő

dec. 19
15:18
Nem a mozgást kell abbahagyni, ha szédülünk lépcsőn (hirado.hu)
A népbetegségnek számító kórképek kezelésében kutatások szerint kiemelt szerepet kap a mozgás és táplálkozás, ám ez idáig mégsem volt megoldott, hogy az érintettek megfelelő szakemberhez kerüljenek. Az Életmód Orvosi EgészségPontok Magyarországon elsőként ezt a hiányt hivatottak betölteni.
dec. 19
15:30
Bakondi: lassuló intenzitású volt a migráció 2016-ban (hirado.hu)
A belbiztonsági főtanácsadó hozzátette: Magyarországon a határvadász századok felállítása "kellő ütemességgel" zajlik.
dec. 19
15:30
Végleg vége: már a feliratot is leszedték a Népszabadság székházáról (444.hu)
dec. 19
15:32
Lemondott mandátumáról a román szociáldemokraták elnöke (hirado.hu)
Lemondott amúgy is lejáró parlamenti mandátumáról Liviu Dragnea, a romániai választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
dec. 19
15:32
Palkovics László szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik korábban kidolgozhattak oktatással kapcsolatos tanulmányokat (444.hu)
Az oktatási államtitkár szerint aki Magyarországon fontosnak tartja az oktatás ügyét, vegyen részt a közös munkában a köznevelési kerekasztalon.
dec. 19
15:34
LMP: még egy államfő sem tehet a környezetvédelemért (hirado.hu)
A párt országgyűlési képviselője szerint a Fidesz-KDNP-ben még egy köztársasági elnök sem kíván érdemben beavatkozni a környezet- és természetvédelem érdekében.
dec. 19
15:36
Az EU tovább szankcionálja Putyint (hirado.hu)
Meghosszabbították az Oroszország ellen elrendelt uniós szankciókat.
dec. 19
15:36
Az idei év utolsó meccsét játssza ma a Telekom Veszprém (Blikk)
Idei utolsó mérkőzését játssza holnap (DIGI Sport 1, 18.00) a Telekom Veszprém csapata.
dec. 19
15:38
A magyar válogatott lehet az Év csapata (Blikk)
Zsinórban másodikjára választhatják meg a sportújságírók az Év csapatának a magyar labdarúgó-válogatottat az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála eseményén.
dec. 19
15:40
Mellbedobolással: ciciken játssza el a karácsonyi dalt a perverz faun - mutatjuk a videót (Blikk)
Egy őrült férfi úgy döntött, hogy félmeztelen nők mellén dobolja el a közkedvelt angol karácsonyi dalt, a Christmas carol-t, Londonban.
dec. 19
15:48
Világrekorder a 14 évnyi lefagyasztás után megtermékenyített petesejt (hirado.hu)
A Guinness Világrekordok közlése szerint korábban soha nem sikerült ilyen hosszú idő után a mesterséges megtermékenyítés.
dec. 19
15:50
Bűnös az IMF-vezér, de mentes a büntetés alól (hirado.hu)
Bűnösnek mondta ki a "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság.
dec. 19
15:52
Bevezetése óta a legalacsonyabbra csökken a diákhitelek kamata (hirado.hu)
Másfél évtizeddel ezelőtti bevezetése óta a legalacsonyabbra csökken a diákhitelek kamata 2017 első fél évében - közölte a Diákhitel Központ Zrt.
dec. 19
15:54
Nőtt az irkutszki alkoholmérgezés halálos áldozatainak száma (hirado.hu)
Összesen több mint félszáz személyt szállítottak kórházba.
dec. 19
15:54
Hoppá - Titokban férjhez ment Hollywood egyik legszebb nője (Blikk)
Margot Robbie teljes titokban kimondta a boldogító igent kedvesének, Tom Ackerley rendezőasszisztensnek.
dec. 19
15:56
Breaking - Bűnösnek találták, mégis megússza az IMF vezére (Blikk)
Bűnösnek mondta ki a "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól.
dec. 19
15:58
Döbbenetes: 41-en haltak meg a testápoló miatt, rendkívüli állapot az orosz városban (Blikk)
Negyvenegyre nőtt hétfőre az irkutszki (Szibéria) alkoholmérgezés halálos áldozatainak száma, összesen több mint félszáz embert szállítottak kórházba.
dec. 19
16:03
Fidesz: a szocialisták oktatási rendszere megbukott (hirado.hu)
Azok a szocialisták beszélnek a magyar oktatás színvonaláról, akik az oktatási rendszert is tönkretették.
dec. 19
16:03
Elítélték Christine Lagarde-ot, az IMF vezetőjét (444.hu)
Még Franciaország pénzügyminisztereként okozott majdnem óriási, 300 millió eurós kárt az államnak.
dec. 19
16:05
Meghökkentő szakítás: a Kardashian fiú hűlt helyét találta családjának (hirado.hu)
Kipakolta lakást és közös gyermeküket is magával vitte Rob Kardashian menyasszonya.
dec. 19
16:05
Mészáros Lőrinc nem nyilatkozik az RTL Klubnak, mert azon politikai műsorok futnak, de legalább kiderült, hogy van egy szóvivője (444.hu)
Vele fog mostantól üzenni a milliárdos polgármester.
dec. 19
16:07
Német közgazdászok az olasz eurótagság mellett (hirado.hu)
Német közgazdászok többsége ellenzi Olaszország esetleges kilépését az eurózónából.
dec. 19
16:09
Exhibition on Hungary's last king opens in Natl Museum (hirado.hu)
An exhibition commemorating the centenary of the coronation of Charles IV, the last king of Hungary, was opened in Budapest's National Museum on Monday.
dec. 19
16:12
Karácsonyi csoda: először mutatták a nagy nyilvánosság előtt a debreceni négyes ikreket (Blikk)
Hazamehettek a debreceni négyes ikrek hétfőn a helyi szülészeti klinikáról: az 1600-1800 gramm közötti súllyal született babák világra jöttük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak - tájékoztatott Balla György professzor, neonatológus, a gyermekgyógyászati intézet igazgatója a babákat búcsúztató sajtóeseményen.
dec. 19
16:14
Vörösborhoz hasonlította magát - eddig futballozna Zlatan Ibrahimovic (Blikk)
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United svéd csatára úgy érzi, labdarúgói képességei nem gyengülnek az évek során, épp ellenkezőleg.
dec. 19
16:16
Testhezálló - ezt kívánja olvasóinknak karácsonyra Varga Viktor (Blikk)
Videón üzent olvasóinknak Varga Viktor, aki bizonyára nem véletlenül kívánta épp azt, amit fenti videónkban láthatnak.
dec. 19
16:21
Elfogadta az ENSZ a kelet-aleppói evakuálás ellenőrzéséről szóló határozatot (hirado.hu)
Nemzetközi megfigyelőket küldenének a kimenekítési folyamat felügyeletére és a városrészben maradt civilek védelmének biztosítására.
dec. 19
16:23
Virtuális valóság, chatbotok és mesterséges intelligencia (hirado.hu)
E technológiák révén 2020-ra a felhasználók akár már maguk intézhetik vásárlással kapcsolatos ügyeiket. Hóbort vagy fejlődés?
dec. 19
16:25
Átalakul a légiközlekedés felügyelete (hirado.hu)
A kormányzati bürokráciacsökkentés nyomán átalakul az állami légiközlekedés felügyelete. A Magyar Közlönyben december elején jelent meg két kormányrendelet az állami közlekedésbiztonsági szerv kijelöléséről, valamint a katonai légügyi hatóság kijelöléséről.
dec. 19
16:27
Hazamentek a debreceni négyes ikrek (hirado.hu)
Hazamehettek a debreceni négyes ikrek hétfőn a helyi szülészeti klinikáról: az 1600-1800 gramm közötti súllyal született babák világra jöttük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak - tájékoztatott Balla György professzor, neonatológus, a gyermekgyógyászati intézet igazgatója a babákat búcsúztató sajtóeseményen.
dec. 19
16:30
Karácsonyi csoda: először mutatták meg a nagy nyilvánosság előtt a debreceni négyes ikreket (Blikk)
Hazamehettek a debreceni négyes ikrek hétfőn a helyi szülészeti klinikáról: az 1600-1800 gramm közötti súllyal született babák világra jöttük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak - tájékoztatott Balla György professzor, neonatológus, a gyermekgyógyászati intézet igazgatója a babákat búcsúztató sajtóeseményen.
dec. 19
16:32
Elképesztő videó a viág legmagasabban fekvő korcsolyapályájáról (Blikk)
Lélegzetelállító magasságban korcsolyázhatnak a téli sportok szerelmesei Moszkvában.
dec. 19
16:34
Így búcsúztatták tombolva társai Nikolicsot utolsó meccse után – Videó (Blikk)
Nikolics Nemanja méltó búcsúztatást kapott utolsó bajnokiját követően.
dec. 19
16:36
A mintaapa: gyermekét csócsálja a Barca focistája - videó (Blikk)
Megharapta gyermeke fülét Piqué, majd feltöltötte a videót az Instagramra.
dec. 19
16:36
Sajtótájékoztatón mutatta be a négyes ikreit a debreceni pár (444.hu)
A család azzal lett országosan ismert, hogy az apuka maga is négyes ikrek tagja.
dec. 19
16:39
A szociáldemokraták koalíciós megállapodást kötöttek a liberális ALDE-val (hirado.hu)
A közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást hétfőn a romániai választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE).
dec. 19
16:41
Pásztor István: újra kell építeni a vajdasági magyar közösséget (hirado.hu)
Újra kell építeni a vajdasági magyar közösséget, meg kell szilárdítani az identitását és gazdasági helyzetét - hangsúlyozta évértékelő beszédében a jövő terveire utalva Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke a szabadkai Pannon RTV hétfői beszámolója szerint.
dec. 19
16:43
Mindenkiről kiderül, hol tartja a pénzét (hirado.hu)
Jövőre már nem lehet csak úgy mindenféle külföldi cégben eldugdosni a vagyont.
dec. 19
16:45
Semmiképp ne vigyen magával csillagszórót a repülőgépre (hirado.hu)
Tilos a repülőgépek fedélzetére pirotechnikai eszközöket - így csillagszórókat, petárdákat - felvinni vagy poggyászban feladni, ennek ellenére több ilyen csomagot is talált már az idei karácsonyi szezonban a Liszt Ferenc nemzetközi Repülőtér üzemetetője.
dec. 19
16:48
Az Operett álompárja elárulta születendő gyermekük nevét (Blikk)
Végre kiderült, hogyan fogják hívni a sztárpár kisfiát!
dec. 19
16:50
Így néz ki felnőttként a világ legizmosabb kisgyereke, hát, már nem a régi - videó (Blikk)
Ma már felnőtt, jelenleg 24 éves Richard Sandrak, az a rférfi, aki 11 évesen a világ legerősebb kisgyerekének lett kikiáltva.
dec. 19
16:57
Nőtt a befektetési alapok vagyona (hirado.hu)
A befektetési alapok összvagyona 0,36 százalékkal, 20 milliárd forinttal gyarapodott novemberben.
dec. 19
16:59
Furcsa ötletnek tűnt, de sikerre vitték - Édes Anna, a musical (hirado.hu)
Kosztolányi klasszikus lélektani regényét sokan sokféleképpen feldolgozták már. Musical azonban eddig még nem született belőle.
dec. 19
17:01
Esküvői tragédia: rádőlt egy óriási fa a násznépre (hirado.hu)
A tárasaság épp egy fa alatt pózolt az esküvői fotókhoz.
dec. 19
17:03
Vasúti átjáróba szorult egy ló (hirado.hu)
Tizenhárom tűzoltó próbálta kimenteni.
dec. 19
17:06
Előzzük meg a magas vérnyomást (Blikk)
A magas vérnyomás alattomos betegség, mert nem jár semmilyen tünettel vagy fájdalommal, csak akkor, amikor már valamelyik szervet károsította, vagy valamilyen szövődményt okozott.
dec. 19
17:08
Megerősítve: Távozik Kádár Tamás csapatától (Blikk)
A lengyel élvonalban szereplő Lech Poznań együttesének edzője megerősítette, biztosak benne, hogy Kádár Tamás télen elhagyja a csapatot.
dec. 19
17:09
Soha ilyen pazar adventje nem volt még az oligarcha szakmának (444.hu)
Egy csokinak, vagy egy gumicukornak is biztosan örültek volna, de ezer apró kis meglepetés várta őket a kalendáriumban.
dec. 19
17:10
Tragédia a Váci úton: hirdetőoszlopba csapódott az autó, a sofőr szörnyethalt - helyszíni fotók (Blikk)
Két gépkocsi ütközött össze a XIII. kerületben a Váci úton.
dec. 19
17:12
Tízmilliókat követelhetnek a doppingügy miatt (Blikk)
Budapest — Akár több tízmillió forintos kártérítést is követelhet jogi úton Horvát­h Bence (24) és Szomolányi Máté (24).

Keresés