Budapest — Végéhez közeledik az ország legnépszerűbb gasztro-show-ja, A Konyhafőnök, így kiderült, hogy ki az a hat szerencsés versenyző, aki a döntőben harcolhat tovább a 10 millió forintos főnyereményért az RTL Klub műsorán.
Hamarosan eljön a várva várt pillanat, újra a képernyőn láthatjuk az egyik legkedveltebb magyar sorozatot. Új évaddal érkezik a három válófélben lévő férfi története.
Eljárást indított a müncheni ügyészség a Facebook közösségi portált üzemeltető amerikai nagyvállalat több vezetője ellen uszításban való bűnrészesség gyanúja miatt.
A tervek szerint jövőre a külhoni családi vállalkozások kaphatnak támogatást a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus programjainak keretében - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Nelson - Szörnyű tragédiával is végződhetett volna a gyermekek "játéka". Négy kicsi az angliai Nelson közelében játszott a tűzijátékkal, amikor az felrobbant az arcuknál. Két gyerekért mentő jött, míg a másik kettőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Hozzátartozói, barátai és kollégái vettek végső búcsút pénteken Pilisszentkereszten a hősi halottá nyilvánított és alezredessé előléptetett Pálvölgyi Pétertől, akit október 26-án Bőnyben lőttek le.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint az alaptörvény-módosítás megszavazása a nemzet melletti kiállás.
„Mocskolódás helyett elég lett volna annyit mondani, bocsánat, tévedtünk, kijavítjuk. De nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert.”
Hat produkció került a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki első elődöntőjéből, amelyet élőben közvetített a Duna televízió.