Budapest — Sikeres volt vagy sem az ötkarikás nemzeti csapat riói szereplése? A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) értékelése szerint igen, mivel nyolc aranyat hoztak a nyári játékok, ám az azóta történtek azt sejtetik, mást gondol erről Orbán Viktor (53) miniszterelnök és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).
Józan László a rajongók legnagyobb örömére igen gyakran posztol a közösségi oldalán. Rendszeresen mutatja meg, hogy milyen keményen edz, de az sem ritka, hogy a próbákon vagy a Barátok közt stúdiójában készült képeket mutatja meg a követőinek.
A Mediaworks keddi, kora esti tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője lemondta a lehetséges akvizícióról aznapra a kiadóval tervezett megbeszélést, ugyanakkor megtartották az első egyeztetést a munkavállalói érdekképviseletekkel.
A befogadóközpontban a migránsok a rossz ellátásra panaszkodnak, a zsúfoltság miatt ugyanis sem hely, sem étel nem jut mindenkinek. A helyiek is egyre rosszabbul viselik a helyzetet, félnek a bevándorlóktól. Az elmúlt két hét alatt megduplázódott a migránsok száma a szerb fővárosban.
Bár még csak ősz van, azonban a hideg miatt már most érdemes lecserélni az autókon a gumikat. 7 fok alatt tanácsos téli szettre váltani, éjszakánként pedig már gyakran ilyen hideg van. Az igazi roham még nem indult el, de így is egyre több munkájuk van a gumisoknak.
Újabb felvételeket hozott nyilvánosságra a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantóról. Kiderült, hogy a férfi a robbantás után többször is átöltözött. Az eddig ismeretlen elkövető még szeptember végén robbantott Budapest belvárosában - két rendőr súlyosan megsérült.
Aprócska, vécépapírba csomagolt holttestre bukkantak a takarítók a Quatar Airways Dohából érkező járatának illemhelyiségében. Egy koraszülött babáé volt.
A sporttörvény módosításával átalakul és a sportállamtitkársághoz kerül a Magyar Olimpiai Bizottságtól a sport teljes körű igazgatása és finanszírozási rendszere, miáltal a feladat- és hatáskörök módosulnak, így "jelentősen tehermentesül" a MOB - jelentette ki az MTI-nek kedden a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde azt is elmondta, hogy nemzeti utánpótlás-nevelési feladatokkal foglalkozó…
Sebestyén Balázs meglepő dolgot tett, ugyanis beült Kasza Tibi mellé az autóba, s megdöbbentő őszinteséggel s nyíltsággal válaszolt Kasza minden kérdésére. De lássuk miről is vallott a tévés.
Valóságos hős lett Németországban az a három szír, aki elfogta a napok óta körözött terroristát Lipcsében. A 22 éves - szintén szír - férfi a berlini repülőtéren készült robbantani. Először szállást adtak neki a lipcseiek, aztán meglátták a körözést. Ekkor egy hosszabbítóval megkötözték, majd átadták honfitársukat a rendőröknek. A hősök azonban nem vállalják arcukat, attól félnek, a helyi…
A PestiSrácok.hu szerint "minél hamarabb és a lehető legszigorúbb formában" vezetnék be egyes baloldali és liberális európai parlamenti képviselők a migránsok korlátlan kötelező befogadását előíró tervezetet, és "hallani sem akarnak" a bevándorlási politika újragondolásáról.
Több lakóház összedőlt Kínában, valószínűleg építési hiba miatt. Szülei védelmező ölelésének köszönhetően egy hároméves kislány túlélte a katasztrófát, a szülők azonban meghaltak. Huszonketten vesztették életüket.
Fertőendréd — Ép ésszel felfoghatatlan, hogy bánthatja egy anya csak azért a gyermekét, mert a baba sír. A Blikk információja szerint N. Melissza egyedül volt otthon nyolc hónapos kislányával, Kendrával, amikor a gyermek olyan sérüléseket szerzett, amelyekbe a gyors orvosi beavatkozás ellenére is belehalt. Tudomásunk szerint a nő csak nézett maga elé, amikor a hazaérkező élettársa felelősségre…
Pompei — Tombol az egész olasz sajtó hat magyar vállalhatatlan viselkedése miatt. Az olasz Il Mattino lap felháborodva közölt ugyanis egy képet, amelyen állításuk szerint hat magyar turista szerepel. A férfiak felmásztak egy ásatáson feltárt ókori bazilika romjaira, majd ott több mint egy óráig pózoltak, szobrokat utánoztak, és fotózkodtak.
Sümegprága — Hála helyett egy jó nagy szájon vágást kapott, Németh Ferenc hobbizenész, miután elvállalta, hogy fellép zenekarával a sümegprágai kultúrházban rendezett jótékonysági bálon. A férfit állítása szerint a település polgármestere verte meg.
Budapest — Jó hírek Majka (37) családjából. A műsorvezető édesanyja újabb csatát nyert a rák ellen, nagy harcosként túlesett betegsége nehezén! Ibolya néni február óta küzdött kiújult daganatos betegséggel, de úgy tűnik, fiából és unokáiból elég erőt tudott meríteni a gyógyuláshoz.
Budapest — Új ATV-s kollégája, Havas Henrik csúnyán nekiment Hajdú Péternek. A veterán tévés kijelentette: szerinte a Frizbi házigazdája nem konyít a műsorvezetéshez, és a nők nyelvén sem beszél. Nem kellett sokáig várni Hajdú válaszára sem.
Budapest — Ismerős arc tűnt fel az X-Faktor válogatóján. A kilencvenes években legendás zenekar, a Happy Gang rappere, Mohaman azonban a nagy visszatérés helyett meglehetősen zavartan viselkedett a tehetségkutatóban.
Budapest — Nem sokon múlt, hogy befejezze karrierjét Szabó Gabriella (30). A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó attól rettegett, hogy párkapcsolata tönkremegy, mivel életének legnagyobb részét a sportnak szenteli, s ezért nem tud sok időt eltölteni szerelmével, Katona Norberttel, akivel már öt éve van együtt. A Honvéd versenyzője a riói ötkarikás játékokat követően gondolkodott el komolyan…