Az erdélyi Tordaszentlászló református gyülekezetének tagjait fogadta Ferenc pápa a Szent Péter téri általános audiencián szerdán - számolt be a küldöttséget vezető Balázs Attila lelkész az MTI-nek. Ez volt az első alkalom, hogy erdélyi magyar református gyülekezet tagjai Rómában a pápával találkoztak.
Budapest — Nagy változások történnek a TV2 háza táján! Szebeni István (40) fél év után elhagyja a Mokkát, hogy a Tények egyik arca legyen, a csatorna reggeli műsorába pedig két új műsorvezető is érkezik.
Az alaptörvény sikeres módosítása érdekében Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke kész egyeztetni minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.
Tallin - Továbbra is bombaformában van Fábri János! A magyar erőemelő a nyári masters Európa-bajnokságon világcsúccsal lett aranyérmes, most pedig az észtországi világbajnokságon diadalmaskodott, ugyancsak világrekorddal.
A Kolozs megyei törvényszék jogerős ítéletben utasította el a román állam nevében pereskedő pénzügyminisztérium keresetét, melyben a hatóság a zabolai Mikes grófi család örökösének, Roy Chowdhury Katalinnak az örökösödési jogát vonta kétségbe.
Választási gyűlésnek minősül az Együtt vasárnapi, csepeli ételosztása - állapította meg egyhangú döntéssel a Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén.
Az ország nemzeti, alkotmányos identitását védelmező alaptörvény-módosításról tárgyalt szerdai ülésén a kormány, amelynek pontosított változatát hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé - közölte szerdai sajtótájékoztatóján az igazságügyi miniszter.
Nekünk 3,3 millió magyar véleménye a fontos - közölte a külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy a svéd igazságügyi miniszter kilátásba helyezte: országa bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogad vissza menedékkérőket.
Tizenkét börtön kft. majd’ tízezer alkalmazottja sokféle terméket állít elő: a száraztésztától a laborfelszerelésig, amivel már a „szabadpiacon" is megjelentek.
Jogsértő volt a hatvani polgármester nevében a választópolgároknak küldött levél - állapította meg egyhangú döntéssel a Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén. A határozat jogerőre emelkedését követően a nyomozó hatósághoz fordulnak a törvénysértés miatt. Az NVB-hez egy magánszemély fordult kifogással, mert ismeretlenek valótlan állításokat tartalmazó, hamisított leveket küldtek Horváth…
A balkáni migrációs útvonal lezárása nem állította meg a menekülthullámot, tartós megoldást csak az EU-Törökország menekültügyi megállapodás hozott - mondta Angéla Merkel német kancellár egy szerdán ismertetett német lapinterjúban.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság egy magyar nőt, aki a megalapozott gyanú szerint szeptemberben több szír állampolgárt csempészett át Ausztriába - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Budapest — Kulcsár Edina (25) szívén viseli az állatok sorsát, ezért úgy döntött, gyűjt az egyik alapítvány számára: édesanyjával pénzért szexi autómosást vállalt.
Budapest — Olvasóink nagy arányban Ábel Anitát látnák a legszívesebben a Sztárban sztár zsűrijében abban az esetben, ha a második gyermekét váró színésznő/műsorvezetőnél megindulna a szülés, vagy az utolsó adásokat már nem szeretné végigcsinálni.
Rolling Stones új albummal jelentkezik csütörtökön. A legendás brit zenekar a Twitter-oldalán utalt erre, honlapján pedig a csütörtöki dátum és egy lemezborító szerepel.
Moszul — Valóságos macskairtó hadjáratba kezdett az Iszlám Állam (ISIS), elsőként iraki fellegvárában, Moszul városában, de az egész kalifátus területére szigorú macskatartási és tenyésztési tilalmat vezetett be.
A magyar írók 1956-ban történelmi küldetést teljesítettek - jelentette ki Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerdán Budapesten, az Írók a forradalomban című köztéri kiállítás megnyitóján.
Félelmetes életmódot folytat a brit utazó, Jacob Riglin, aki a világ legmagasabb pontjaira mászik fel. Természetesen egy-egy fényképet is készít onnan Instagram-oldalára és olyan természetességgel mozog New York vagy éppen Hong Kong legmagasabb épületein, mintha egy mászóka tetején lenne. Nézze meg, milyen elképesztő helyeken járt a vakmerő fiatal.
A Fidesz-frakció szerint a szocialistáknak nem követeléseket, hanem a vallomásukat kellene végre megfogalmazniuk. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja a nap folyamán sajtótájékoztatón azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnöknek nincs más választása, menesztenie kell a Miniszterelnöki…
Ha az emlékezetem nem csal (márpedig nem csal), boldogult ifjúságom tankönyvei – jóllehet egyáltalán nem voltak mentesek a rendszer ideológiájától – kínosan ügyeltek arra, hogy még csak véletlenül se érintsenek aktuális politikai kérdéseket. Ami még akkor is helyes dolog, ha manapság ez a gyakorlat megszűnni látszik.
Leesett az első idei hó a Kékesen. Legalábbis szállingózott. Viszont ez nem csak ellenőrizetlen pletyka, hanem Zsombok Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa észlelte a pelyheket.