Epres Pannit ugyan ma már csak ritkán láthatjuk a kifutón, a gyönyörű modell a mai napig elképesztően szexi és egyszerűen minden jól áll neki, amiről hamarosan mindenki meggyőződhet.
Technikai probléma miatt kedd reggel óta csak részlegesen elérhető az OTP Bank OTPdirekt internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása - olvasható a bank honlapján közzétett rendszerüzenetben, a hiba elhárításán dolgoznak.
Nem nyilvános üzleti információval való visszaélés, vagyis bennfentes kereskedelem miatt 20 millió forintra büntetett egy természetes személyt a Magyar Nemzeti Bank.
Kétszáznyolcvan ember érkezett illegálisan a török partokról Görögországba az elmúlt 24 órában - jelentette kedd reggel a menekültválsággal foglalkozó görög válságstáb.
Marcali - Az elkövető egy mindössze hat hónapos csecsemőtől tulajdonított el egy pár fülbevalót, és miután a rendőrség kézre kerítette, gyorsított eljárásban bíróság elé is állították.
Luis Suárez meglehetősen nehezen viselte, hogy hiába kapaszkodott vissza a Barcelona a Celta Vigo ellen háromgólos hátrányból, a bizonytalankodó német kapus bakija miatt megpecsételődött csapata sorsa.
A rendőrök nem feledkeztek meg az 1999-ben történt borzalmas kecskeméti gyilkosságról: 17 év után most úgy néz ki, megvan a tettes, aki ellen vádemelést javasol a rendőrség.
A ferencvárosi rendőrök tetten érték és elfogták azt a férfit, aki kábítószert árult egy IX. kerületi lakásban, ahol a házkutatáskor marihuánát, speedet, hasisgyantát, cracket, extasyt és bélyegeket is találtak.
A bírák szerint megalázó vagy embertelen bánásmódnak minősül, hogy a tényleges életfogytig esetében leghamarabb 40 év után van lehetőség a felülvizsgálatra.
Budapest - Kidobta barátnője a Való Világ szájhősét, Tiv Tivyt! Brigi - aki már korábban a Belevalóban végignézte, ahogy barátja Zseraldinnal maszatol a takaró alatt - eddig tűrt, azonban a keddi összefoglalóban történtek feltették nála az i-re a pontot.
A Lett Labdarúgó-szövetség hivatalos oldala szerint a korábban Magyarországon is megforduló, jelenleg Kölnben játszó csatár, Artjoms Rudnevs nem lép pályára csapata következő vb-selejtező mérkőzésein sérülés miatt.
Egy népszavazási biztos, aki meglehetősen kiborult a szavazóhelyiségben tapasztalt tömény emberi sötétségtől, megírta a kalandjait, aztán a 444-nek is mesélt a borzalmas élményeiről. Ostoba, debil vagy simán rosszindulatú emberek tették izgalmassá a biztosok életét.
Tijuana, Mexikó - Haitiról és Afrikából érkezett bevándorlók remélik, hogy az Egyesült Államok kapui megnyílnak előttük. Úgy tűnik, a menekülthullám a tengerentúlra is elért. Nézze meg a helyszínen készült képsorokat a menekültek tömegeiről.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Bert Koenderst, a Holland Királyság külügyminiszterét - közölte az Országgyűlés sajtóirodája kedden az MTI-vel.
Napjainkban egyre ismertebbé és elterjedtebbé válik a női futball, ennek hatására pedig a női játékvezetők is kezdenek megjelenni a labdarúgópályák környékén. Minden bizonnyal állíthatjuk, hogy az orosz Jekatyerina Kosztyunyina ott van a legcsinosabb játékvezetőnők között!
Baton Rouge, Louisiana - Nemrég tartóztatta le a rendőrség azt az anyukát, aki egyik férfi ismerősének némi pénzért cserébe megígérte, hogy ő és 14 éves kislánya lefekszenek vele.
Fontos beismerő vallomást tett a bíróságon a jogászok szerint a feloszlatott ukrán rohamrendőrség, a Berkut egy vád alá helyezett parancsnoka a kijevi Majdan-tüntetéseken 2014 februárjában történt vérontásokkal kapcsolatosan. A harkivi Viktor Sapovalov elmondta, hogy gumilövedékek helyett ólomsörétes lőszert osztottak ki az európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetők ellen bevetett…
Idén január és július között csaknem 29 ezer házasságkötésre került sor hazánkban, ám mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt.
Budapest - A ferencvárosi rendőrök egy IX. kerületi lakásban kábítószert áruló férfit kerítettek kézre. A házkutatás során marihuánát, speed-et, hasisgyantát, cracket, extasy-t és bélyegeket is találtak.
Azt is mondta, hogy "beteg emberek meggyógyítására nem akar a kormány pénzt adni, de kampányolni, politikai célokra felhasználni adóforintokat, arra bizony van esze." 2008-ban történt mindez.
Három ország kormányát érintő, egymillió újabb dokumentumot szivárogtat ki a WikiLeaks még az amerikai elnökválasztás előtt - jelentette ki kedden Julian Assange, az oldal alapítója és főszerkesztője.