Az állami földekért felelős államtitkár szerint 1990 óta nem volt olyan sikeres földértékesítési program, mint a "Földet a gazdáknak", minden harmadik, csaknem 30 ezer jogosult földműves földhöz jutott - mondta Bitay Márton Örs vasárnap az MTI-nek.
Nagy-Britannia uniós tagságának megőrzését támogatta eredetileg Boris Johnson, London volt polgármestere, aki azonban később a Brexit-tábor, vagyis a kilépést pártolók frontembere lett a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazás kampányában.
Hiába kezdődött el az iskola, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. nem tájékoztatta a környező iskolákat az azbesztveszélyről. A Ligetvédők és a szülők hívták fel a figyelmet a veszélyre.
Ha jól, megfelelő ütemben nyomják a mellkast, az keringeti a vért a testben, ellátja oxigénnel az agyat, amíg a megérkezik az orvosi segítség - ismertette az OMSZ szóvivője.
Isztambul - Öngyilkos merénylő vagy merénylők robbantottak vasárnap a délkelet-törökországi Gaziantep egyik külvárosában, legalább három rendőr életét vesztette, többen pedig megsebesültek.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lap foglalkozott Magyarországgal, a vasárnaponként megjelenő konzervatív újság a letelepedési kötvényekről közölt cikket.
Anem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Egyelőre nem találtak bizonyítékot a németországi Lipcsében elfogott feltételezett szír terrorista és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kapcsolatára - mondta a szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapnak.
Olyan beruházókra van szükség Magyarországon, mint amilyen India is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Országházban, miután fogadta Mohammad Hamid Anszarit, India alelnökét.
Az ügyészség ennek ellenére abból indul ki, hogy Dzsaber al-Bakr az ISIS megbízásából készített elő robbantásos merényletet. A bíróság előtt ezt bizonyítani is kell.
A két határvadász védő valószínűleg egészen mást tanultak az összezárásról a hátvédiskolában, a mezőkövesdi Ulysse Diallo könnyedén szerzett gólt a Gyirmót ellen.
Sioux Falls - Elviselni az elutasítást bizony nem egyszerű. A szakítás, bárhogyanis alakult a kapcsolat, végül fáj. Jobb esetben csak az érzelmeink sérülnek ám Tony Ledbetter (45) exe sajnos nem úszta meg ennyivel.
A szíriai lázadók a török hadsereg támogatásával elfoglalták vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől a török határtól tíz kilométerre található, szimbolikus jelentőségű Dabik várost - közölték lázadócsoportok és egy aktivistahálózat.
Budapest — Karácsony Gergely zuglói polgármester kezdeményezésére díszpolgári címet kapott Szász Emese (képünkön), aki az idei riói olimpián aranyérmet szerzett női párbajtőrvívásban.
Pécs - Lőtt fejsérüléssel szállítottak kórházba vasárnap egy 11 hónapos csecsemőt a Baranya megyei Oldról, a gyermek kritikus állapotban van - erősítette meg a Pécsi Újság.hu információját az MTI-nek Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) szóvivője.
Veszprém — Az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen a Telekom Veszprém 21-19-re legyőzte a vendég német THW Kiel csapatát a férfikézilabda-Bajnokok Ligája 4. fordulójában, így továbbra is veretlen csoportjában.
Budapest — A 73 éves olasz világsztár, Toto Cutugno elnézést kért a közönségtől, hogy nem tudott végig állva énekelni szombat esti nagy sikerű, háromórás koncertjén. Szívhez szóló magyarázattal szolgált az okokról.