2016. január 8. péntek

jan. 8
15:46
Hirdetőoszlop-bontás: garázdaság miatt nyomoznak (hirado.hu)
A gyanú szerint vagyonőrök erőszakoskodtak.
jan. 8
16:00
Önvezető autókat dob piacra a Renault-Nissan (hirado.hu)
Rögtön itt az első. A francia-japán járműipari cég 2020-ig tíz olyan autómodellel jelenik meg, amelyek irányítását sofőr helyett automata pilóta végzi.
jan. 8
16:02
A Várkert Bazárban tartják az idei Budapesti Székely Bált is (hirado.hu)
A bevételt négy külhoni magyar közösség kapja.
jan. 8
16:04
Másfélszáz embert csempészett Németországba egy magyar bűnszervezet (hirado.hu)
Az öt férfi tavaly januárig szállított migránsokat, ellenük most emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
jan. 8
16:15
Ennyire egyszerűen még sosem jött össze trükkös rablás (444.hu)
Virginia államban, Fairfax városában sikerült összehozni a tökéletes rablást: az elkövető egyszerűen besétált a helyi Walmartba, miközben egy walmartos munkaruhát viselt, odament a pénztárhoz, és szólt a pénztárosnak, hogy várják hátul az irodában, átvette a helyét, mintha addig ki akarná szolgálni a vevőket, majd amikor a pénztáros elindult, fogta a pénzt és távozott. A tettes egyelőre nincs meg,…
jan. 8
16:17
Je suis fasz (444.hu)
Az ausztrál férfi évek óta küzd azért, hogy fasz lehessen az aláírása a hivatalos papírokon. Már nincs is kedve igazán hozzá, de zavarja, hogy a kormány nem engedi.
jan. 8
16:18
Skype-on tartja a kapcsolatot lovával Oroszlán Szonja (BorsOnline)
Amerikában él és tanul, és ott is tervezi a jövőt oroszlán Szonja, akinek most nem hiányzik a szerelem az életéből. Annál jobban lova és kutyája, akikkel rendszeresen videotelefonál. Számára Dani, a 18 éves paripa az ideális társ.
jan. 8
16:18
Beléptünk az antropocén korszakba? (hirado.hu)
A tudósok szerint az emberi tevékenység olyan, mindenütt jelen lévő és hosszú távú nyomokat hagyott hátra, amelyek elegendőek egy új földtörténeti korszak meghirdetéséhez.
jan. 8
16:20
Lezuhant egy svéd teherszállító repülőgép, ketten meghaltak (hirado.hu)
A tragédia az észak-svédországi Lappföldön történt, a halottak a személyzet tagjai.
jan. 8
16:22
Civil áldozatai is vannak a nemzetközi koalíció szíriai bombázásának (hirado.hu)
Gyerekek és nők is meghaltak abban a légitámadásban, amit nyugati gépek hajtottak végre Rakkánál.
jan. 8
16:24
Az Iszlám Állam megtámadott egy turistabuszt (hirado.hu)
Ezt maga a szervezet ismerte el, az eset csütörtökön történt a gízai piramisokhoz vezető főúton.
jan. 8
16:26
Új filmen lesz látható Jacko (hirado.hu)
Az alkotást a januári Sundance fesztiválon láthatja először a közönség.
jan. 8
16:28
A bankok zöme teljes kapacitással készül a csok-ra (hirado.hu)
Január közepétől már nagy számban tudják fogadni az igényléseket.
jan. 8
16:36
Ijesztő nagyivá sminkelték az óvodást (BorsOnline)
A tökéletes sminknek köszönhetően a kislányból csúf öregasszony lett.
jan. 8
16:36
Szellemkórház épült Andalúziában (hirado.hu)
Nem építettek utat az új kórházhoz, de nincs víz és villany sem az épületben.
jan. 8
16:38
A medvebocsnak látszó kiskutya az internet új sztárja (hirado.hu)
A hasonlóság tényleg megtévesztő, első pillantásra, lehetetlen eldönteni...
jan. 8
16:48
Az FHB csicskul (444.hu)
A bank újabb közleményben jelezte, hogy nincs is más vágya, mint hogy az állam és a miniszterelnök kedvére tegyen.
jan. 8
16:50
Az Iron Lady találkozása a Nap-keltével (444.hu)
Az amerikai mintára felépített Hosszú Katinka nem érti, miért kellene ingyen szerepelnie egy reklámfilmben. A Nap-keltét felépítő Gyárfás Tamás pedig azt, hogy az úszónő miért kért pénzt.
jan. 8
16:52
Bejglilemozgás indul!!4 (444.hu)
Az év első hétvégéjén sem éri meg otthon maradni. A 444 buliajánlója.
jan. 8
16:54
Már le is bontották a gigantikus szobrot (Metropol)
Nem volt engedély a felállítására, ezért a helyi sajtó beszámolója szerint eltávolították Mao Ce-tung 37 méter magas aranyozott szobrát.
jan. 8
16:54
Orbán-Cameron találkozó: pozitív visszajelzés Londonból (hirado.hu)
A The Daily Telegraph szerint nagyon elégedettek brit kormánykörök a tegnapi laátogatással, a Financial Times pedig arról számolt be, hogy nem várt helyről kaptak fontos támogatást a brit miniszterelnök reformjavaslatai.
jan. 8
16:56
Újra vízre száll Cousteau kapitány híres hajója (hirado.hu)
A Calypsot három hónap múlva bocsátják újra vízre.
jan. 8
17:12
Szörnyű dolog történt a babával, amíg anyja bulizott (BorsOnline)
Szórakozni ment a tini mami, 4 hónapos babáját pedig otthon hagyta édesanyjára bízva.
jan. 8
17:21
Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség Simicska vagyonőrei ellen (444.hu)
Az egyik hirdetőoszlop bontásánál szólalkoztak össze, aztán a vagyonőrök követték az egyik bontómunkást.
jan. 8
17:30
Ilyen drónokkal fogunk utazni? (Metropol)
Önjáró autó? Ugyan. Önjáró személyszállító drón!
jan. 8
17:30
Váratlanul nyugdíjba küldték a kölni rendőrfőkapitányt (hirado.hu)
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
jan. 8
17:32
Mostantól a hűtőszekrény intézheti a bevásárlást (hirado.hu)
A CES-en mutatkozott be a Groceries, melynek segítségével a felhasználók a Family Hub hűtővel rendelhetnek élelmiszert.
jan. 8
17:48
Gyárfást akarta mattolni Katinka ura (BorsOnline)
Egyre inkább úgy fest, a Hosszú Katinka által kirobbantott „hacacáré” nem más, mint hatalmas sakkjátszma, amit Gyárfás Tamás úszóelnök és Shane Tusup, az úszónő férje vív egymással.
jan. 8
17:48
Egyre több a gazdasági migráns (hirado.hu)
Most fele-fele arányban vannak a háború elől menekülő emberek és a gazdasági menekültek.
jan. 8
17:50
Megkezdődött a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékév (hirado.hu)
Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulója emlékeznek.
jan. 8
17:54
Simicskáék szerint egy fővárosi munkás fekvőgipszbe juttatta a Mahir egyik vagyonőrét (444.hu)
Elsodorta az autójával az őrt. A rendőrség mégis az őröket vádolja garázdasággal.
jan. 8
18:06
Nem volt elég beteg a segélyhez, aznap meghalt (BorsOnline)
Egészen elképesztő történet arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a szociális juttatásokról döntő hatóságoknál.
jan. 8
18:06
Film készült egy kisfiúról, aki a valóságban is szülei szeme fénye (hirado.hu)
A kisfiú másfél-kétéves korában már „tetten lehetett érni”, hogy alkalmazkodik a helyzethez - mondta a rendező.
jan. 8
18:08
Végre egy jó dolog, amiben nagyon lekörözzük Amerikát (hirado.hu)
A népesség leggazdagabb 10 százaléka az összes jövedelem felét keresi meg az Egyesült Államokban, nálunk 24 százalék jut a legmódosabbakra. A teljes egyenlőség nem is kívánatos, arról viszont vitáznak a szakértők, hogy mennyi az ideális.
jan. 8
18:10
A tenger fenekén talált közel 150 éves sör íze nem nyűgözte le a kutatót (hirado.hu)
Merész vállalkozás volt, de így talán tisztább képet kaphat a Kanadában főzött első sörökről.
jan. 8
18:12
Menekültszállásokon csöngött a lopott telefon (hirado.hu)
A kölni nők elleni támadásokban ellopott mobilokat menekültszállásokon találták meg.
jan. 8
18:24
Szülés után egy nappal halt meg az anyuka (BorsOnline)
Meghalt egy 23 éves nő a szülése után egy nappal. Az orvosok tüdőembóliára gyanakodnak, a kórház vizsgálatot rendelt el – írja a vaol.hu.
jan. 8
18:27
Egy missouri politikus ajándékként számoltatná el a lobbisták és a döntéshozók közötti szexet (444.hu)
Ha elfogadják a javaslatát, ezeket az együttléteket be kell jelenteni az etikai bizottság előtt.
jan. 8
18:42
Ennek a nőnek Ön is megbocsájtana, ha karamboloznának - videóval (BorsOnline)
Mutatunk pár képet a pornós Maria Ozawáról, hogy Ön is megértse, miért nem lehet rá haragudni még egy baleset után sem.
jan. 8
18:42
Rendkívüli EU-csúcs összehívását javasolta Fico – Tusk nem tervez ilyet (hirado.hu)
A szlovák kormányfő döntést sürget.
jan. 8
18:44
Szíriában egyre több az éhhalál, negyvenezren várnak élelemre (hirado.hu)
Húszezer gyermek élete van veszélyben.
jan. 8
19:00
Félezer migránst hívott közös imára a pápa (hirado.hu)
Közeleg a migránsok és menekültek világnapja.
jan. 8
19:00
Ma gyártották a Szárnyas fejvadász egyik szökevény replikánsát (444.hu)
Készült ma egy Nexus 6-os, amivel rengeteg gond lesz a jövőben.
jan. 8
19:02
Lemmy emlékére Motörheadet játszik az oslói városháza harangja (444.hu)
Minden nap 18 órától. Az új lemezről (Bad Magic), az Electricityt. Június 1-ig. (Aftenposten) ((Kösz, Shuriken))
jan. 8
19:18
Egy szál pizsamában mentette meg apja életét az ötéves (BorsOnline)
Kevin-Djene apja infarktust kapott, a gyerek késő este, pizsamában pattant fel a biciklire, hogy segítségért menjen.
jan. 8
19:33
Belize-ben akart klinikát nyitni a fogorvos, aki 2004-ben a saját spermáját fecskendezte páciensei szájába (444.hu)
Azt mondta, lehet, hogy kicsit fura íze lesz, de le kell nyelni.
jan. 8
19:36
Csipkére vetkőzött a népszerű műsorvezető - fotó (BorsOnline)
Csak leheletnyi fekete csipke takarja Lipcsei Betta lélegzetelállító testét a vízparton.
jan. 8
19:54
Előzetesben marad a HVIM erdélyi elnöke (hirado.hu)
Szőcs Zoltánt december 30-án helyezték előzetes letartóztatásba.
jan. 8
19:56
Már lehet jelentkezni a Virtuózok 2016-ra! (hirado.hu)
Visszavárják azokat a versenyzőket is, akik az első sorozatban nem jártak sikerrel.
jan. 8
20:06
Elkapták El Chapo Guzmant (444.hu)
A mexikói kartellvezért, aki szökésével hülyét csinált a hatóságokból, fél éve keresték.

Keresés