A helyi, 6500 fős személyzetű katonai kórház a Facebookra írta ki, hogy lövöldözés tört ki, és még tart, úgyhogy mindenki fusson vagy bújjon el. Rendőrök rohamozták meg a 26-os számú épületet, amiben sérült katonákat kezelnek. A környéken három iskolát lezártak. Sérültekről még nincs hír. (BBC)
Az egykori szocialista főpolgármester-helyettes ügyvédei viszont felmentésért jelentettek be fellebbezést. A törvényszék kedden este közölte az MTI-vel: azon esetekben marasztalták el a vádlottakat, amelyekben az ügyészség bizonyította a bűnelkövetést.
Tízből nyolc magyarországi cég nem méri fel rendszeresen a működését meghatározó kockázatokat, amelyek viszont mégis, azoknak közel fele figyelmen kívül hagyja a korrupciós teendőket - derült ki egy kutatásból.
Hátrányosként megélt megkülönböztetés szinte bármilyen tulajdonságunk alapján érhet bennünket, ugyanakkor nem minden kellemetlenség miatt van jogunk diszkriminációt kiáltani. Jogi szakértőnk segít, hogy Ön is eligazodjon egyenlő bánásmódban.
Ha a South Parkban találnak ki ilyen filmet, azt mondanám, hogy ez már túlzás. De ez a valóság. A bemutatójáról többen kimentek, pedig a leírás alapján ez a világ legjobb filmje lehet.
Colin Vearncombe énekes, ismertebb nevén Black 53 évesen halt meg. Két hete feküdt kritikus állapotban egy írországi kórházban, miután autóbalesetet szenvedett. A leghíresebb száma az 1987-es Wonderful Life című nagyszerű sláger volt. (Guardian)
Orbán belbiztonsági főtanácsadója az M1-en ezt a menekültválság megoldásaként vetette fel. Szerinte a probléma egyik oka, hogy egy schengeni tagország, Görögország átengedi a menekülteket. Ezért az is felmerült, hogy jelentős támogatást kellene adni a nem uniós Macedóniának, hogy az „ellenőrizetlen, kontrollálatlan”, tömeges beáramlást megállítsák – mondta. Bulgária a török határán egy 30 km…
Vagy ez (a jobb oldali képen) már kiskorú veszélyeztetésének számít-e: Francisco Rivera Ordóñez ellen kiálltak a gyerek- és állatvédők, mellette pedig több másik matador, akik szintén vitték már a ringbe a gyereküket. (Guardian)
<iframe width="100%" height="450" scrolling="no" frameborder="no" src="https://w.soundcloud.com/player/?url=https%3A//api.soundcloud.com/tracks/243935084&auto_play=false&hide_related=false&show_comments=true&show_user=true&show_reposts=false&visual=true"></iframe> Kitört a kozmológiai rapháború! Az előzmények óta annyi történt, hogy Neil DeGrasse Tyson rapper unokaöccse,…