Hétvégére Szükségállapot címmel tüntetést szervez a Modern Magyarországért Mozgalom, ahogy Bokros Lajos fogalmazott: „a Fidesz újabb alaptörvény-módosítási terve ellen, amely végérvényesen véget vet a demokráciának”. A tervezet szerint – amit a jobbikos Novák Előd nyilvánosságra hozott – az alaptörvénybe írnák önálló tényállásként a terrorveszélyhelyzetet, és jogszabályba foglalnák, hogy ez milyen…
Jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki szerint a kormány tárgyalni fog az Uber ellen tüntető taxisokkal. A kormány azt kéri, hogy addig a taxisok függesszék fel a napok óta tartó demonstrációjukat.
Emiatt kb. 650 szíriai, iraki és afgán menekült ragadt a határ görög oldalán. A hatóságok tranzitproblémákra hivatkoznak, azt mondják, a fennakadás átmeneti, és a szlovén vasúthálózat miatt van. (Yahoo)
Régebben volt a vatta, aztán jött a tampon és a betét, majd a menstruációs kehely, és most itt a legújabb találmány a havi vérzés felfogására: a menstruációs bugyi.
Otthonfelejtettem a bérletem. Megbüntettek. Ezzel még nincs is bajom. Azzal már inkább, hogy utólag csak évente kétszer mutathatom be az otthonhagyott bérletemet, és csak akkor, ha nagyon fürge vagyok.
Az év egyik filmszenzációja Kern András harmadik, Gondolj rám című nagyjátékfilmjének a bemutatója volt kedd este. A Kossuth- és Jászai-díjas művész haláli vígjátékára rengetegen voltak kíváncsiak, az első vetítésre beült a szakma krémje.
Avery a 2007-es ítélethirdetéskor (Fotó: Netflix / Making a Murderer) Skipptop a Redditről egy Fund Anything-kampánnyal gyűjtötte össze a szükséges 2700 dollárt a periratokhoz, és most a 27 napos (700 órányi) tárgyalás hol csak 12, hol akár 300 oldalas jegyzőkönyveit feltette a netre napi bontásban. Itt merülhet bele az, akit még a Making a Murdererben bemutatottaknál is jobban érdekel ez a…