Selmeczi Gabriella végleg távozhat a politikai életből, ha ő lesz a Szegedi Tudományegyetem új kancellárja. A Délmagyarország információi szerint megpályázta a posztot.
A támadás Marseilles kilencedik kerületében, a zsinagóga előtt történt. A férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett a hátán és a kezén. A 16 éves elkövető a machetét hátrahagyva megpróbált elmenekülni, de a kiérkező rendőrök 10 percen belül elkapták. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen, de a beszámolók szerint az elkövető nem volt beszámítható állapotban. (via jpost.com)
A Quaestor bebukott vezetője természetesen nem is élt vissza bennfentes információkkal, és a vagyonmenetési kísérlet is sikertelen volt, szóval nem lehet bűncselekményről beszélni. Végre ez is megoldódott akkor!
- 21 fokban játszott a Settle Seahawks és a Minnesota Vikings csapata. A szurkolóknak még a vesztes csapat is megköszönte a biztatást, ami nem kis teljesítmény volt ilyen időjárásban.
Mit szólna, ha az fogadná, amikor hazaér a nyaralásból, hogy hirtelen súlyos milliók tűntek el cégének számlájáról – ráadásul állítólag az Ön utasítására? Egyre többen lopnak így, már rövid idő alatt is dollármilliárdos kárt okozva a vállalkozásoknak.
Hazánk a vizsgált közel 150 ország közül a felső harmadban szerepel 45. helyezésével, már ami a jólétet illeti - derül ki a Legatum Institute felméréséből. Az üzleti szférában vegyes a kép: céget indítani viszonylag könnyű, az összkép mégis inkább lehúzza átlagunkat.
"Őszintén tisztelem Gabit, de ha már ez a helyzet így alakult, én Dióssy Klári szeretnék lenni és nem Jakupcsek Gabriella" - mondta a Ridikül új műsorvezetője.