Kizuhant egy férfi egy debreceni panelház ötödik emeletéről. Csodával határos módón túlélte: a mentők nyakrögzítőt adtak rá, úgy szállították el a lélegeztetőgépre kötött férfit.
Ezt állítja fel a rendőrség szeptember 1-től. A magyar-szerb határ védelmét 2016 fővel erősítik meg. A Készenléti Rendőrségen belül 6 határvadász egységet állítanak fel, ezek tagjai között 876 próbaidős végzős rendészeti szakközépiskolás lesz. Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerint nincs és nem is lesz … Folytatás
Az állami Főgáz ellen indulva is simán nyer, ha az önkormányzatok gázt akarnak venni. Idén nyár elején már közel 3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek.
A migránsokkal kapcsolatos kiadásokra két kormányhatározat alapján közel 30 milliárd forintot csoportosított át a kormány – mondta Banai Péter Benő, az NGM államtitkára egy háttérbeszélgetésen. Az első határozat szerint kb. 6,5 milliárdot csoportosítottak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt összegből a kerítésre, … Folytatás
8 inches, azaz több mint 20 centis bionikus péniszt kapott egy férfi, miután egy baleset után amputálni kellett hímtagját. Új péniszével vizelni is képes, és alkalmas a szexre is.
Hatvan ember elhelyezésére alkalmas tábor épül Pozsonyligetfalu – Berg határállomásnál, az osztrák oldalon. Kifejezetten szír menekülteket akarnak elhelyezni benne. Az eredetileg kijelölt osztrák falu lakossága ellenezte, hogy náluk épüljön a tábor, de a bergiek nem bánták, így ott húzzák fel. (bumm.sk)
A hírügynökség új videója arról szól, hogy a migránsok hogyan próbálnak meg – olykor könnygázzal küzdve – átjutni a szerb határon álló drótkerítés gyengepontjain, mielőtt még nehezebb lesz bejutni az EU-ba.
Madrid – Autócsodáit mutogatja Cristiano Ronaldo (30) mielőtt edzésre megy. A Real Madrid legértékesebb focistája nagyjából hetente megosztja Instagram közösségi oldalán, hogy épp milyen luxusjárgánnyal hajt el tréningezni. Mindig mással.
Dublin - Repülőjáratokat függesztettek fel Dublinban, miután hatalmas tűz ütött ki a reptér egyik hangárjában. A dublini tűzoltóbrigád – számos csapattal megerősítve – megérkezett a reptérre, hogy megállítsák a lángok továbbterjedését - írja a DailyStar.
A Jégbüfénél a múlt egy alig vonzó darabja ütközött a jelen alig vonzó darabjával, és persze a demorkácia veszített megint. A cukrászda rajongóival és tesztelőivel búcsúzunk.
A szeretet nem ismer fizikai korlátokat, ezt példázza annak a kínai családnak az esete, ahol a fogyatékossággal élő gyermek arra szentelte életét, hogy lebénult édesanyját gondozza.
A 19 éves lánynak azt mondták az egyik ügynökségnél, hogy méretei miatt nem tudják alkalmazni és jöjjön vissza, amikor formába hozza magát. Testtömegindexe 17,5. Ez a szakkönyvek szerint enyhe soványságot jelent.
Liverpool – Betartja szavát Bogdán Ádám (27), a Liverpool labdarúgócsapatának magyar kapusa, s válogatott mezt küld az egyik magyar rajongójának, aki a Trollfoci segítségével jut az értékes relikviához.
Az Ashley Madison botrány óta egyre több ember vesztette el a bizalmát partnerében. Ha elég figyelmes vagy, nem is kell rányitnod a hálószobaajtót, elég, ha olvasol a jelekből.
Eden Prairie – Nemzetközi felháborodást okozott pár hete, amikor kiderült, egy amerikai fogorvos, dr. Walter Palmer (55) egy negyven órán át tartó üldözés után lelőtte Cecilt, az oroszlánt.
Felhajtottunk a német autópályára, már egy ideje a sűrű forgalomban tötyörgünk, a fenekünkben egy Audi S5-ös „nézelődik”. Irritáljuk, ez a nap azonban nem róla szól, kitisztul a pálya, padlóig tapossuk a gázpedált és szó szerint úgy lövünk ki, mint egy rakéta!
Egy 16 évesen meghalt lány hozzátartozói a temetés közben zajt hallottak a koporsóból, ezért feltörték a beton sírtömböt. A lány azonban nem kelt életre, pedig a család állítja, hogy a gyerek még élt a koporsóban.
Dunakeszi – Pityinger László, alias Dopeman (41) kislánya, Fanni (8) még csak ötéves volt, amikor a kemény, de mégis lágyszívű apukájával közös klipet készítettek. Azóta ez a hagyomány megmaradt.
Lewis Hamilton (30) autóversenyző alaposan kihasználta a nyári szünetet, lenge hölgyekkel bulizott Barbadoson, Colorado hegyei között palacsintázott, s ezekről megannyi képet osztott meg az Instagramon. Most videón a nagy vakáció!
Úgy tűnik, Mihalik Enikő (28) alaposan kimelegedett a napi edzése után és a kövön hasalva szusszant egyet, miután a melltartó és a futónadrág is lekerült róla.
Budapest – Újabb kitűnő évet zárt az Orbán Viktorhoz köthető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. A cégek felajánlásából 2,2 milliárd forintot kapott az alapítvány.
Sokkoló felvételek készültek, miközben egy riporter és az operatőre éppen egy bevásárlóközpontban forgatott és egy fegyveres rájuk rontott, majd végzett velük.
Milánó – A helyes viselkedésre vonatkozó bekezdés is belekerül a szerződésébe Mario Balotellinek, aki a Liverpooltól kölcsönbe érkezik az AC Milan labdarúgócsapatához.