Két ember életét vesztette, egy harmadik súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi által elkövetett késes támadásban a Stockholmhoz közeli Västeras városban lévő IKEA áruházban.
New York - Mindössze 200 ezer forintért kerül piacra egy brooklyni biztonsági szakember által kifejlesztett életmentő hátizsák, amelynek segítségével akár nyolcvan méter magasból is megmenekülhetünk a lángoló épületből.
Elizabeth Loder, az Amerikai Fejfájástársaság elnöke szerint sokszor túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy 10 percet szánjunk egy kis pihenésre, önmagunkra, pedig sokszor ennyi idő is elég lenne, hogy enyhítsünk a fejfájáson.
Hivatalba lépése óta először beszélt Pakisztán felelősségéről a Kabulban az utóbbi napokban elkövetett tálib terrorcselekményekkel kapcsolatban hétfőn Asraf Gáni afgán elnök.
A seriff helyettese azt hitte, saját házába nyitott be az éjszaka közepén. Ám még ez sem magyarázat arra a gusztustalanságra, amit véghezvitt a most már csak exrendőr.
Budapest — Habár már nem dolgozik a rendőrség kötelékében, a múltjától nem tud eltávolodni Garamvölgyi László (56), az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivője.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Szabó László Zsolt saját elhatározásból úgy döntött, távozik posztjáról - írta meg a Napi Gazdaság.
A Blikk és Schobert Norbi közös alakformáló programjában újabb két jelentkező ért el jelentős sikert. Edina és Alfréd örömmel mesélt nekünk arról, hogyan változott meg az életük egy hónap alatt.
Reggel a Budapesten segítő Migration Aid civil szervezet egyik csoportjában napvilágot látott egy hír, miszerint a sokak által keresett, még Aleppóban, egy bombatámadás során megsérült szír kisfiút - akit még augusztus 2-án családjával látták a macedón-görög határnál -, családjával együtt egy budapesti kórházban ápolnak.
"Nálunk ez a rend" - mondta a Nébih ellenőreinek a mocskos, egérpiszokkal teli cukrászüzem tulajdonosa. Ötven helyre szállítottak. A látogatásról felvétel is készült.
Az már tudható volt, hogy Zimány Linda új szerelme egy közismert magyar milliárdos. A pár most úgy döntött, nem húzza tovább a bejelentést, úgyhogy ezt az RTL Klub Fókusz című műsorában meg is tették.
London — Még be sem mutatták a Star Wars-filmciklus következő, immár hetedik részét, egy angliai stúdióban már forog a melléktörténet első darabja, amelyben a lázadók egyik elit csapatának, a Rogue One-nak az akcióiba pillanthatunk bele.
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós támogatást hagyott jóvá hétfőn a 2014-2020-as időszakra tizenkilenc EU-tagország megsegítésére, ezen belül 64,1 millió eurót Magyarország számára, hogy javítsák a menekültek befogadására szolgáló kapacitásaikat, illetve a határaik biztonságát.