Mogi Mirim – Visszatért a pályára 43 évesen Rivaldo. A brazil világbajnok tavaly márciusi visszavonulása után a pályán szeretné segíteni a másodosztályban kiesés ellen küzdő brazil klubját, a Mogi Mirimet, amelynek elnöke is.
Eddig csak a rászedett kínai kisbefektetőnek fájhatott a tőzsdekrach, de most már a kínai állam hitelessége forog kockán. Ami rossz esetben az egész világgazdaságot veszélyeztetheti.
Bukarest – Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke szerint a román válogatott győzni szeretne a szeptemberi budapesti Európa-bajnoki selejtezőn - mint bármelyik más mérkőzésén -, de a döntetlent is pozitív eredménynek tekintené.
Vihar és heves esőzés pusztított kedden késő este és suerdára virradó éjszaka Nyugat-Ausztriában – közölte az ORF tévé. Különösen Kufstein térségében, Innsbruck városban és környékén kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.
Pápa – A Veszprém Megyei Labdarúgó-szövetség (VMLSZ) döntése értelmében a Pápai Perutz Futball Club – amely új sportszervezetként a Lombard Baráti Körből alakult át – a megyei másodosztályban kezdheti meg szereplését a 2015–2016-os idényben, számolt be a hírről a papa-ma.hu.
India – A nyilvánosságra kerülő felvételen egy 4 éves kisfiú látható, amint egy műanyag pohárból sört iszik, a körülötte álló felnőtt férfiak biztatására – írja a mirror.co.uk.
Torinó – Német lapértesülések szerint szakított egymással Sami Khedira, a Juventus frissen szerződtetett világbajnok középpályása és barátnője, Lena Gercke.
London – Egy rendőrrel és egy rendőrnővel bánt el a menekülő férfi, de nem is akárhogyan: nyakuknál fogva tartotta őket a földön, majd elmenekült - írja a mirror.co.uk.
Kifejezett pszichés betegség nélkül is megterheli a tartós stressz a szervezetünket és családunk életét. Sokszor valamelyik szülő feszültsége a családban mint rendszerben is zavarokat okoz, párkapcsolati problémák alakulnak ki, vagy a gyerekeken jelentkeznek a „rosszaság", a szorongás, a viselkedésromlás vagy alvászavar tünetei.
Heves reakciókat váltott ki a Baranya megyei közgyűlés Gyurcsány-párti képviselőjének egyik Facebook-kommentje. Sütő László, aki hivatása szerint orvos, azt írta, a homoszexualitás egy kromoszóma-rendellenességből adódó betegség.
Hivatalosan is megérkezett a görög kérés az állandó európai mentőalaphoz (ESM). Korábban kétéves programot kértek, most viszont hároméveset. A Wall Street Journal szerint adóreformot ígérnek benne. Az európai pénzügyminiszterek viszont ma még csak telefonon sem fognak egyeztetni róla.
Ha tehetnénk, minden reggel Abigail Ratchford mellett ébrednénk - gondolom, vagyunk így ezzel pár millióan. Jobb híján viszont kénytelenek vagyunk naponta rápillantani a bombázó modell Instagram vagy Facebook- oldalára, hogy ebben a nyári hőségben még tovább fokozzuk az izzadásunkat.
London - Tysha Stapleton (24) másodfokú égési sérüléseket szenvedett, állítása szerint egy felrobbanó NutriBullet turmixgép okozta a sebesüléseit – írja a mirror.co.uk.
Bradenton – Mégsem a gólya hozza? Az amerikai Jose Caballero (40) a zsúfolt floridai Bradenton strandon kívánta meg Elissa Alvarez nevezetű 21 éves barátnőjét délután fél háromkor, és a szeretkezésükről készült amatőr videó tavaly júliusban bejárta az internetet.
Különleges internetes oldalon kísérhetjük figyelemmel mostantól percről percre mindazon mérőszámok alakulását, amelyek közvetlenül, vagy közvetve utalnak arra, hogy éljük fel a Föld tartalékait, s hajszolja bele magát az emberiség a civilizáció betegségeibe.
Először Sopron, aztán a Balaton, majd 18 óra körül jött Budapest is. Ítéletidő váltotta fel a hőséget, Sopronban pár óra alatt esett 12 fokot a hőmérséklet. Budapestet is elérte a vihar, a forgalom akadozik, jobb, ha metróznak. Cikkünk folyamatosan frissül.
Westlake Village – Ebbe még beleférek? Mióta a nyomában loholó lesifotósok legutóbb lefényképezték a nyílt utcán, legalább fél számot nőttek az állapotos valóságshow-sztár keblei, és Kim Kardashian (34) látványosan rá is tromfol a hormonális duzzadásra.
Miután a feladatot kevesebb pénzért vállaló észt céget a BKV kizárta a versenyből, az orosz Metrowagonmasht bízza meg a főváros azzal, hogy 69 milliárd forintért újítsák fel a kék metró kocsijait.
Ha egyesül a ProSiebenSat1 nevű német übertévétársaság és az Axel Springer nevű gigamédiacég, akkor egy olyan német médiamonstrum jöhet létre, ami 14,4 milliárd eurós piaci értékével hatékonyan veheti fel a versenyt amerikai kihívóival. A fúzió állítólag már komolyan felvetődött, de … Folytatás
A keddi euróövezeti csúcsról és a súlyos adósságválsággal küszködő Görögország helyzetéről tartott vitát szerda délelőtt az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban.
A rendőrök mellett 170 önkéntes rendező és 25 kamerás jogi megfigyelő is jelen lesz a szombati felvonuláson – írja közleményében a Budapest Pride. A rendbontás nem éri meg annyira, a garázdaság, szabályszegés 60 nap elzárással, a garázdaság bűncselekmény akár két … Folytatás