Az internetes hálózathoz való hozzáférés joga, a személyes adatok védelme és törölhetősége, valamint a kultúrának és az oktatásnak az interneten keresztüli terjesztése is szerepel a nyilatkozatban.
Irán és az Európai Unió megállapodott arról, hogy egyeztetéseket kezdenek a feleket érintő kérdésekről, beleértve az energiapolitikát, az emberi jogokat, a terrorellenes küzdelmet és a regionális konfliktusokat.
Sokszor mondják egy-egy durva szabálytalanság után, hogy a sportoló állatként viselkedett a pályán. Vannak viszont olyan élőlények, amelyeknek minden joguk megvan az állatkodásra.
Az idei, 3. PET kupa elérte célját: rekordmennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők, megtisztítva ezzel a Tisza Vásárosnamény és Cigánd közötti szakaszát.
Egy jó kis babgulyás vagy rántott hús helyett sásliliomot, rózsát kért „menüben” Borók Edina, aki úgy döntött, a nyíregyházi Tuzson János Botanikus kertben ebédel.
Heves — Semmi előjelét nem látta a Hevesen meggyilkolt két kisfiú édesanyja annak, hogy milyen szörnyű tettre készül a fiúk apja, L. Krisztián (†35). Mint megírtuk, a férfi álmukban leütötte, majd felakasztotta a két kisgyereket, aztán magával is végzett szombatra virradóra. A kisfiúk édesanyja az RTL Klub híradójának nyilatkozott.
Erre összesen több mint 300 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden, Erdőtelken.
A negyven éves nő hónapokon keresztül folytatott szexuális viszonyt barátja kisfiával, a nő teherbe esett, és a börtönben adott életet a közös gyermeküknek.
Szeged — A Szegedi Szabadtéri Játékok hét végi produkciója, a Tévedések vígjátéka lesz, amelyben többek között olyan sztárszínészek tűnnek fel, mint Molnár Piroska, Szinetár Dóra, Pálmai Anna, Csuja Imre, Haumann Péter, Szabó Győző, illetve Telekes Péter.
Lövöldözés volt kedd délután Barcelona belvárosában, a turisták által kedvelt Las Ramblas sétálóutcában. A rendőrség közlése szerint két ember megsérült.
Budapest — Sarka Kata (28) az ázsiai öltözködési szokásokkal ismerkedett meg a minap, s ebből az alkalomból mongol nőnek öltözött – a margitszigeti japánkertben.
Alaposan mellé lőtt az Iszlám Állam, vagy ha szándékos volt, hát nagyon furcsa elvek vezérelhették őket, amikor úgy döntöttek, meghekkelik a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium honlapját.
Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező Jake Gyllenhaal és Naomi Watts főszereplésével készült Demolition című romantikus drámájával nyílik szeptemberben a 40. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be kedden a szervezők.
Az alvás nemcsak óvja az emlékezetet a feledékenység ellen, hanem segít az emlékek könnyebb felidézésében - állítja egy friss tanulmány, amelyet mások mellett az Exeteri Egyetem tudósai jegyeznek.