A nyári melegben szívesen hűsölünk a vízparton vagy a medence szélén, de a strandolás nem csak vidámságot, hanem veszélyeket is tartogat. A fülbe számos módon kerülhetnek kórokozók, ami fájdalommal, sőt akár lázzal járó gyulladást is okozhat.
Buadapest – Bemutatta új mezét a Ferencváros labdarúgócsapata. Az új hazai mezt a megszokott zöld-fehér színek mellett egy kis pirossal is megfűszerezték, az eredmény pedig magáért beszél.
Az augusztus 1-én életbe lépő jogszabály szerint az ez évi kártalanítás összegét a 2016-os kártalanítás összegének meghatározásával egyidejűleg kell megállapítani.
Alig pár napja engedték ki a kórházból, a balesete és az azt követő két hét gyakorlatilag kiesett az emlékezetéből, mégis újra sportolni kezdett a színész. Begipszelt lábát is megmutatta.
Aki azt hinné, hogy a mobilok terjedésével már semmi értelme nincs a telefonfülkéknek, az biztosan meghökken azon, hogy egy brit párocska szerint mégiscsak lehet még értelmes dolgokra használni a bódét.
A balesetről korábban a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adott hírt először, tájékoztatásuk szerint a férfi holttestét a keszthelyi tűzoltók emelték ki a betondarab alól.
Novoszibirszk - Hatalmas, mintegy harminchétezer hektárnyi területen tombolnak erdőtüzek Szibériában - közölte a szibériai szövetségi körzet erdészeti hivatala pénteken.
London – A tudomány nem boldogít! Mindössze három hét után véget is ért Jason Knowles (34) és Kate Stewart (31) házassága, amelyet a fiatal brit pár a Married At First Sight című tudományos frigyshow-ban kötött.
Monaco, Mogyoród – Végakarata szerint a Földközi-tengerbe szórták Jules Bianchi (†25) hamvait. Az egy héttel ezelőtt elhunyt Forma-1-es autóversenyzőről a társai sem feledkeznek meg a Magyar Nagydíjon.
San Diego – A kígyó nem mar egyedül! Örül, hogy életben van az az amerikai férfi, aki azért emelt fel egy csörgőkígyót egyik kaliforniai kirándulása során, hogy szelfit készítsen vele, de a hüllő megmarta.