Nem történt bűncselekmény a rendőrség szerint a miskolci megyei kórházban, amikor az intézményben rövid időn belül kilenc koraszülött meghalt 2013-ban.
Varga Bélára most rájönne a frász, ha Teheránban élne. A hatóságok betiltották a kefe, ananász, tüske hajat. Az erkölcsrendészet szerint ezek a frizurák ördögimádók, ezért nem lehet hordani. Azoknak a fodrászok, akik mégis ilyen frizurákat állítanak elő, bevonják az engedélyüket. … Folytatás
Az idei Ördögkatlan Fesztiválon Ránki Dezső, Dresch Mihály és Wahorn András mellett díszvendég lesz az Örkény Színház is, amely teljes társulatával lép fel a Baranya megyei összművészeti fesztiválon augusztus 4. és 8. között.
A városrész korábbi vezetője szóvá tette, hogy az önkormányzat háromszor, négyszer annyit költ magára, mint más település, s indokolatlannak tartotta a kimagasló képviselői bérezést.
Koszorúzással, valamint orvosi és tudományos pályafutását felelevenítő ünnepséggel tisztelegtek Markusovszky Lajos orvos emléke előtt a nevét viselő kórházban, kedden Szombathelyen.
Az állami apanázsból élő férfi nyolc órás munkaidejéből majdnem hét órát pornófilmek nézésével töltött. Ám a mézédes és kényelmes napjainak vége szakadt.
Az Európai Bizottság makrogazdasági és költségvetési előrejelzése lényegében összhangban van a kormány várakozásaival - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Amnesty International kedden bírálta, hogy száz nappal Szalmán király trónra lépése után nem történt előrehaladás az emberi jogok terén Szaúd-Arábiában.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a zárt ülés után azt mondta: a szolgálatok tájékoztatása alapján több okból is komolyan kell venni ezeket a fenyegetéseket.
London — Alighogy kiderült a cambridge-i hercegnő teljes neve, a magyarázgatás is megindult az alattvalók körében, hogy vajon miért hívják a kislányt Sarolta Erzsébet Dianának.
Surabaya — Indonéz vámosok alig hittek a szemüknek, amikor műanyag flakonokba gyömöszölt védett madarakat fedeztek fel csempészek csomagjaiban a Tanjung Perak kikötőben.
Magyarország – Futótűzként terjednek a közösségi oldalon azok a rémtörténetek, amelyek pedofilokról, szerv-vagy emberkereskedőktők, gyanús furgonoktól intenek óva. A hír24 a rendőrségtől megtudta, hogy a posztok többsége csak kitaláció.
Nyomtatják a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőíveit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEKKH). én. A KEKKH, a közlönykiadó és a Magyar Posta együtt hivatott arra, hogy a több mint 8 millió küldeményt eljuttassa a választókhoz. Itt írtunk arról, … Folytatás
Már majdnem Szicília partjainál voltak mikor megtörtént a tragédia. A ladikon 137 ember utazott, közel negyvenen haltak meg. Ebben az évben eddig 1750 migráns fulladt a Földközi-tengerbe. Az elmúlt három napban 7000 Líbiából érkező bevándorlót mentettek ki az olasz hatóságok. … Folytatás
A Mol-csoport tulajdonában lévő Lukoil és a Slovnaft benzinkutak folyamatos márkanévváltásának eredményeként további, mintegy 80 benzinkút megnyitását tervezi idén a magyar olajipari vállalat a cseh piacon.
Atlanta — Az utóbbi másfél évben 10 tehergépjármű borult fel Georgia állam fővárosának külső peremén, a 285-ös számú gyorsforgalmi út leforduló sávjánál, ugyanis a csaknem 180 fokos élességű, hosszú kanyart csak óránkénti 55 kilométernél alacsonyabb sebességgel lehet bevennie a kamionnak.
Huddersfield – A jelek szerint egyáltalán nem hiányzik tulajdonosának fülcimpája, a rendőrök mégis nagy erőkkel keresik azt a férfit, akinek vasárnap harapták le testrészét egy tömegbunyóban – számolt be a bizarr történetről a nol.hu a Guardianre hivatkozva.
Budapest — Az X-Faktor egykori felfedezettje, Muri Enikő a közösségi oldalán teljesen kiakadt: a legutóbbi ValóVilág-széria csinos anyukája, Zsu hozta ki a sodrából, miután a valóságshow-hős két napja posztolta első dalát.
Hazai startup fejlesztésének köszönhetően nincs több kihasználatlan, üres felület a weboldalakon. A CrocTech által alkalmazott technika valós időben kutatja fel a szabad helyeket, és azokat egy algoritmus alapján hasznos tartalmakkal, illetve hirdetésekkel tölti fel.
Elkezdődtek Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló magtárépületnek a felújítási munkálatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben.
Az ÉŐDSZ a posta értékszállító cégnél, a JNT Security Kft.-nél működő szervezete április 20-án éjféltől hirdetett sztrájkot határozatlan időre, mivel nem sikerült megállapodni az idei bérekről a munkáltatóval.
Hat év után jelentkezett új dallal Szekeres Adrien (41). Az énekesnő az Örök láng című számhoz klipet is forgatott, amiben a kisebbik lánya, Emília alakítja Adrien gyermekkori önmagát.
ÁNTSZ helyszíni vizsgálatot és felvilágosítást tartott az MTVA irodáiban. A fertőzött munkatárs kollégáinál gyógyszeres kezelést javasoltak, megelőző jelleggel. (MTI)
A férfi korábban önfeljelentést tett, ezután vizsgálódtak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai csalás ügyében a cégnél. A kár állítólag meghaladja a négymilliárd forintot. A rendőrség a férfi előzetes letartóztatását indítványozza. (MTI)
A hosszú hétvégék az idén jelentősen felpörgették az OTP SZÉP-kártya költéseket, a 2013-as juttatások közel 97 százalékát kártya birtokosok már felhasználták.