Samantha Cristoforetti egy képet a Twitteren, amelyen éppen az űrállomás első kávéfőzőjével készült kávét kortyolja egy zéró gravitációra kifejlesztett csészéből.
Szenegál 2100 katonát küld Szaúd-Arábiába, akik csatlakoznak a jemeni síita húszi felkelők ellen harcoló arab nemzetközi koalícióhoz - jelentette be Mankeur Ndiaye külügyminiszter.
A mostanit csak bérlik, de az Óriáskerék Kft. egy török és egy holland céggel tárgyal óriáskerék-vásárlásról. A fővárostól 5 évre kérnének területhasználati jogot. Egyelőre úgy tűnik, török kerék forog majd a belvárosban, mert az olcsóbb a hollandnál, de még így … Folytatás
A találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vajdasági magyar közösség gazdasági és szociális kérdései is szóba kerültek, valamint kiemelt hangsúlyt fektettek a vajdasági magyarság oktatására.
Vagyonnyilatkozatoknak nem szabad tartalmazniuk a tisztségviselők családi állapotára, gyermekeik számára, korábbi munkahelyükön kapott fizetésükre, valamint banki kölcsöneikre és azok lejáratára vonatkozó adatokat.
Az ENSZ-főtitkár részt vesz a május 9-i moszkvai második világháborús győzelmi parádén, és találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte a főtitkár szóvivője hétfőn. Ban Ki Mun a díszszemlén részt vevő számos más ország küldöttségeinek vezetőivel is találkozni fog. Az ENSZ-főtitkár moszkvai … Folytatás
A kevés fizetése miatt felmondott mentőápoló és a három fia után külföldre költöző édesapa története alaposan megosztotta a Borsonline olvasóit. A legjobb kommentekből válogattunk. Köztük van az Öné is? Nézze meg!
A római képviselőház 334 igen, 61 nem szavazattal és 4 tartózkodással hagyta jóvá a Matteo Renzi miniszterelnök által szorgalmazott választási reformot.
Markó Béla, az RDMSZ szenátusi frakcióvezetője a 13. Bukaresti Magyar Napok nyitórendezvényén beszélt az anyanyelvű oktatás identitásmegőrző szerepéről.
A nyíregyházi Dozsnyák-család történetét a Magyar Távirati Iroda hozta el önökhöz, de örömünkre szolgál, hogy tolmácsolhatjuk a magyarok e kis győzelmét.
Elszállították kora este előkerült világháborús robbanótestet. A tűzszerészi munkálatok idejére 300 méter sugarú körben több órára lezárták és kiürítették a környéket. Az intézkedés sok üzletet és tucatnyi lakóházat érintett, több mint kilencven embernek kellett elhagynia otthonát. Átmenetileg a 2-es metró … Folytatás
Nyolcszáz-ezer károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd hétfőn az MTI-vel.
Megyek. Jó éjszakát. Ma 35 éve halt meg Joszip Broz Tito, így talán stílusos a délszláv zenekritikusok által legjobbnak tartott jugoszláv lemezzel búcsúzni. Aki teheti és szükségét érzi, igyon meg egy pohár Cocktát, és merengjen egy kicsit a jugoszláv múlton!
A közkedvelt színésszel nagyot fordult a világ az utóbbi időben. Korábbi énjét megtagadva kerüli a kalandokat, nyilvános helyen csókolózik feleségével, és a Borson keresztül hűségesküt tett neki.
Nincs megállás. Folytatódik a magyar tündérmese, a felcsúti gázszerelő csodálatos kalandjai a gazdasági életben. Az eddigi legnagyobb spílert épp most akarják visszavonultatni, ami még nagyobb lehetőségekkel kecsegteti új hősünket.
Kecskemét — Öt hónap alatt hat műtét, a válla pedig sosem lesz már fájdalommentes és teljes értékben használható – ezt kell tudomásul vennie dr. Beliczay Zsuzsannának.
Budapest — Egy szál törülközőbe csavarva állt és telefonált lakásuk ajtaja előtt péntek délután – így látták utoljára a szomszédok azt a csinos fiatal lányt, akit szombat hajnalban otthonában késeltek halálra.
Béke helyett csak tovább nő a feszültség az Omega tagjai között. Mihály Tamás szerint Kóbor János méltatlan helyzetbe hozta a zenekart politikai elkötelezettségével.
Budapest — A kereskedelmi tévécsatorna legfoglalkoztatottabb arcai közül néhányan nagyjából karácsony óta egyszer sem vezettek műsort, tulajdonképpen a szabadságukat töltik egész addig, amíg új feladatok nem várnak rájuk.
Mosolyog, pislog, mozgatja a száját Kína első, emberi gesztusokra képes humanoid robotja, amely egyszerre hasonlít egyik alkotójára, egy kínai nőre és Sarah Palin volt alaszkai kormányzóra, egykori alelnökjelöltre.