Az észtországi Arvo Pärt Központ nemzetközi építészeti tervpályázatának anyagából látható kiállítás a Fuga Budapesti Építészeti Központban május 7. és 31. között.
New York – Akár tartós is lehet az üzemanyagárak elmúlt hónapokban tapasztalt drágulása. Az olaj világpiaci ára ugyanis egyelőre rendíthetetlenül növekszik, január óta immár 40 százalékos volt a drágulás.
Sopron - Kalandos megmenekülésről számolt be a Kisalföld.hu, akik szerint egy 39 éves soproni férfit raboltak ki, vertek össze, majd elraboltak a szlovákiai Bátorkeszin.
Las Vegas - Félrelépett Britney Spears (33). Az énekesnő persze nem egy újabb magánéleti válság kellős közepén találta magát, a sztár a színpadon lépett rosszul.
Nyíregyháza - Az évszázad tolvaja cím ezúttal sem kelt el, legalábbis K. István (44) és B. József (34) bizonyosan nem pályázhatnának rá - derül ki a police.hu közleményéből
Az ítélethirdetést követően tumultus keletkezett a vádlottaknak felállított vasketrecben, két elítélt össze is verekedett. Az ítéleteket várhatóan megfellebbezik.
Budapest - Vizsgálja a médiahatóság, hogyan is kerülhetett adásba a TV2-n a botrányt Éden Hotel részt. Eközben a csatorna közleményben tudatta: kiemelt figyelmet fordít a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre.
Milánó — Már többször szóba került Dzsudzsák Balázs (28) neve az Internazionale futballcsapatával kapcsolatban, de a milánói gárda eddig nem tett lépéseket az átigazolásáért.
A jelenlegi adatok szerint egy társaság tagjai lőttek rá gáz-riasztófegyverrel egy férfira egy Hős utcai társasházban. A rendőrök három férfit azonosítottak, a 49 éves K. József budapesti lakost néhány órán belül elfogták. Két társát, a 31 éves Kökény Józsefet és … Folytatás
A román rendőrség adta ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője elleni nemzetközi körözést.
Manhattan – Előre megtervezte a leánykérés pillanatát Lady Gaga szerelme, aki hónapok óta tisztában volt vele, hogy az énekesnővel akarja leélni az életét.
Szétperelték a zenestreamelő oldalt a lemezkiadók. Magyarországon nem volt valami népszerű, de aki ismeri, azt tudja, hogy remek szolgáltatás volt, gyorsabban töltött be, mint a Youtube, és több eredeti szám meg rengeteg teljes album volt rajta. Az oldalon már csak … Folytatás
A Fidesz-frakció szerint "teljesen mindegy, miket ígérget Korózs Lajos a nyugdíjasoknak", mert ha rajta és a szocialistákon múlik, ma már nyugdíjuk sem lenne az időseknek.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. felvásárolta a korábban az ELMŰ-ÉMÁSZ Csoport tulajdonában álló Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.-t.
Tizenötezer látogatója volt az idei Szakma Sztár Fesztiválnak, melynek részeként rendezte meg a HTTP Alapítvány a szakmák Európa bajnokságának hazai informatikai válogatóversenyét. A háromfős csapatok ezúttal a 2016-os EuroSkills részvételért versengtek.
Az egyesület szerint az idei magyar érettségi feladatok érdekesek, igényesek, de az összehasonlító verselemzés kivételével meglehetősen nehezek voltak.
Ez lett a neve Katalin hercegnő és Vilmos herceg második gyerekének. Az angol fogadóirodák vasárnap már a Saroltát (Charlotte) tartották legesélyesebbnek. Most örülhetnek is, akik arra fogadtak, hogy ez lesz a szombaton született hercegnő neve. (BBC)
A Judgmental Maps nem mindennapi térképen összegzi az országokat és városokat érintő előítéleteket: most épp Budapestről festettek - sokak szerint meglepően pontos - képet.