Budapest - Hívták, hát ment, átlag nyolcvannal, épségben: egy magyar mentő átlagos útján ámul a világ, legalábbis a Reddit főoldalán hosszú ideig vezető anyag volt a fedélzeti kamera felvétele - adta hírül a 444.hu
Los Angeles - Stefani Joanne Angelina Germanotta, azaz Lady Gaga (29) nem éppen arról híres, hogy visszahúzódó háziasszony lenne, inkább polgárpukkasztó húzásait ismeri a közönség.
Május 8-án az öt közszolgálati csatorna együttes napi elérése 3 millió 591 ezer 465 fő, május 9-én 4 millió 416 ezer 815 fő, 10-én pedig 4 millió 674 ezer 277 fő volt.
Magyarország – Soha ennyien nem akarták itthagyni az országot, mint ma – számolt be a lesújtó eredményről az Origo, a Tárki kutatására hivatkozva. A legfrissebb felmérés szerint minden tizedik magyar csomagolna és költözne külföldre, de az elmúlt egy évben azoknak az aránya is nőtt, akik csak rövidebb időre mennének más országba dolgozni.
Feloldották a tűzszerészi vizsgálat idejére elrendelt lakosságvédelmi intézkedéseket, amelyek 83 lakást, egy diákotthont és több mint száz embert érintettek.
Különös felmérésben vett részt 128 pár: felük megduplázta a szexuális együttléteik számát, míg másik felük megfelezte azt. Meglepő, de a kísérlet végére nem lettek sokkal boldogabbak a többet szexelők - sőt!
Csak a vakszerencsén múlt Tóásó Előd élete. A Bolíviában raboskodó férfi fejéhez fegyvert tartottak, mikor rajtuk ütöttek és a szakállas katona meg is húzta a ravaszt…
Budapest — Kétszer élesztették újra, és egy hónapig teljesen öntudatlan állapotban volt Csík János (50), aki részletesen mesélt korábbi borzalmas balesetéről, amelynek részleteit eddig nem osztotta meg a nyilvánossággal.
Los Angeles — Gyakorlott focistaként rohannak a pályán Angelina Jolie (39) és Brad Pitt (51) lányai, Zahara és Shilouh, akik a hét végén iskolájuk színeiben léptek pályára egy meccsen.
Los Angeles — Gőzerővel készül legújabb filmjére Will Smith. A világsztár a Suicide Squad című képregényfilmben kapott szerepet, így kilátogatott egy kaliforniai lőtérre, ahol egy 9 mm Glockkal és egy AR–15-ös puskával gyakorolt.
Washington — Hazudott Oszama Bin Laden (†54) elfogásával és megölésével kapcsolatban Barack Obama (53) – állítja Seymour Hersh, az USA egyik legnevesebb és legbefolyásosabb oknyomozó újságírója.
A kétnapos szakmai konferencia fő szervezője a Miniszterelnökség, társszervező az Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti tagozata és a Magyar Építész Kamara.
Győr — Óriásplakátokon, buszok oldalán, sőt a megállókban is Fekete Dávid (28) meztelen felsőteste és szerelmének, Reginának (17) csábos bikinis fotói virítanak Győrben.
Egy hét alatt két nőt is megerőszakolt, később pedig egy harmadikat is megtámadott az a hivatásos katona, aki jelenleg a bíróság előtt várja, hogy kimondják felette az ítéletet.
,,Lehetnek politikai vagy eszmei nézeteltéréseink, de mielőtt ez elmérgesedne, nézzük meg, hogyan rendelkezik az EU-jog, és ha szükséges, menjünk perre" - mondta.