Jogerősen is előzetes letartóztatásban marad az a 21 éves zalaegerszegi férfi, aki a gyanú szerint április 11-én éjjel a zalai megyeszékhely parkerdőjében meggyilkolta gimnazista barátnőjét.
A szélsőséges fegyveresek több száz tagja vett részt az offenzívában. A harcokban legalább kéttucat tálib fegyveres és az afgán biztonsági erők nyolc tagja vesztette életét.
Budapest — Saját és nevelt gyermekeivel fagyizott Budán az egykori gazdasági miniszter, a volt SZDSZ elnöke, Kóka János – derült ki a Blikk szemfüles munkatársának fotóiból.
Texas - Balszerencsésen sikerült az az aligátor bemutató, ahol az egyik tréner súlyos sérülést szenvedett, miután a fenevad hirtelen belemart a kezébe.
Kattints ide és tudd meg, hogy mit csinált Arnie, amikor nem súlyzókat emelgetett és közben azt se feledd, hogy a nyár Stájerországban túl szép ahhoz, hogy rövid ideig maradj!
A legújabb hírek szerint már 4000-nél több halálos áldozata van a Nepált a hétvégén megrázó földrengésnek. Az ország máskor is nehezen megközelíthető vidékeiről még kevés a hír, így joggal lehet attól tartani, hogy ez a szám még emelkedni fog. A … Folytatás
Élete első prózai szerepét játssza Oszvald Marika Kossuth-díjas szubrett az egyik legismertebb Csehov-műben, a Sirályban, amelynek májusban lesz a bemutatója az Átrium Film-Színházban.
Nem a Hamupipőke volt az első film, amiben fekete színésszel hamisították meg a történelmet. Van olyan film, amiben még az isten is fekete, úgyhogy aki jót akar Toroczkai Lászlónak, az ne mutassa meg neki ezt a cikket!
Budapest - A TV2 közleményt adott ki, amelyben elismerte: valódi szexuális erőszakot engedhetett a képernyőre, így vizsgálatot indítanak a show egyik jelenete miatt - tudatta a vs.hu.
Szemben Áder Jánossal, a szlovák miniszterelnök ott lesz Moszkvában május 9-én. De csak koszorúzni megy, az ünnepi, katonai díszszemlét nem vesz részt.
A volt képviselő egy közösségi oldalon ismertette az ügyészség vádiratának rá vonatkozó passzusát, amely szerint ejtették ellene a hivatali visszaélés vádját.
A csoport vezetője, Pavelcze László az M1 Híradónak azt mondta: nagyon sokan ma este is az utcán, sátrakban alszanak, mert nem mernek vissza menni az épületekbe.
Akseli Gallen-Kallela finn festő- és iparművész és honfitársa, Jean Sibelius zeneszerző születésének 150. évfordulójára emlékeztek hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban.
Az ügyvéd azzal érvelt, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kizárná Dzsohar Carnajev mártírrá válását és egyúttal megóvná tőle a társadalmat is.
London - Egy ismeretlen művész igazán hatásos dolgot talált ki, hogy felhívja a figyelmet az utcai kátyúkra. Nem mással, mint péniszekkel dekorálja az úthibákat.
A Youtube-ra kerül fel az a videó, amiben egy fiatal lány 100 különböző életkorú férfit kérdez meg arról, hogy lefeküdnének-e vele azon nyomban. A végeredmény döbbenetes.
A Krím félszigetet és az ott lévő Szevasztopol várost tavaly március 21-re csatolták az Oroszországi Föderációhoz, miután 16-án népszavazást tartottak a terület hovatartozásáról.
A Vice forgatott azokról a részben a Kreml által pénzelt, részben maguktól ilyen ifjúsági szervezetekről, amelyek úgy táncolnak, ahogy Putyin fütyül. És másokat is úgy táncolásra kényszerítenek.
Allah Akbar (Allah a leghatalmasabb) kiáltással megtámadott egy rendőrőrsöt egy fegyveres férfi hétfőn Bosznia-Hercegovina északkeleti részén. A támadó este 7 óra körül berontott a Srebrenicához közeli Zvornik városban lévő őrsre, és lövöldözni kezdett. A merényletben egy rendőr életét vesztette, kettő megsebesült. … Folytatás
Zárás után tört be a pestlőrinci épületbe, és ennyi idő alatt is ki tudta üríteni az összes kasszát. Hiába kapcsolt be a riasztó és vette fel három biztonsági kamera is az akciót, a csukylás tolvaj lelépett, és a rendőrség nem … Folytatás
Úgy tűnik a helyi lakosok, sőt, akár idegenek is nyalhatják a fagylaltot a kerület egyik legcsúnyább pontján, a Fény utcában. Konkrétan azon a betonfalon ülve, amely az utóbbi napokban híres és hírhedt lett, miután megírta az újság, hogy a szomszédos … Folytatás