BUDAPEST – Lapunk mindig próbál valamilyen úton-módon örömet csempészni hűséges olvasóink mindennapjaiba. A ballagások közeledtével sok szülőnek, ismerősnek megfordul a fejében, vajon milyen ajándéknak örülne legjobban a végzős diák.
Szívmelengető kezdeményezés mellé állt Németh Kristóf (39)! A Játékszín direktora hét végén a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona számára szervezett jótékonysági esemény házigazdájaként „kalapozott".
GYULA – Ahol szépségverseny, jó zene és pálinka van, onnan nem hiányozhat a Fásy Mulató sem. A hét végén tizenhatodik alkalommal rendezték meg a nemzetközi kisüstipálinka-fesztivált Gyulán, ahová az elmúlt tizenöt évben Fásy Ádám mindig meghívást kapott, a helyiek pedig annyira várták, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a sátorban, amikor a Fásy Mulató megkezdte műsorát.
BUDAPEST – Véget ért egy szerelem? Közösségi oldalán hirdeti Tóth Marci albérletét Nyári Diána, a Barátok közt Hannája. A fiatal színésznő több mint egy éve jött össze a 2013-as X-Faktor felfedezettjével, azonban most szünetet tartanak.
Itt az alkalom, hogy próbára tegye tudását, és néhány idézet alapján felismerje, melyik sztárról szólunk. Minden héten előveszünk pár aranyat érő kijelentést, hogy kiderítsük, kitől származik. Felkészült?
A genetikai betegségben szenvedő lány évek óta odáig volt iskolatársáért, ám nem merte meghívni a szalagavató bálba. Aztán a fiú a sarkára állt, és férfiként viselkedett.
Budapest — Hosszú idő után ismét felbukkant Bajnai Gordon! A Blikk szemfüles munkatársa egy Nagymező utcai népszerű vendéglátóhely teraszán fotózta le a volt miniszterelnököt, aki párjával és lányával jóízűen falatozott.
Uvita – Egyre kevésbé tudnak megálljt szabni szexuális vágyaiknak az Éden Hotel lakói. A kezdő játékosok több mint negyven napja élnek összezárva, és legtöbbjük azóta szűzies életet él.
Zürich – Három hónap „raboskodás” után kiszabadolt az a svájci internetes robotprogram, amely az év elején azzal vált hírhedté, hogy magyar útlevelet, ecstasyt, pár farmert és egy baseball sapkába rejtett kamerát szerzett be teljesen önállóan az interneten.
Manchester – Két vesztes meccs után újra nyert az angol élvonalbeli bajnokságban a City, ám a drukkerek nem örültek, hiszen elveszítették egyik legjobbjukat, a spanyol David Silvát