Oroszország - Hat orosz régióban tartott nagyszabású gyakorlatokat az orosz belügyminisztérium. A Pajzs 2015 gyakorlat nem titkolt célja, hogy felkészítse a rendőrök felkészítése olyan demonstrációk szétverésére, mint amilyenekkel tavaly februárban Kijevben megdöntötték Viktor Janukovics elnököt - írja a 444.hu.
Vidéki riportjukról Budapestre tartó két kollégám, Botos Tamás és Horváth Bence 40 perce áll egy helyben a tér mellett feltorlódott autósorban. A téren abszurd történések sorozata fokozta fokozhatatlanná a káoszt.
Los Angeles - Tizenöt percen át tartotta a lelket Sandra Bullock-ban a rendőrségi diszpécser, miután a színésznő a szekrénybe bújva kért segítséget a hatóságoktól a házába behatoló zaklatója miatt.
A Fidesz elmúlt ötéves kormányzásának károsultjait várják a baloldali ellenzéki pártok szombaton Budapestre, a Batthyány-örökmécsesnél tartandó demonstrációra - hangzott el a szervező pártok pénteki közös sajtótájékoztatóján.
Szóval abból az "elemzésből", amit Varga Mihály csapata az egyik kormányülésre állítólagosan készített a kormány korábbi sztoriverziója szerint, és ami alapján kivették az állami pénzt a brókercégekből, szóval az igazából csak néhány mondat lehetett, ami a miniszter szájából elhangzott.
Budapest - Smink és retus nélkül, frissítő tavaszi pakolásban is megmutatta arcát D. Tóth Kriszta, a tévés-író, aki negyvenedik születésnapja óta minden nap feltölt egy, a maga természetességében készült fotót magáról.
Az Irie Maffia magyar producere évek óta dolgozik együtt ghánai zenészekkel, idén viszont megszületett az első közös, saját produkciójuk is. A RedRed Ghetto c. nótájukkal a napokban debütáltak, a cél pedig elvinni Afrikába az EDM-et. Ha sikerül, reméljük, legalább akkorát fog szólni, mint annak idején az afrobeat.
Pest megyei motorosrendőrök fogják ellenőrizni a motorosokat Szentendre térségében. A cél a balesetek megelőzése és a motorosok figyelmének felhívása a rájuk leselkedő veszélyekre. És ha már ott vannak, az okmányokat és a járművek műszaki állapotát is ellenőrizni fogják.
Minden új szupertrafit bevetnek a zsaruk április közepén. Az akcióra civil jelentkezőket is elvisznek! Küldj javaslatot, hol mérjenek sebességet a rendőrök és te is mehetsz traffipaxozni a rendőrökkel!
Hatvan - A cigarettakereső kutya szagolta ki a lakóbuszban a szajrét, a 13 millió forintos szállítmány eltussolásáért a sofőr öt-ötmilliót ajánlott az adóhivatal pénzügyőreinek
Budapest – A síző Miklós Editet választotta az Év sportolójának az MTK. Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a pénteki díjátadón elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag döntött Miklós Edit mellett.
Tan-Tan – Fiatal atléták égtek halálra abban a buszbalesetben, amely Marokkó északi részén történt. A teljesen kiégett járműben sportolók és edzőik utaztak egy közeli sportversenyre, közülük 31 vesztették életüket, nyolc embert pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.
Nottingham – Megtartotta első edzését az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Notts Countynál Ricardo Moniz. A Ferencváros egykori holland mesterének meg kell mentenie a magyar Bajner Bálintot is foglalkoztató csapatot a kieséstől.
A dohányzás abbahagyása meghosszabbítja az életet, és jelentősen csökkenti a rák veszélyét, kevésbé köztudott azonban, hogy javul a szexuális teljesítménye is annak, aki búcsút int a nikotinnak - írja a gesund.at.
„Szeretem a kritikát. Megerősít.” – LeBron James. Ezzel az amerikai kosársztártól származó idézettel posztolt képet a Facebookra Hosszú Katinka, aki hetek óta az Egyesült Államokban készül.
Legalább 33 ember meghalt és 8 súlyosan megsérült, amikor egy busz és egy teherautó ütközött Marokkó egyik déli városában, Tan-Tanban. Több holttest teljesen elégett, a busztársasággal próbálják azonosítani a tetemeket – mondta a közlekedési minisztérium. Marokkóban átlagosan napi 10 ember … Folytatás
Budapest – A parlament honlapjára feltöltött írásbeli válaszában küldte pszichiáterhez Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a DK-s Varju Lászlót. Varju arról érdeklődött kérdésében, hogy miért van az, hogy míg a KDNP megtiltaná a hétvégi vásárlást, addig a hétvégi vadászatot nem. Varju azonban nem bánt kesztyűs kézzel Semjénnek, keményen beszólt neki levelében.
Sokkal egyszerűbb más pénzéből kifizetni az ember saját hibáit, nem igaz? A kormány izomból rátolja a pénzügyi szektorra a Quaestor-veszteségeket, szinte teljes egészében.
Egy 11 éves New York-i autista fiú tartja lázban az internetezőket. A srác elképesztő memóriáról, tipográfiai és rajzügyességről tett tanúbizonyságot: emlékezetből lerajzolta a világ térképét az egyetemen a táblára.
Texas - Videófelvétel is készült arról, ahogy két rendőr a pultra szorítja, majd egyikük ököllel üti-veri a szülés előtt álló családanyát - adta közre a Vice News-ra hivatkozva a nol.hu
Budapest - A magyar főváros mindig is közkedvelt kirándulóhely volt, évente több százezer turista látogat hozzánk, de nem csak ők, hanem amerikai és nyugat-európai sztárok is dicshimnuszt zengenek Budapest szépségéről, és az itt élők vendégszeretetéről.
Épp bőrrel megúszták a magyarok a thaiföldi Phuket közelében történt hajóbalesetet. Az Ao Nang Princess 5 nevű komp robbanása egy 12éves, izraeli kislány életét követelte.