A Mol-csoport idén kilencedik alkalommal indítja el nemzetközi online tehetségkutató versenyét egyetemistáknak, valamint 12 országban mintegy 220, Magyarországon 75 pozíciót hirdet meg pályakezdőknek.
Harmincöt év alatti határon túli és anyaországi magyar fotográfusok pályázhatnak a Hemző Károly-díjra, melyet tavaly alapított a Pécsi József- és Balázs Béla-díjas fotográfus özvegye, Lajos Mari.
Hónapokig próbálkozott egy 11 éves lánnyal, csak azt nem tudta, hogy valójában az apjával beszélget. Brutális büntetést kapott tettéért: az apa agyonverte. Megrázó felvétel.
Budapest — Fiatalkori „botlásaira" emlékezteti Szabó Győzőt (44) a színdarab, amelyben most játszik. A Ki fut a nő után című vígjátékban jó barátjának keres barátnőt, és nem titkolja, hogy a valóságban másoknak is „kerített" barátnőt.
Pedig az elmúlt egy évben az oroszok váltig állították, hogy az akkor még Ukrajnához tartozó félszigeten tartott népszavazás után kezdtek ezzel foglalkozni.
Budapest — Kíváncsi rosszulléte pontos okára Danics Dóra (28), ezért azt tervezi, hogy elmegy egy vérvételre, ahol megállapítják, pontosan milyen droggal ütötték ki szombat este.
A nő március 6-án, előzetes szóváltás után bántalmazta a férfit. Másnap reggel pedig azt tapasztalta, hogy nem mozdul, hiába szólongatja. Sz. Pálné gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberüléssel gyanúsítja. (police.hu)
Az LMP, a Jobbik és a Magyar Liberális Párt vesz részt az Iszlám Állam (IÁ) elleni nyugati koalícióban való magyar szerepvállalásáról szóló konzultáción
A biztonságpolitikai szakértő szerint, ha Magyarország részt venne az Iszlám Állam elleni katonai koalícióban, javulnának kapcsolataink az Egyesült Államokkal és az európai országokkal.
Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik.
“Hogy én mennyire utálom a munkám” - írta az egyik képhez a 25 éves orosz nő. A fotón egy olyan beteggel volt, akit éppen szívinfarktus miatt vittek be.
Egyebek között fellebbezni lehet majd a bio-élelmiszerek kifogásolt minősítése ellen és az élelmiszerlánc felügyeleti szerv az üzemi konyhákat is vizsgálja.