Ezúttal a való élet utánozza a filmet: a rendőrség úgy sejti, hogy a fiatal nő ugyanúgy rendezte meg eltűnését, ahogy Rosamund Pike a Holtodiglan című moziban.
A nyolcvanhárom éves korában elhunyt költő 2011-ben kapta meg a Nobel-díjat. Itt egy szép versrészlet: Det enda jag vill säga glimmar utom räckhåll som silvret hos pantlånaren.
Manchester – A Unitednél állítólag nem tettek le arról, hogy Cristiano Ronaldo (30) újra náluk rúgja a labdát. Angliai pletykák szerint őrült összegért vásárolnák vissza az aranylabdás portugál csillagot
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken: az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz és a japán jenhez képest viszont erősödött.
Sztrájkbizottságot alakított az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete pénteken, miután a bértárgyalásokat csütörtökön megszakította.
2014-ben 104 milliárd forint mínusz, 2013-ban 137. Tavaly a kormányzati elszámoltatás 70 milliárdba került. Az anyacég elkötelezett a maradás mellett és a CIB is bizakodó.
A kisebb mezőgazdasági termelők érdekében állami beavatkozásra lenne szükség az élelmiszer-kereskedelemben - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Földeákon.
Budapest – Több hónapos böjtjét tölti Kiss Ramóna (30). A Barátok közt sztárja, amikor betöltötte a 30. úgy döntött új életet kezd, ennek érdekében pedig lemondott az alkoholról és a húsról is.
Nyíri Kristóf filozófus felhívására "szenvedélyes és egyértelműen előremutató hozzászólások hangzottak el" a vitán. Az MTA illetékes osztálya támogatja a helyi érintettek autonómiáját.
Április 21-éig adhatják be hangjátékok és hangjátéksorozatok terveit a pályázók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 50 millió forintos pályázatára, amelynek felhívása a nap folyamán jelenik meg a Magyar Média Mecenatúra programot lebonyolító mecenatura.mtva.hu honlapon.
A német légitársaság utasonként 50 ezer euróig - 15 millió forintig - terjedő azonnali segélyt ajánlott fel a kedden lezuhant repülőgépen utazók hozzátartozóinak.
A fehérneműgyár árulja magyarországi üzemét, és ha nem sikerül eladniuk, akkor bezár a gyár. A német cég mindenképp kivonul Magyarországról, és az is biztos, hogy a munkások 40 százalékát már a nyáron elküldik. (Castellum)
“Természetesen nem pótolhatjuk az elveszett életeket, de szerettünk volna azonnali, anyagi segítséget nyújtani a családoknak” – kommentálta a bejelentést a Germanwings szóvivője. (Marketwatch)
Podgorica – Kórházba szállították az orosz futballválogatott kapusát, Igor Akinfejevet, miután a montenegrói Eb-selejtezőn a lelátóról megdobták egy pirotechnikai eszközzel
Már az első percben félbeszakadt a meccs, mert egy petárdával megdobták az orosz kapust. A 66. percben megint dobáltak a montenegrói drukkerek, ezután levonultak az oroszok.
A svéd kormány bocsánatát fejezte ki, amiért Margot Wallström külügyminiszter közelmúltbeli megnyilvánulásai, amelyekben a szaúd-arábiai emberi jogi helyzetet bírálta, esetleg megsértették a közel-keleti királyságot vagy az iszlámot.
A rossz utakon évente több ezer kocsi sérül meg, az autósok közel 30 százalékát érte már kátyúkár, amely miatt a biztosítóktól és a Magyar Közúttól is igényelhető pénz.
Nyertek a spanyolok és az angolok, ahogy Ausztria és Svédország is. Harry Kane, a Tottenham 21 éves szupertehetsége első válogatottságán 80 másodperc alatt betalált.
A bankcsoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva - közölte a bank az MTI-vel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken: az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz és a japán jenhez képest viszont erősödött.
Sztrájkbizottságot alakított az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete pénteken, miután a bértárgyalásokat csütörtökön megszakította.
A holland szélsőjobboldali vezető nem érti, hogy a nyugati kormányok miért korlátozzák a szélsőségesek kiutazását. Ha bűncselekményt akarnak elkövetni, akkor azt inkább Irakban vagy Szíriában tegyék meg - mondta.
A kisebb mezőgazdasági termelők érdekében állami beavatkozásra lenne szükség az élelmiszer-kereskedelemben - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Földeákon.