Pályázatot hirdetnek a Magyar Menyegző egyes szerepeire, a produkciót a Papp László Budapest Sportarénában adják elő április 24-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF).
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai vitán felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a vele szomszédos országok destabilizálásával és tartsa magát a nemzetközi jog előírásaihoz.
Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat a pénteki imák idején a jemeni fővárosban, a terrortámadás-sorozatban több mint 140 ember vesztette életét. A merényletet az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet vállalta magára.
A holokauszt Dunába lőtt áldozatai emlékére imát mondtak, a vascipőknél mécsest gyújtottak, virágot és követ helyeztek el a résztvevők, majd elénekelték a Himnuszt.
Erdogan közölte, hogy országa a segéllyel szeretne hozzájárulni a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus elől Ukrajna más térségeibe menekült lakosok ellátásához.
A következő hónapokban a gazdaság teljesítménye alapján várható, hogy a hitelminősítők pozitív kilátásról, illetve további felminősítésről döntenek, így befektetési ajánlást kaphat Magyarország - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Egymillió ember írta alá a petíciót, amiben azt követelik, hogy a BBC vegye vissza Jeremy Clarksont, a Top Gear műsorvezetőjét. Clarksont azért függesztette fel a brit közszolgálati adó, mert egy forgatás során leütötte az egyik producert. (Independent)
Az Európai Tanács elnöke szerint nő a 28 tagállam között a feszültség, mert egyes országok kormányai csak vonakodva támogatják a szankciókat. Az EU vezetői csütörtökön állapodtak meg arról, hogy az Oroszország elleni szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Ukrajnában nem lesz béke. Egyes … Folytatás
Feloldották a II. kerületi Árpád fejedelem útján elrendelt korlátozást, amelyet péntek délután egy világháborús robbanótest miatt rendeltek el - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
Visszaszolgáltatási megállapodást írt alá Németország a Gurlitt-örökség egy darabjára vonatkozóan, amelyről szakértők tavaly megállapították, hogy a nácik által rabolt műkincsek közé tartozik.
Bíborosi címe megmarad, de az ezzel járó jogokról és kiváltságokról lemondott Keith O'Brien skót bíboros, aki 2013-ban szexuális botrány miatt távozott a skót katolikus egyház éléről.
Nem tudni arról, hogy a pénteki jemeni merényleteknek lenne magyar áldozata - közölte az M1 péntek esti Híradójában Bayer Mihály, Magyarország kuvaiti nagykövete.
Az emberi erőforrások minisztere levelében gratulált Kocsis Fülöp püspök kinevezéséhez, s jó kívánságait fejezte ki a magyar görögkatolikusok első metropolitájának.
Új magyar kereskedőház nyílik Afrikában, szombaton nyitja meg ugyanis hivatalosan kapuit a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. támogatásával a Szudáni - Magyar Kereskedőház Kartúmban - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. az MTI-vel.