A parlamenti demokrácia kérdései, az információs társadalom megerősítése, valamint a fiataloknak a közéletbe való bevonása voltak a fő témák a visegrádi négyek parlamenti vezetőinek találkozóján pénteken Pozsonyban, a résztvevők közös nyilatkozatban álltak ki az együttműködés erősítése és a parlamenti bizottsági munka élénkítése mellett.
Csalás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a dél-franciaországi Grasse büntetőbírósága azt a nyugdíjas villanyszerelőt és feleségét, akik a garázsukban negyven éven át 271 Picasso-művet rejtegetettek.
A volt román államfő a fekete március évfordulója alkalmából szervezett marosvásárhelyi kerekasztal-beszélgetésen tekintette át a román-magyar viszony alakulását.
A menopauza során, az ösztrogénhormon szintjének csökkenésével a hüvely szűkebbé és rövidebbé válik, fala elvékonyodik és kiszárad, ezért az együttlét kellemetlenné válhat. Sokan ezért inkább le is mondanak a szexről, pedig ez nagy hiba.
Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
Sydney ‒ Ciki vagy vicces? Lewis Hamiltont (30) megállította egy turista pár az utcán, de nem autogramért vagy közös fotóért, hanem azt kérték a Forma–1-es pilótától, hogy készítsen róluk egy képet.
Egyenlő munkavállalói részesedést követel a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap 11 munkatársa a vezetőségtől a párizsi terrortámadásokat követően adományokból, új előfizetésekből és támogatásokból 30 millió eurós bevételre szert tett magazin tulajdonlásában.
Péntekre virradóra találta holtan 42 éves édesanyját egy szentendrei fiú. A kiérkező rendőrök és orvosok megállapították, hogy idegenkezűség okozta a nő halálát. A közelben találtak egy eszméletlen férfit, akit kórházba szállítottak, de egyelőre nincsen kihallgatható állapotban, nem tudni, hogy van-e … Folytatás
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozik Mezei János - korrupciógyanúval előzetes letartóztatásba helyezett - gyergyószentmiklósi polgármester meghurcolása ellen.
Kocsis Máté Józsefváros polgármestere tavaly decemberben javasolta a drogtesztet a 12-18 éves korosztálynál, a politikusoknál és az újságíróknál. Azóta azonban az ügyben nem történt előrelépés. – írja a 444.hu
Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb, mondta a magyar miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.
Sanford – Megtalálták a Triász mészárosát! Az észak-karolinai város közelében az állami egyetem antropológusai feltárták a Carnufex carolinensis, azaz a Karolinai mészáros megkövült maradványát, és térhatású eljárással azt is kimutatták, hogy a 231 millió évvel ezelőtt élt ragadozó hüllő a két hátsó lábán közlekedett.
A jogalkotás helyzetéről, a jogbiztonság fontosságáról, a szolgáltató bíróságról fejtették ki álláspontjukat a hivatásrendek vezetői és jogtudósok Kaposváron, a 23. Jogi beszélgetéseken, amelyet ezúttal Jogból is megárt a sok címmel rendeztek meg.
Szavahihetőségre alapozott megállapodást kell kötni Iránnal az iszlám köztársaság nukleáris programjának nemzetközi ellenőrzés alá helyezéséről - hangsúlyozta Angela Merkel.
Az internetre feltöltött hatperces felvétel tanúsága szerint a földön térdeplő, narancsszínű kezeslábast viselő férfiakat fekete csuklyás fegyveresek végezték ki. Mind a három hóhér kurd nyelven beszélt.
A Japánban található fukusimai erőmű négy évvel ezelőtt (2011. március 11-én) súlyosan károsodott egy földrengés és az azt követő szökőár miatt, ez volt az 1986-os csernobili tragédia óta a legnagyobb atombaleset.
Los Angeles — Besokallt Brad Pitt (51)! A hollywoodi sztár amerikai lapinformációk szerint annyira kiakadt felesége, Angelina Jolie (39) miatt, hogy egészen a világ másik végére, a franciaországi kastélyukig menekült el mellőle.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra buzdította pénteken Görögországot, hogy az eddiginél jobban használja ki az EU strukturális támogatási keretét és más uniós forrásokat.
Többségükben őszre befejeződnek azok a Győr-Moson-Sopron megyei európai uniós társfinanszírozású beruházások, amelyek felkerültek a Miniszterelnökség által közzétett késedelmes listára - mondták a projektgazdák az MTI megkeresésére.
A XXII. kerületi Vasút utcában hétfő, kedd és csütörtök után pénteken is bombát találtak. A tűzszerészek most egy második világháborús, 76 milliméteres lőszert hatástalanítottak. (MTI)
Az Együtt kezdeményezte a tüntetéseket, amik mögé beállt az MSZP, a DK, a PM és a MOMA is. Április 19-én több mint száz településen szerveznek megmozdulást. Szigetvári Viktor elmondta, hogy “küzdünk Polt Péter elfogultsága, Vida Ildikó erkölcsi és szakmai alkalmatlansága … Folytatás