Még a nap folyamán közzéteszi honlapján idei, közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztésére kiírt pályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.
Torinó – Rossz hírt kaptak a Juventus szurkolói. Az olasz labdarúgócsapat francia középpályása, Paul Pogba (22) két hónapra kidőlt, a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján elszenvedett sérülése miatt.
Csütörtökön bemutattunk egy dokumentumot, amiben az Európai Bizottság összefoglalta, hogy mennyi támogatást hívott le decemberig Magyarország, és hogy a magyar kormány a költségvetés stabilitásáért aggódott a pénzek visszatartása miatt. A dokumentum nem a bizottság elnöke és Györkös Péter találkozójára készült, … Folytatás
A különleges élmény az ország egész területén megfigyelhető volt, szerencsére a felhők sem rondítanak bele a látványba, amikor a hold kiakarta a nap hatvan százalékát.
New York – Apák szégyene! Nem bírom felfogni, egy szülő hogy képes ilyesmit megtenni. Az ilyesmire nincs mentség. Örülök, hogy maga börtönbe kerül. Nem akarok olyan közösségben élni, ahol az ilyenek, mint maga szabadon sétálnak – mondta Troy Webber bírónő, amikor kihirdette a legalább 20 éves elzárásról szóló ítéletet Leonardo Espinal (49) bűnügyében.
A nyugdíjas házaspár először azt hitte, hogy a kissrác csak viccelődik velük egy hatalmas kézzel a kezében. Aztán arra kapcsoltak, hogy a helyzet véresen komoly.
A 2014-es BL-döntő után most a negyeddöntőben találkozik a Real Madrid és az Atlético. A Barcelona és a PSG a csoportkör után megint összekerültek. A másik két negyeddöntő Bayern München-Porto és Juventus-Monaco lesz. A negyeddöntők első meccsét április 14/15-én, a … Folytatás
A Johnnie Walkert, a Guinnesst és a Bailey’st is forgalmazó Diaego tesz ilyet az amerikai italaira. Az USA-ban 2013-ban engedélyezték az ilyen típusú címkék elhelyezését a szeszesitalok üvegein, de a vállalatok maguk dönthetnek arról, hogy feltüntetik ezeket az információkat vagy sem. A … Folytatás
Kínában lassan minden nap részeges napfogyatkozás van: ahogy terebélyesedik a középosztály, úgy iszik egyre többet. A nagyivás ráadásul nem is egy baráti elfoglaltság arrafelé.
Legalább két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát csaknem egyidejűleg a jemeni fővárosban a lázadók ellenőrzése alatt álló mecseteknél a pénteki imák idején; a halottak és a sebesültek száma több tucatnyi - számoltak be róla a jemeni hatóságok.
Míg a korábbi években inkább a mellek domborodtak, idén a hátsó feleken volt a hangsúly celebjeinknél, már ami a ruhaválasztást illeti. Összeszedtük a legkerekebb, vagy éppen a leggázabb fenekeket. Szavazzon a legjobbra!
Az Európai Bizottság elnöke néha egyszerűen képtelen elengedni a magyar miniszterelnököt. Néhány hónapja pajkosan kihúzta egy csomó kamera elől, most pedig a mellkasához szorítja Orbán jobbját.
A Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára kifejtette: a magyar menekültpolitika megítélése Európában nem rossz.
Az innovatív összetételű Berocca olyan vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek emelik a szellemi teljesítményt és a fizikai állóképességet.