Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A NAV-nál alapvető követelmény, hogy összes dolgozója feddhetetlen legyen, és a jogszabályok maradéktalan betartásával végezze munkáját - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját befolyásoló, eltérő irányú hatások miatt egyelőre bizonytalan az MNB egyébként biztosra vehető újabb enyhítési ciklusának várható mértéke.
Két magyar cég, az Umirs Europe Kft. és a Molaris Kft. a világ egyik leghosszabb, ezer kilométeres egybefüggő határvédelmi rendszerét szállítja Türkmenisztánba.
Közel egy éven keresztül mardosta a lelkiismerete azt a férfit, aki végül úgy döntött, kártalanítja áldozatait. Persze a megérdemelt jutalom sem maradt el.
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában működő külképviseletet Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára avatta fel.
Az MSZP minden, a jogbiztonságot és az emberek érdekeit előmozdító változást támogat, de az állampolgárok eljárási jogait csorbító módosításokhoz soha nem fog hozzájárulni.
A keretszámokat meghatározó kormányrendelet több mint féléves késéssel jelent meg, s az állam kisajátította azokat a szakokat, amelyekben korábban korlátlan beiskolázás volt - mondta Dúró Dóra.
Egy óriásberuházás helyett több kisebb projektet kell megvalósítani ahhoz, hogy diverzifikáljuk a délkelet-európai térség gázellátását - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium energiaügyi különmegbízottja csütörtökön Budapesten.
A miniszter elmondta, a Digitális Magyarország program keretében induló fejlesztések révén az év végéig a nyíregyházi járásban található háztartások száz százaléka számára elérhetővé válik a nagy sebességű internet.
A Google Kulturális Intézetének oldalán már több mint tízezer street art alkotást és a köztéri művészetet bemutató mintegy 260 kiállítást nézhetnek meg az internetezők.
A Halászati Operatív Program és annak folytatásaként a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program a haltermelő létesítmények, így a halastavak és halfeldolgozók fejlesztési lehetőségeinek finanszírozására szolgál - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Vasárnap ebben az idényben utoljára visz élelmet az utcán élő hajléktalan embereknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat teajárata, és ezzel gyakorlatilag véget ér a téli krízisidőszak a karitatív szervezet hajléktalanellátó intézményeiben.
Dr. Kaylene Henderson ausztrál gyermekpszichiáter – aki háromgyermekes anyuka – szerint a kisgyermekek 50 százaléka küzd rémálmokkal, ez a probléma leginkább a 3–6 éves korosztályt érinti.
A bankszektor érdeke az, hogy határidőre, minden ügyféllel pontosan elszámoljon - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szervezet sajtóbeszélgetésén.
Idén februárban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 256,9 milliárd forintot tett ki, amely jóval alacsonyabb az előző év azonos hónapjának 407,9 milliárd forintos hiányánál.
Kétnapos tudományos konferenciával ünnepli fennállásának húszéves jubileumát a zágrábi Bölcsésztudományi Egyetem hungarológiai tanszéke csütörtökön és pénteken.