Párizs — Szinte már biztos, hogy Franciaországban is legális lesz az eutanázia, bár a kegyes halál egy kíméletesebb formája, a „csillapító kábítás" mellett érvelnek leginkább a politikusok.
Madrid — Gyarapodott a Real Madrid Magyar Szurkolói Klub, a Pena Madridista Húngara: a Bajnokok Ligája-címvédő futballklub hazai rajongói éppen a spanyol fővárosban vettek fel új tagokat.
London — A milliomos zenész Dynamic (35, jobbra) és barátja, a rapper Curtis (25) egy egyszerű vásárlótúrára utazott Londonba a napokban, amiről be is számoltak rajongóiknak a közösségi oldalukon.
Budapest — Ugyan szerepel a plakáton és a szórólapokon, messze nem biztos, hogy Hajós András (46) lesz a Zsüti 100 G. Dénes György-emlékgála műsorvezetője.
Nemzet Művészéhez méltó boldogság jellemezte a Jászai Mari- és Kossuth-díjas Sinkó László 75. születésnapját. Nem volt könnyű elérni a szinkronhangként is legendás színészt, olyan sokan hívták fel, és természetesen olvasóink nevében köszöntöttük fel.
Tulajdonképpen tök jogos igény 3D-ben ábrázolni a hozamgörbéket (idő, hozam és a lejáratok hossza a három tengely), ehhez képest hiába szoktam lelkesen nézni ilyesmiket, eddig még nem láttam ezt a megvalósítást. A New York Times Upshot nevű blogja most szépen … Folytatás
A Federal Reserve kidobta a szokásos havi kamatdöntés utáni nyilatkozatból a “türelmes” szót, ami arra utal, hogy júniusban elkezdhetik a kamatemelést. Ez elég durva lenne, hiszen 2008 vége óta eltelt 6-7 évben mindenki eléggé hozzászokott, hogy gyakorlatilag ingyen van a … Folytatás
A nemrég hivatalba lépett horvát államfő, Kolinda Grabar-Kitarovic eltávolítatta Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök mellszobrát az elnöki hivatalból - jelentette szerdán a horvát média.
A munkák első üteme várhatóan május 10-éig tart, ez idő alatt a Pagony utca mellett a Németvölgyi út nyugati ágát a Mártonhegyi út és a Stromfeld Aurél út közötti szakaszon mindkét irányból lezárják.
Szövetségi és integrációs egyezményt írt alá Moszkvában szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök és Leonyid Tyibilov dél-oszétiai vezető. Az egyezmény értelmében egymásba olvasztják Dél-Oszétia és Oroszország haderejét és gazdaságát.
A német pénzügyminiszter arra figyelmeztette Görögországot, hogy "fogy az ideje", és egyre nehezebb megoldást találni az üres államkincstárral küzdő Athén problémáira.
Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a bukaresti képviselőház szerdán, egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói tartózkodtak.
A fideszes országgyűlési képviselő a tapolcai időközi választás kapcsán azt mondta: a 2020-ig tartó európai uniós ciklus forrásainak felhasználásánál nem mindegy, kinek milyen a tárgyalóképessége.