Hunvald György volt erzsébetvárosi, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester ügyében nem állapítható meg bűncselekmény, ezért jogerősen felmentette őket a bíróság a hűtlen kezelés vádja alól.
Le volt fizetve minden rendőr; ha úgy dolgoznak ahogy kell, másképp alakult volna a nyomozás - mondta egy tanú a négy halálos áldozatot követelő, másfél évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Portik Tamás és Jozef Rohác ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.
Nagyréde — Már húszan jelentkeztek pótnagymamának arra a felhívásra, amit Blaskó István (46) özvegy apuka tett közzé az interneten, miután a felesége a múlt héten meghalt, és két kisgyermeket hagyott rá.
Magyarország — Levegőbe emelkedett a Magnus Fusion nevű, magyar fejlesztésű repülő, amivel Földi Zoltán (40) és Hankusz Kálmán (40) fotós a Földközi-tenger megkerülésére indul.
Ma már egyre több tudományos vizsgálat is bizonyítja, hogy hatalmas erőt ad egy súlyos betegnek a túléléshez, ha vannak olyan szerettei, akikkel még együtt szeretne lenni, akiknek a kedvéért meg akar gyógyulni - írja a Kiskegyed.hu.
A Várkert Bazár talán az az állami beruházás, amit a legtöbbször adtak át ünnepélyesen 2014-ben, és ami ehhez képest csak nem akart elkészülni. Most a kultura.hu-n jelent meg interjú arról, hogy lassan lezárják a teendőket a Bazár körül, amivel a "sajtó méltatlanul bánt".
Nagy macera, de látványos vendégváró lehet a kifordított főtt tojás. Az ember megszokja, hogy a tojás kívül fehér belül sárgra, de a japánok természetesen „feltalálták” a kifordított változatát is.
Minden van: tükör előtt bohóckodás, szelfibot, yolozás. Így népszerűsítik az új egészségbiztosítási rendszert, és hogy idén február 15-ig kell elintézni a papírokat.
Egy hónapon belül két premierre készült fel Szilágyi Tibor (72), aki szerint ez nem kivitelezhetetlen, csak a próbákon kívül is foglalkozni kell a szereppel. A Kossuth-díjas művésznek a veszprémi Fizikusok után péntek este a Karinthy Színházban lesz bemutatója.
Budapest — Rippel Feri (43) nemcsak artista testvérével, Viktorral kedveli az akrobatikus mutatványokat, de gyönyörű párjával, Nyitrai Dalmával (20) is.
London — Látványosan megnőtt Katalin hercegnő (33) pocakja, ami nem is csoda, hiszen a brit trónörökös fia, Vilmos herceg (33) és felesége májusra várják második babájukat.
Menton — Csaknem kilencven éve rendezik meg a franciaországi Menton városában az évenkénti citromfesztivált, ami tulajdonképpen nem szól másról, mint hogy a környéken bőven termő citrusfélékkel, naranccsal és citrommal díszítik fel az egész várost.
Houston — Először találkozott szemtől szemben férje gyilkosával az amerikai mesterlövészként elhíresült iraki veterán, Chris Kyle özvegye az ügyben megtartott első tárgyalási napon.
Akinek valaha jelentett valamit Bikinifenék, az mindenképp nézze meg, mert az új 3d film sokkal jobb az elsőnél. Minden van benne, ami kell: időutazás, a galaxis felett őrködő űrdelfin, megvívják az évezred burgerharcát a strandon, és még az is kiderül, mit rejt Spongyabob Kockanadrág agya.
Bizonyos kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeknél a törvény nagyon súlyos kötelező börtönbüntetést ír elő az Egyesült Államokban, akkor is, ha nem erőszakos az elkövető.
Elkészült a tavaly nyáron súlyos tűzkárt szenvedett Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota védőteteje, amely arra hivatott, hogy megvédje az épületet a további állagromlástól - ismertette Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke, a szerkezet átadása alkalmából tartott helyszíni sajtótájékoztatón.
csinált listát az io9. Vannak benne szerintem súlyos tévedések, de hogy George Smiley-t rakták az első helyre a Tinker, Tailor, Soldier, Spyból, azzal teljesen egyetértek. Ha szereti a kémregényeket, és kitalált személyeket rangsoroló listákon őrjöngeni, akkor errefelé megteheti.
Az FBI igazgatója James B. Comey gyakorlatilag elismerte, hogy a rendőrök egy része hosszú évek szolgálata után rosszabbat feltételez a feketékről, mint a fehérekről, és hogy sokan egy idő után azt gondolják, hogy minden gyanúsított bűnös.
Elmegyek enni valamit, mert sajnos nem reggeliztem, és már éhen halok. Sose hagyják ki a reggelit, állítólag az a legfontosabb étkezés! TBG kezd holnap, remélem nem éhgyomorra.
Budapest — Akasztották a hóhért! Most derült ki, hogy nemrégiben egy tovább már nem halasztható operáció miatt négy napot töltött a Péterfy utcai kórházban a mentőszolgálat nagy ismertségnek örvendő szóvivője, de már jól van.
Mostantól az igazi Metallica rajongóknak már a sípályán sem kell nélkülözniük kedvenceiket. Az amerikai heavy metal együttes összeállt egy amerikai székhelyű sportszergyártóval és már el is készült az első két Metallica márkájú léctípus. Hamarosan dzsekiket és más kiegészítőket is kiadnak az együttes neve alatt.
“Napközben nyugaton maradhat több felhő, az ország nagy részén azonban sok napsütésre számíthatunk” – mondják az időjósok, higgyünk nekik! Hajnalban 0, -6, nappal 3, 10 fok várható. (Időkép)
Lekapcsoltak egy 34 éves zuglói férfit, aki “a botanikus szakértő véleménye szerint- kannabisz növényeket nevelt”, adta hírül a police.hu. A rendőrség egy 4 nm-es fóliasátrat talált a férfi lakásában, a látvány még a botanikust is meglepte.