A Gyöngyösi Ferences Könyvtárban elfeledett kódextöredékek bukkantak fel újra. A 14-16. századból származó dokumentumokat többször is elrejtették, majd pár héttel ezelőtt találták meg újra.
Az év első Grand Slam döntőjében a brit (bár az angol sajtóban vereség esetén skóttá váló) Andy Murray-t verte 7:6, 6:7, 6:3, 6:0-ra. A világelső szerb teniszezőnek ez ötödik ausztrál sikere, összeségében már 8 egyéni Grand Slam győzelemnél jár.
Azt még nem árulták el, hogy a jelenlegi 586 euróról (~180 ezer forint( mennyire emelnék – a megszorítások előtt 751 euró (~233 ezer forint) volt. Az új munkaügyi miniszter, Panosz Szkurletisz emellett újra bevezetné a kollektív szerződéseket is. Azt már … Folytatás
Az ellenzéki párt arra kíváncsi, mi szükség az off-shore hátterű cég jelenlétére a magyar energiaellátásban, és mekkora nyereséget ,,enged át" a társaságnak az MVM.
Itt lesz a szomszédban, Szarajevóban. Június 6-án próbál majd lendületet adni “a testvériség megteremtése érdekében kifejtett erőfeszítéseknek”. Boszniában három nagy felekezet, az ortodox keresztény szerbek, a katolikus horvátok és a muzulmán bosnyákok öldökölték egymást a 18,5 éve véget ért polgárháborúban, … Folytatás
Ezen a környéken nem nagyon voltak harcok, támadások a lassan ötödik éve tartó polgárháborúban. Négy-hét halottról érkezett jelentés. Síita zarándokok busza robbant fel, így valószínűsíthető, hogy az ország jelentős részét megszálló, a szunnita iszlám szélsőséges, szalafista irányát követő csoportok, az … Folytatás
Több száz embert kellett kitelepíteni Epírosz térségében, ahol négy folyó is kilépett a medréből. A heves esőzések és a gyors olvadás együtt okozták az áradást, ami Árta városában elsodorta a híres, 18. században épült Pláka-kőhidat. Az új kormányfőt, Alekszisz Cipraszt … Folytatás
Hazánkba látogat Vlagyimir Putyin orosz államfő: ennek örömére szeretnénk egy olyan játékot ajánlani, amit alighanem mindenkinek birtokolnia kell: a barnamedvét meglovagló politikus akciófigurát!
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung beszámolója szerint a nagyjából 40 fős egység fele-fele arányban a fogadó állam és a NATO katonáiból állna. A tervezetet február elején vitatják meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei.
A Barátok közt Tóbiásaként meleg férfit alakít, az Alföldi Róbert rendezte Őrült nők ketrecében pedig transzvesztita szobalányt. A két meleg szerep miatt érik támadások, ám rengeteg szeretetet is kap a közönségtől Józan László.
Bár Angela Merkel német kancellár hétfőn tesz villámlátogatást Budapesten, nemcsak aznap, hanem vasárnap is országszerte tüntettek az európai Magyarországért.
A kanadai Blake Dinkin 13 éve olvasott egy baromságot, az alapján kigondolt egy még nagyobb baromságot, és most békében, remekül és kényelmesen él az ötletéből. Ami talán nem is volt akkora baromság.
Budapest — Megérte a sok próba és a megfeszített munka. Vastapssal jutalmazta a közönség szombaton Hujber Ferencet (40) és az Estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című vígjáték többi színészét.