Jeremy Meeks egy közönséges bűnöző, illegális fegyvertartásért vették őrizetbe, meg azért, mert tagja volt egy ismert bűnbandának. Az őrizetbe vételekor készült fotó azonban szénné égette az internetet, Meeks női rajongói leveleket kapott, de modellügynökségek és pornóproducerek is megkeresték. Most lett … Folytatás
A kereszténydemokrata politikus a javaslattal összefüggésben jelezte: az megakasztja a végrehajtás folyamatát, két évig terjedő moratóriumot is lehetővé tesz majd, ha a parlament elfogadja.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
A lengyel parlament alsóháza végül megszavazta a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló ET-egyezmény ratifikálását.
Ezt mondta Simicska Lajos a Népszabadságnak, mikor arról kérdezték, mit tesz most, hogy a hozzá köthető jobboldali médiabirodalom legfőbb vezetői lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak pozíciójukról. Akik a Magyar Nemzet szerkesztősége környékén bolyonganak, vigyázzanak a testi épségükre!
A kormány a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztését tűzi ki célul, ami azt jelenti, hogy erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
Los Angeles – Nem szereti a szűk ruhákat Keira Knightley (29), szerinte nincs szükség arra, hogy mindenki azt firtassa, mennyit hízott - vagy éppen nem hízott - egy nő a terhesség alatt.
London – Náluk intelligensebb, sikeres nőket keresnek manapság a férfiak a társkeresőkön – derült ki az egyik legnagyobb párkereső portál, a Match.com felméréséből.
A Fidesz frakcióvezetője pénteken dél körül tartott sajtótájékoztatót. Ezen a rendezvényen Rogánt kérdezték az Orbán-Simicska háborúról is, de válaszul csak mosolygott a frakcióvezető. Szerinte teljesen érthető, hogy ha egy új adó sérti valamilyen vállalkozó üzleti érdekeit, az ellenkezni fog.
Több mint 1,3 milliárd forintos európai uniós és állami támogatásnak köszönhetően tovább fejlesztik regionális onkológiai ellátás színvonalát a szombathelyi Markusovszky Kórházban.
Politikai kémkedéssel gyanúsított két török rendőrt vettek őrizetbe a román hatóságok a magyar határ közelében, az Arad megyei Nagylakon (Nadlac), akik ellen nemzetközi körözést adott ki az Interpol - közölte pénteken a román Digi 24 hírtelevízió.
Márciusban jön az Evolution & Mobile Hungary 2015 konferencia a legfrissebb mobilpiaci, közösségi média és online hirdetési trendekről, okosodó városokról, dübörgő reklámtőzsdéről és #hashtag őrületről.
Ukrajna a túlélésért küzd, az Egyesült Államoknak és az Európai Unió egészének pedig ki kell állnia Kijev mellett - jelentette ki pénteken Brüsszelben Joe Biden amerikai alelnök.
A miniszterelnök a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Csemadok - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség vezetőivel tárgyalt az Országházban.
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi megbízott elnöke pénteken átvette hivatalos elnöki kinevezését az emberi erőforrások miniszterétől.
Ismét meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a csepeli Burattino Általános Iskolában korábban testnevelő tanárként dolgozó férfinak az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy több fiútanítványával erőszakoskodott.