Megerősíti a NATO a keleti végeket, amelyre az elmúlt évtizedben nemigen volt szükség, mert teljesen békés volt a biztonsági környezet, de ebben drámai változást hozott az orosz-ukrán konfliktus - mondta Hende Csaba.
"Mert a Hosszúpályi és Monostorpályi között közlekedő, körülbelül 20 perc múlva érkező autóbuszon nagyon gyanúsan viselkedő, valamire készülő, külföldi személyek vannak."
A múlt évről tartott tájékoztatót az országos rendőrfőkapitányság (ORFK). Néhány érdekesség az amúgy rendőrnyelven megfogalmazott tájékoztatóból. Például tavaly 309 394 rendőri eljárást regisztráltak, ez 13,8 százalékos csökkenés éves szinten. Továbbá: ”jelentősen, 30 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma” 2013-hoz képest, és … Folytatás
A svéd multi ezzel a lépéssel próbálja kompenzálni a vasárnapi boltbezárásból eredő bevételkiesést. Március 15-től ugyanis végre minden áldott vasárnap akadálytalanul lehet majd anyázni a kormányt, hogy bezáratta a boltokat vasárnap, így az Ikea sem lesz nyitva. A multi ezért … Folytatás
Számítógépes kalózok betörtek az Egyesült Államok második legnagyobb egészségbiztosító társaságának informatikai rendszerébe, és nem kevesebb mint 80 millió ügyfél számlaadatait lopták el.
Látási problémák, ízületi fájdalom, haj- és emlékezetvesztés, valamint szorongásos rohamok sújtják a nyugat-afrikai ebolajárvány túlélőinek egy részét.
Holtpontra jutott az ENSZ regionális fegyverszüneti övezetekről szóló béketerve, mivel Damaszkusz nem érzi szükségét annak, hogy különböző, olykor egymás ellen harcoló fegyveres csoportoknak tegyen engedményeket.
A tokiói maratoni futáson már tesztelik a japán rendőrök a majd a 2020-as olimpián már kipróbált gyakorlatot, miszerint futóversenyt futó rendőrökkel biztosítanak. A hatvannégy fős csapat a tokiói maratonon nem hobbiból, hanem kötelességből fog részt venni, és folyamatosan kamerával rögzítik … Folytatás
Az ukrán valuta ugyan már hónapok óta gyengül, de csütörtökön olyat produkált, mint a rubel jó pár héttel ezelőtt, amikor összeomlott: a dollárral szemben értékének a 47%-át vesztette el, a Quartz grafikonja elég jól érzékelteti, miről van szó. Az ok … Folytatás
Nagyobbacska tüntetést váltott ki a görög fővárosban az Európai Központi Bank azon döntése, hogy nem fogadja el az államadósság refinanszírozásához a görög, bóvlinak tekintett államkötvényeket. Az EKB szerint ugyanis így átláthatatlanná válik a válság rendezése, emellett egyébként egy hatvan milliárd … Folytatás
Isabel Coixet spanyol rendező Nobody Wants the Night című alkotásának világpremierjével megnyílt csütörtök este a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.
A múlt év decembere fekete hónapként vonulhat be a bristoli állatkert történetébe: egy Cebu szigeti kandisznó felfalta egész családját. Pedig a kapcsolat jól indult: a nőstényt, Manillát tavaly kapta Elvis, és váratlanul jól megvoltak, párosodtak. Ám a bébi születésekor Elvis megette … Folytatás
"Nem hagyjuk magunkat megzsarolni, nem félünk, győzni fogunk" - ezzel a jelmondattal demonstráltak a görög parlament épülete előtt összegyűlt tiltakozók.
A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint átfogó ukrajnai béketervet terjeszt elő kijevi és moszkvai tárgyalásain Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök. A német kormány cáfolta a lap jelentését.
A médiatulajdonos, oligarcha és egykori kolesztárs nagyon nem örül annak, hogy míg az RTL-nek kedvez a médiaadó módosítása, az ő vállalkozásainak pont rossz lenne.
Schweitzer József 1922-ben született Veszprémben. Az ELTE-n végzett bölcsészként, 1947-ben avattá rabbivá. 1948 és 1981 között Pécsen volt főrabbi, majd a budapesti neológ hitközség hívta meg főrabbinak, később lett országos főrabbi. Vezette a rabbiképzőt is, számos könyve megjelent.
Izgalmasra sikeredett az afrikai kontinenstorna utolsó előtti találkozója. A házigazdák, Egyenlítői-Guinea szurkolói üvegekkel kezdték el dobálni a ghánaiakat, mivel azok – joggal – eléggé megörültek csapatuk teljesítményének: 3 góllal verték meg a tornát rendezőket. A csetepaténak végül a rendőrség és … Folytatás