Cesar Millan kutyanevelési módszereit világszerte sikerrel alkalmazzák. Egy nő azonban most azt állítja, hogy a kutyadoki hibájából szenvedett maradandó sérüléseket.
Párizs – Előkerült a párizsi kóserboltban gyilkoló terrorista felesége? Hayat Boumeddiene (26) egy az Iszlám Állam által a héten közzétett videóban tűnhetett fel, amelyben újabb támadásokkal fenyegetik meg a franciákat.
Csodálatos játék a BBC-n, egyben egy megdöbbentő szám: aki ma Magyarországon a minimálbér összegét keresi (havi 105 000 forint), az 2699 év alatt tudja összehozni, amit Cristiano Ronaldo egy év alatt. Illetve Ronaldo 16 perc alatt keres annyit, mint ő … Folytatás
Újabb két ütemmel, mintegy 540 millió forintból folytatódik Közép-Európa egyik legnagyobb angolkertjének, a dégi Festetics-kastély történeti parkjának helyreállítása.
Duró Dóra elmondta: az integráció erőltetése helyett olyan vegyes modellben gondolkodnak, ahol párhuzamosan működnek integrált és szegregált intézmények.
Az alaptörvényben szereplő képviselői és bírói mentelmi jog megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot elküldték az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
London – Nicole Scherzinger (36) még mindig szerelmes Lewis Hamiltonban (30). Az énekesnő először szólalt meg azóta, hogy szakított a Forma-1 kétszeres világbajnokával.
Visszafogadta a gyászoló anya azt a babysittert, aki felelsős volt gyermeke haláláért. “Elvesztettem a fiam. Egy barátot már nem veszíthetek el” - magyarázta.
Furcsa kép tárult azoknak a kommandósoknak a szeme elé, akik egy budapesti szállodában törtek rá három férfire, akik fogva tartottak egy meztelen férfit.
Karantén Mezőkövesden: mi nem mehetünk be, ők nem jöhetnek ki. Még egy sajtótájékoztató sincs, a frakciónak lefoglalt Balneo Hotel egy elefántcsonttorony. De azért van, ahova be lehet látni. Csak itt, csak most, csak nálunk megnézhetik a semmit.
Az uniós beruházási terv finanszírozása nem érinti majd negatívan sem az EU kohéziós politikáját, sem a mezőgazdasági támogatási politikát - erről biztosította Szijjártó Pétert Jyrki Katainen.
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható. II. Abdalláh király állítólag személyesen is részt fog venni a bosszúhadjáratban.
Manchester - Kövérnek titulálta egykori manchesteri játékosait David Moyes (51), az angol labdarúgó bajnokságban szereplő United egykori skót menedzsere.
A Hertha BSC bejelentette: Dárdai Pált nevezi ki a Bundesligában kieső helyen álló felnőtt csapat megbízott vezetőedzőjévé. A kinevezés nem befolyásolja a Hertha és az MLSZ közötti szerződést és a szakember magyar válogatottnál vállalt munkáját – írja az MLSZ hivatalos honlapja.