A történelemben most először járt egy rakéta az űrben, majd landolt utána sikeresen a Földön. A mérnökök, akik 13 éve dolgoznak ezen a projekten eléggé örültek.
A vőlegényjelölt térdre ereszkedett szerelme előtt, átnyújtotta az ékszeres dobozt... A lány pedig sarkon fordult és faképnél hagyta, mikor meglátta, mivel próbálja barátja kiszúrni a szemét.
A szexuális erőszak a férfibörtönökben a másik meggyalázásának, a hatalom kifejezésének az eszköze. És miközben mindenki tud a létezéséről, a börtönben ez tabu.
A boszniai rendőrség szerint közvetlen bizonyítékeik vannak arra, hogy a keddi razziában elfogott emberek az Iszlám Államnal dolgoztak. Terrorakciókat szerveztek, pénzt hajtottak fel, toboroztak. (AFP)
A kínai hatóságok razziát tartottak kedden annak a cégnek a telephelyein, amelyet felelősnek tartanak a Sencsen egyik ipari parkjában bekövetkezett, több tucat ember halálát okozó földcsuszamlásért, de mindkét helyszínen csak elhagyott irodákat találtak.
368 darab új, rozsdamentes acélból készült pecsételőt helyeztek el a Kék Túra vonalán. A víz kifolyik belőlük, a rongálásnak ellenállnak, a pecsétek egyediek, de az arculatuk egységes. Induljelegyúton.
Az emlékgyűrűt már ötödik alkalommal adják át azoknak az embereknek, akiket Bujtor István a csapatmunkában a legfontosabbaknak tartott: a színházi háttérdolgozóknak.
Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.
A világklasszis – a sportág jövője érdekében – nekiment a Magyar Úszó Szövetségnek. És közben egy zsarolási kísérletről is szót ejtett. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke reagált.
Az utóbbi hetekben ismét erősebb lejtmenetbe kapcsoltak az olajárak, az előrejelzések szerint pedig még egyáltalán nincs vége az áresésnek. A jelenség nálunk csökkenő benzinárakat hoz, ezzel is késleltetve az infláció élénkülését.
Az ünnepi időszakban mindig a tűzesetekből származik a legtöbb kár, ami egyrészt figyelmetlenségből, másrészt az alacsony minőségű ünnepi kellékekből fakad.
Az első tizenegy hónapban összejött az egész évre tervezett hiány 108,8 százaléka. A GDP-hez mért 2,4 százalékos hiánycél a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint tartani lehet és fogják is. (MTI)
Szombat este igazoltattak Újszalonta és Méhkerék között két fiatalt, akik a rendőrautót meglátva beugrottak a bokorba. A járőrök átnézték a fiúk csomagjait is, amikben rengeteg édesség, energiaital és valamennyi pénz volt. A srácok azt próbálták beadni, hogy házibuliba igyekeznek, azért van náluk ennyi minden. Végül kiderült, hogy a 15 és a 16 éves fiú az újszalontai italboltba és a mellette lévő…
A detroiti járőr egy veszélyesen közlekedő autóra lett figyelmes, amit hiába próbált leinteni továbbhajtott. Végül nagy sebességgel megpördült, és a rendőrök nagy megdöbbenésére egy tizenhárom éves fiú és egy nyolc éves kislány szállt ki autóból, akik megpróbáltak elszaladni.
Nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek.
Ellenzéki pártok szerint elsősorban a budapestiek látják majd kárát annak, hogy nem zárult le a kormány és a városvezetés között finanszírozási kérdésekben folyó egyeztetés.
A XXI. század ideális magyar népi szakácskönyvszerzője Mautner Zsófi, aki olyan alapkönyvet írt a hétköznapi magyar konyháról, hogy a fried flatbread with sour cream adja a másikat. Ugyanis valami okból angolul írta meg.