A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint itt az ideje, hogy Európa az illegális bevándorlással kapcsolatban végre felébredjen az elmúlt hónapok "kissé tétova magatartásából".
AFP PHOTO / Yoshikazu TSUNO A japán cég júliusban jelentette be, hogy 2008 és 2014 között több mint 1,2 milliárd dollárral túlozta el a nyereségét, hétfőn nyilvánosságra hozták a javított számokat, amik szerint ezt az évet végül 4,5 milliárd dollár veszteséggel zárják. Az eddig bejelentett 3 ezer ember után újabb 7 ezer elbocsátásáról döntöttek. A Toshibának a csökkenő számítógép-és tévéeladások…
A mértékadó amerikai lap terjedelmes cikkben ír ennek okairól. Idézi többek között Konrád Györgyöt, akit az újság az Orbán-kormány kemény kritikusának nevez. Az író azt mondta: "fáj beismerni, de Orbán Viktor migránspolitikáját tekintve helyesen cselekedett, ellentétben Angela Merkel német kancellárral".
A Miss Universe vasárnapi döntője a műsorvezető elképesztő bakija mellett a versenyzők borzalmas nemzeti viseleteiről lett híres. Nagy Nikoletta jobban tette volna, ha belebújik egy 3D-s kockába.
A katalán Mireia Lalaguna Royo lett az idei Miss World, tudják, itt indult Kiss Daniella is és itt lett tavaly második Kulcsár Edina. Lalaguna Instagramja visszafogott, de azért van pár forró kép is.
Bár a startupok arról is ismertek, hogy sokszor felforgatják a kialakult, megszokott üzletmenetet, úgy tűnik, ez nem terjed ki a férfiak és nők fizetése közötti különbségre.
A lakáspiac idén már elérheti a válság előtti szintet az adásvételek számát tekintve, ez pedig egy többéves növekedési ciklust vetít elénk – közölte az Otthon Centrum.
Március 3-ig lehet jelentkezni arra az uniós pályázati felhívásra, amelyre számítógépes játékfejlesztő cégek jelentkezését várják a Kreatív Európa program keretén belül.
Egy fiatal nő pont akkor hajtott a tömegbe autójával, amikor véget ért a Miss Universe szépségverseny döntője. Többen a hazai szépségkirálynőért is aggódtak.
A brit közszolgálati média takarékoskodási intézkedéseinek egyik eleme, hogy visszamondják a BBC Sport csatorna Formula-1-es televíziós közvetítésének a jogát. Jövőre a Channel 4 fogja adni a körözéseket. 2009 óta közvetítette a BBC a Formula-1-et, de annyira drága volt a jogdíj, hogy 2012-től a Sky Sports csatornával megosztva sugározták a versenyeket. (BBC)
Elképesztő fordulatok és vallomások zajlanak a Deutsch-Juhász-féle drogperben. Juhászék egy kokaindílert, Deutschék két házastársat vetnek be a hajrában.
Nagy károkat tudtak volna okozni, még a Fehér Házban is aggódva figyelték az eseményeket. Az USA sok ipari központja védtelen az ilyen támadásokkal szemben.
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa szerint a migrációval eddig csak tankönyvekben látott, szúnyogok terjesztette közel-keleti kórok tűnhetnek fel Európában.
A FIFA-vezetőjét és Platinit 8 évre tiltották el a futballal kapcsolatos tevékenységektől, amiért 2011-ben a FIFA 2 millió svájci frankot utalt át Platininek alap nélkül.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben hívja fel a figyelmet az új szabályokra, amik szerint csütörtökön 12-ig lehetnek nyitva a kereskedelmi egységek. Majd 25-én, 26-án is zárva lesznek a boltok, sőt 27-e vasárnap. (MTI)
Az azeri kormány hétfőn felmondta a manat dollárhoz rögzített árfolyamát. A döntés után a manat árfolyama majdnem harmadával esett. Azerbajdzsán az alacsony kőolajár miatt eleve nagy bajban volt, a mostani árfolyamdöntésnek is ez az oka. (Financial Times)
Megkértek minket, hogy mutassunk meg egy csomó cuccot, amiről szívünk szerint lebeszélnénk minden kiskamasz, tinédzser, fiatal és felnőtt férfit, sőt, idősödő vagy idős, vagyis igazából minden férfit.
A bíróság hitelt adott a Nincs Pardonban spanglizó tanúnak. Juhász Péter nem volt jogsértő, amikor azt mondta, Deutsch Tamás életében már fogyasztott drogot.